Kádár Imre

(Komárom, 1894. jan. 12.–Bp., 1972. nov. 13.): színházigazgató, rendező, drámaíró, műfordító. A bp.-i egyetemen szerzett jogi doktorátust. Az I. világháborúban megsebesült, hazatérve bekapcsolódott a Galilei Kör munkájába, és részt vett az 1918-as forradalomban. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált, Kolozsvárott telepedett le. Több lap főmunkatársa, szerk.-je, főszerk.-je volt a húszas években. Részt vett az Erdélyi Szépmíves Céh megalapításában. 1933–1940 között a kolozsvári és a nagyváradi Magyar Színház igazgató-rendezője, 1940–44-ben rendező a Kolozsvári Nemzeti Színházban. 1944-től a bp.-i Református Teológia tanára, később dunántúli püspök. Szimbolista költőként indult, a húszas években expresszionista drámákat írt, majd Kolozsvárott regényekkel és műfordításokkal gazdagította munkásságát. Színházi rendezőként különböző avantgárd törekvések eredményeit igyekezett hasznosítani, de Max Reinhardt és Tairov elképzeléseit szélsőségesnek tartotta és elutasította. A Kék madár mozgalom kibontakoztatásával semmi máshoz nem hasonlítható, különleges stílust próbált meghonosítani. F.M. Az idegen katona (1922); A százegyedik (1922); Éhségsztrájk (1929). Fordításai: Caragiale: Az elveszett levél; Goga: Manole mester; Eftimiu: Prometheus; Minulescu: A szerelmes próbababa; Sadoveanu: A métely (1926). F.R. Madách I.: Az ember tragédiája (monumentális előadás 30 tagú zenekar és 50 statiszta közreműködésével az 1933–34-es évadban); Kacsoh P.: János vitéz; Szigligeti E.: A cigány. – Ir. Söni P.: Avantgárd sugárzás (Bukarest, 1973); K. I. színházi jelentései a helikoni találkozókon.