Kellér Gyula

(Bp., 1874. dec. 16.–?): színész. 1896-ban lépett először színpadra B. Polgár Béla társ.-ában. Két kabarévállalkozása volt a fővárosban. Az elsőt a Népszínház u. 40. sz. alatt Nagykomédia néven 1928. nov. 10-én nyitotta meg. Rend.-je Beregi László, karmestere Hetényi-Heidelberg Albert, konferansziéja Kovács Andor volt. Minden hét szombatján új műsort mutatott be, amelynek adatait műsorfüzetek őrzik. Szerzői közt László Jenő, Zágon István, Szőke Szakáll, Leitner Pál nevét találjuk. Itt lépett fel vendégként Siegler Carl zsargontársulata. A második kabarét 1939. nov. elején a Duna-parton, az elegáns Bristol Szálloda éttermében indította el Dunaparti Színpad néven. Zenei vezetője Eisemann Mihály volt, szerzői közt Rejtő Jenő, Török Sándor, szereplői közt neves fővárosi művészek találhatók. Ez a kabaré azonban mindössze két hónapig működött.