Lukács György

(Bp., 1885. ápr. 13.–Bp., 1971. jún. 4.): filozófus, esztéta. Filozófiai, esztétikai tanulmányokat végzett Bp.-en, Berlinben, Heidelbergben. 1902-ben a Magyarságban, 1902–03-ban a Magyar Szalon c. folyóiratban jelentek meg színikritikái. 1904-ben egyik alapítója, legfőbb pénzügyi támogatója volt a Thália Társaságnak, amelynek fennállása alatt alelnökként tevékenykedett. Lukács György inspirálta a darabok kiválasztását, színpadra állítását, hozzájárult a színművek művészi-esztétikai értelmezéséhez. Részben itt szerzett tapasztalataiból írta meg „Drámakönyvét”, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Lukács Krisztina-díjjal jutalmazott. Ezután számos esztétikai és filozófiai művel jelentkezett, s bekapcsolódott a közéletbe. 1919-ben közoktatásügyi népbiztos lett. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációban élt. 1945-ben tért haza. A bp.-i egyetem tanára, 1946–1950 között a Fórum c. lap szerkesztője, 1956-ban Nagy Imre kormányában népművelési miniszter volt. 1957-ben visszavonult a közélettől. 1948-ban és 1955-ben Kossuth-díjat kapott. Színházi tárgyú munkái: A modern dráma fejlődésének története, I–II. (1911); A magyar társadalmi dráma fejlődése (1934); Goethe és kora (1946).