Ráday Pál gr.

(Pécel, 1768. márc. 31.–Pest, 1827. jún. 22.): mecénás, színházigazgató. 1788-ban a péceli kastély színháztermében Mozart Szöktetés a szerájból c. vígoperáját adatta elő. 1790-ben őt kérte fel Kazinczy Ferenc, hogy a budai magyar országgyűlés idejére szervezzen társ.-ot, de ez a terv nem valósult meg. Elvállalta viszont az év második felében a Kelemen László által szervezett első hivatásos m. társ. vezetését, majd 1792. júl.–aug.-ban ismét melléjük állott. 1807-ben még sikertelenül pályázott a pest-budai német színházak ig.-i állására, 1815-ben azonban megkapta a bérlői jogokat. Rendbe hozatta a rossz állapotban lévő budai színházat és 1818-ig irányította a két város színházi életét. Operák és drámák szerepeltek műsorán, főként Lessing, Goethe, Schiller és természetesen Kotzebue és Bäuerle művei is. Az 1818-ban szervezett 12 tagú színházi választmánynak Szentiványi Márkussal ő állt az élén.