marosvásárhelyi színházi sajtó

a húszas években több egymást váltó vagy párhuzamosan megjelenő, a közéletben tartósan jelen lévő színházi lap látott napvilágot, amelynek elindítója, irányítója, szerkesztője Fodor István. Ezek a Marosmenti Élet (1929–1935), a Színházi Élet (1925), a Színházi Világ – Marosvásárhelyi Társaság (1925–1928) voltak. Ez utóbbiak melléklete, a Mozi Értesítő. Külön hetilap is megjelent Színház és Mozi (1923) c., felelős szerk.-je ezúttal Sebestyén László. A második világháború után egyedül Marosvásárhelyen jelent meg 1958–59-ben színházi-művészeti profilú, m. nyelvű időszaki sajtótermék Művészet c. Sütő András szerkesztésében. 1959-től Új Élet a kétheti képeslap címe. Minden számában közölt színházi anyagot is, természetesen nem olyan arányban, nem olyan terjedelemben, mint a Művészet indulásakor. A hetvenes évek második felétől és főként a 80-as években a szerkesztőség erőfeszítéseket tett, hogy a lap visszakaphassa eredeti arcélét, de a hatalom keresztülhúzta ezeket a számításokat. Kevésbé rendszeresen megjelenő színházi szakközleménynek minősíthető még a Thália, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet diákszövetségének kiadványa.