Jakabffy Dezső

(Szatmár, 1895. febr. 19.–Sepsiszentgyörgy, 1965. okt. 2.): színész, rendező, színigazgató. Rákosi Szidi színiiskolájában tanult. 1914–15-ben Miskolcon kezdte pályáját. Ezután Max Reinhardtnál tanult rendezést. Harcolt az I. világháborúban. 1918-tól 1925-ig Aradon, 1925–28 között Fekete Mihály társ.-ában játszott és rendezett Temesváron, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben. Szendrei Mihály ig. és az aradi Magyar Párt elismerő oklevéllel búcsúztatta 1928-ban, amikor Mo.-ra települt. 1929–32 között Pécsett volt szerződésben, 1933–36 között Debrecenben. Ezután két évig a pécsi színház ig.helyettes-főrend.-jeként működött. 1938–39-ben a Mohács–Nagykanizsa–Szentes–Szombathely színikerület ig.-ja volt. 1939-től 1942-ig a cseretárs.-i rendszer keretében vezette együttesét. 1942–43 között Szatmárnémetiben, Máramarosszigeten, Désen és Nagybányán tartott előadásokat. A II. világháború után 1948-ig a szatmárnémeti Városi Színház ig.-ja volt, az intézményt azonban megszüntették. Ekkor egy szövetkezetbe ment el dolgozni, majd 1953-tól nyugdíjazásáig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház rend.-ként alkalmazta. F.R. Huszka J.: Gül Baba; Gárdonyi G.: A bor; Indig O.: A torockói menyasszony; Zilahy L.: Tűzmadár; Márai S.: Kaland.