Lukács Ervin dr.

(Bp., 1928. aug. 9.– ): karmester. A Fodor Zeneiskolában kezdett zongorázni Kálmán György és Székely Arnold irányításával. Zeneszerzést 1950–51-ben Sugár Rezsőnél tanult az Állami Zenekonzervatóriumban. A Zak karmesterképző tanszakán 1951–1956 között Somogyi László volt a mestere. Pályafutását a Honvéd Művészegyüttesének másodkarmestereként kezdte 1954-ben. 1956–57-ben a Miskolci Nemzeti Színház és a Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt. 1957-től az Operaház karmestere. 1956–1959 között, majd 1982-től a Zak karmesterképző tanszakának tanára. 1962-ben I. díjat nyert a III. Római Nemzetközi Karmesterversenyen. Állandó zsűritagja a Magyar Televízió karmesterversenyeinek. 1981-től a Magyar Posta Szimfonikus Zenekarának (később Magyar Szimfonikus Zenekar) műv.-i vez.-je. Számos hanglemezfelvétel készült vezényletével. Rendszeresen vendégszerepel a nagy európai zenei központokban, az USA-ban és Japánban. 1965-ben Liszt Ferenc-díjat, 1973-ban érdemes, 1984-ben kiváló művész kitüntetést kapott.