Operaház balettegyüttese

1884-ben a korábban a Nemzeti Színházban működő balettegyüttes és vezetőjük, Campilli Frigyes szerződött az újonnan megnyíló színházhoz. E korszak balettrepertoárja a konzervatív bécsi ízlést tükrözte. Az együttesnek ekkor 30 táncosnője és egyetlen férfitáncosa volt. A század utolsó évtizedében a változó ízlést nemzeti tárgyú balettek bemutatásával próbálták követni. 1905–1915 között a társ. első rangos mestere, az olasz Nicola Guerra alapozta meg a táncosok technikai tudását és kiegészítette az egy.-t. A repertoár továbbra is meglehetősen konzervatív maradt. A Gyagilev-egy. 1912-es vendégszereplésének hatására azonban több kísérlet is történt a repertoár korszerűsítésére, 1921-től Brada Ede és Brada Rezső irányítása alatt. A balettegy. első valóban virágzó periódusát 1930–1935 között a lengyel Jan Cieplinski balettmester és koreográfus neve és munkássága fémjelzi, aki mind a repertoár korszerűsítését, mind az új nemzeti táncjáték megteremtését magára vállalta. Az évtized második felétől három m. balettmester munkássága szabta meg az egy. arculatát: Harangozó Gyula állandó, Milloss Aurél 1935–1937 közötti vendégkoreográfusi és 1937-től Nádasi Ferenc balettmesteri tevékenysége. A repertoár kiszélesedése és a magasfokú képzés európai turnékat és sikereket hozott az egyéni arculatú, főleg a karaktertáncokban jeleskedő egy.-nek. 1948 után a repertoárról a korszerű és kortárs egyfelvonásosok politikai nyomásra eltűntek. Helyüket a szovjet balettmesterek által közvetített nagy romantikus-klasszikus balettek, a szovjet heroikus drámák vették át. Ezzel párhuzamosan a képzésben is a Nádasi közvetítette Cecchetti-metódust a Szovjetunióban általános Vaganova-módszer váltotta fel. A képzés az ÁBI megalakulásával kikerült az Operaház falai közül. A társ. arculatát korábban döntően meghatározó Harangozó Gyula a hatvanas évektől már új műveket nem komponált. Seregi László 1968-as első önálló bemutatkozása egyben egy új periódus nyitánya is volt. A társ. a hetvenes évektől kezdve ismét fénykorát élte. Olyan nemzeti repertoárral rendelkezett, amely egyedivé tette a nemzetközi balettvilágban, s emellett őrizni tudta a romantikus-klasszikus repertoárt is. Új vonásként a nyugat-európai és az amerikai kortárs balettművészet legjobb műveit is műsorára tűzte. A nyolcvanas évek elejétől a társ. repertoárja egyre szűkült, a nemzetközi kortárs művek helyére a m. koreográfusok – Fodor Antal, László Péter, Pártay Lilla – nagybalettjei kerültek. Az évtized második felétől a legjobb szólisták v. külföldre szerződtek, v. operaházi tagságuk mellett külföldön is rendszeresen vállaltak fellépést. Ez a helyzet is visszahatott a repertoár alakulására. Az együttes igazgatói: Harangozó Gyula 1950–60-ban, Nádasi Ferenc 1960–61-ben, Lőrinc György 1961–77-ben, Seregi László 1977–83-ban, Dózsa Imre 1983–84-ben, Orosz Adél 1984–88-ban, Fodor Antal 1988–89-ben, Keveházi Gábor 1989–92-ben, Szakály György 1992-től. – Ir. Körtvélyes G.–Lőrinc Gy.: Budapesti Balett (1971); Körtvélyes G.: Budapesti Balett (1981); A Budapesti Operaház száz éve (szerk.: Staud G., 1984).