Mensáros László

(Bp., 1926. jan. 26.–Bp., 1993. febr. 7.): színész, rendező. 1946-ban a SzAk-n kezdte meg tanulmányait. Pályáját két ízben – 1949–1951, ill. 1958–1961 között – szakította meg politikai okból történt bebörtönzése. Színészi pályafutását Debrecenben kezdte. Pályájának fő állomásai: 1952–1957: Debrecen, 1957–1958: Madách Színház, 1961–1964 között Szolnokon játszott, 1964–1984 között a Madách Színház tagja volt. 1984-ben nyugdíjba ment, de továbbra is szerepelt a Madách Színházban és vidéken is. Szerepformálását intellektuális megközelítés, irónia, bölcs humor jellemezte. Előadóművészként is jelentős. A XX. század c. műsorával, amelyet saját maga szerkesztett, új műfajt indított el a versmondás hazai művészetében. Jászai Mari-díjas (1956, 1969), érdemes (1976) és kiváló (1978) művész. 1980-ban Kossuth-díjat, 1989-ben Magyar Művészetért díjat kapott. F.Sz. Peter (Goodrich–Hackett: Anna Frank naplója); Tuzenbach, Csebutikin (Csehov: Három nővér); Hamlet (Sh.); Hlesztakov (Gogol: A revizor); Henry Higgins (Shaw: Pygmalion); Maximus (Illyés Gy.: A kegyenc); Bicska Maxi (Brecht–Weill: Koldusopera); Bokor Pál (Örkény I.: Vérrokonok); Férfi (Arbuzov: Kései találkozás); Norman Thayer (Thompson: Aranytó). Előadóestje: XX. század (1965). – Ir. Galsai P.: Egy színész lelkivilága (1976); Gyurkovics T.: Színház az egész – nem is – világ (1984).

MENSÁROS LÁSZLÓ – Báró (Gorkij: Éjjeli menedékhely)