Kardos István

(Szécsény, 1893. júl. 25.–Buchenwald, 1945. márc.): hírlapíró, kritikus. Előbb jogi, majd orvosi pályára készült, de az I. világháború miatt félbeszakadtak tanulmányai. A fronton megrokkant, ezután Bp.-re került, ahol 1915-ben a Pesti Napló munkatársa lett. 1918-ban megalapította és szerk. a Komédia c. színházi újságot, amit a kommün beszüntetett, de annak bukása után a lapot Színházi Újság c. újraindította. 1922-ben az Érdekes Újság színházi mellékletét szerkesztette. 1924-ben az induló Esti Kurír c. napilap „Függöny mögött” c. rovatát vezette. 1944-ben deportálták. Íróként ötletes és tehetséges volt, sőt másokat – írókat és színészeket – is szívesen népszerűsített. F.M. Fáradt alvók (1913); Függöny mögött (1927).