Nagy Endre; Grósz

(Nagyszőllős, 1877. febr. 5.–Bp., 1938. máj. 5.): újságíró, író, konferanszié, kabaréigazgató. Jogot végzett, majd Nagyváradon kezdte újságírói pályáját a Szabadság c. lapnál. Már 1902-ben írt paródiát, dalszöveget a Tarka Színpad számára. 1907-ben Bp.-re jött, ahol a Magyar Szó, majd a Pesti Napló munkatársa lett. Ugyancsak 1907-ben, Kondor Ernő kabaréjában, a Bonbonnière-ben állt először színpadon. 1908-ban átvette Faludi Sándortól a Modern Színpad vezetését és a saját neve alatt, mint Nagy Endre Kabaréját nyitotta meg. Sikerrel vette fel a küzdelmet az orfeumokkal és a német nyelvű, trágár brettli-színpadokkal. Kabaréja egyfelvonásosok és sanzonok színháza volt. Konferanszai rögtönzésként hatottak, pedig gondosan megírt szövegek voltak. Könnyedén tréfálkozott aktuális, komoly politikai témákról. Élceiben sugárzó okosság rejtőzött: a tipikus pesti polgárt szólaltatta meg. Konferanszainak szövegét nem engedte nyomtatásban kiadni, mert a csevegést nem tekintette írói műfajnak. Kabaréjának szerzői között voltak a kor legjobb írói, költői, zeneszerzői. Ő fedezte fel Medgyaszay Vilmát, aki a sanzonéneklés jellegzetes új stílusát teremtette meg. – 1913-ban neki adta át kabaréját. Párizsba ment, majd egy év múlva hazatért. Két évig írt a frontról haditudósításokat Az Estnek. 1919 végén ismét kabarét nyitott a Nagymező u.-i Télikertben, de csak két műsort tudott bemutatni. 1921 őszén kibérelte a Gresham-palota pincehelyiségét és Pódium Kabaré néven nyitotta meg. A műsornak majd minden számát ő írta. 1922 nyarán Lomb Színpad néven egy Stefánia úti kioszkban vendégszerepeltek. 1923 jan.-jában a hatóság a szövegek merész hangvétele miatt, politikai indokokkal, betiltotta az előadásokat. 1923. dec. elejétől Salamon Bélával közösen vállalta el a Terézkörúti Színpad művészi vezetését. Társulásuk csak hat évig tartott, mert az idő múlásával nem fért meg egymás mellett a konferanszié árnyalt szellemessége a biztos hatást kereső színész harsány komédiázásával. 1929-ben lemondott a művészeti vezetésről, s bár néhány évig még vállalta a konferanszié szerepét, visszavonult és búcsút mondott a kabarénak. Ettől kezdve csak irodalmi munkásságot folytatott. 1936-tól Békeffi László Pódium Írók Kabaréja számára írt. Nagyobb lélegzetű színpadi műveivel nem volt sikere. Az 1911-ben Vojnich-díjjal jutalmazott A zseni c. színműve megbukott; hasonló sorsra jutott az 1912-ben bemutatott A miniszterelnök c. szatírája. 1928–29-ben viszont a Nyugat közölte értékes kis esszéit. További művei: A kabaré regénye (1935); Egy város regénye (1936); Várad–Pest–Párizs (1958.) – Ir. Kellér A.: N. E. (Színészarcok, 1968); Alpár Á.: A Cabaret (1978).

NAGY ENDRE

NAGY ENDRE