Lengyel Menyhért

(Balmazújváros, 1880. jan. 12.–Bp., 1974. okt. 23.): író, színházigazgató. Miskolcon tanult, majd a fővárosban újságíró lett, később Kassán hivatalnokoskodott. Drámaírói pályája 1907-ben indult, a Thália Társaság bemutatta A nagy fejedelem c. drámáját. Ekkor Bp.-en telepedett le. Az Esztendő és a Nyugat c. folyóiratokban jelentek meg írásai. A Nemzeti Színház és a fővárosi magánszínházak játszották szm.-veit, amelyek közül több külföldön is állandóan műsoron szerepelt. A hálás utókor c. műve elnyerte a MTA Vojnits-díját. 1929–1930-ban a Belvárosi Színház társig.-ja volt. 1931-ben a Pesti Napló londoni tudósítója lett. 1937-ben az USA-ba költözött, Hollywoodban filmforgatókönyveket írt. 1960 végén áttelepült Olaszországba, 1974-ben hazaköltözött. Lengyel Menyhért szm.-vei a társalgási drámák hatásos eszközeivel, dramaturgiájával készültek, de közülük néhány kiemelkedett kritikai hangjával, érdekes témájával. Drámái: A nagy fejedelem (1907); A hálás utókor (1908); Falusi idill (1908); A szűz (Hatvany L.-sal, 1909); Tájfun (1909); A cárnő (Bíró L.-sal, 1913); Charlotte kisasszony (1919); A csodálatos mandarin (1918–1919); Sancho Panza királysága (1919); A waterlooi csata (1924); Tihamér (1928); Földnélküly János (Karinthy Fr.-sel, 1929); Királyi vér (1935); Ninocska (1950). Könyve: Életem könyve (1988).