Ruszt József

(Isaszeg, 1937. júl. 4.– ): rendező. A SzAk-n 1963-ban szerzett rendezői oklevelet. Korábban amatőr színjátszókat rendezett az Egyetemi Színpadon. 1963-tól 1974-ig a debreceni Csokonai Színház rend.-je, 1974–1978 között a kecskeméti Katona József Színház főrend.-je, 1978–79-ben a Népszínház főrend.-je, a következő három évben ugyanitt volt műv.-i vez. 1980–1982 között a Szegedi Nemzeti Színház művészeti tanácsadója. 1982–83-ban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház műv.-i vez.-je, a következő évadban ugyanitt főrend., majd 1984-től 1987-ig ig.-főrend., 1987-től 1988. márc. 1-jéig a Nemzeti Színházban rendezett, 1988-tól a Szegedi Nemzeti Színház főrend.-je, ill. műv.-i vez.-je 1990-ig. Akkor egy színészcsoporttal, amely kivált a szegedi színház társ.-ából, megalapította a Független Színpadot, amely 1991 óta Bp.-en működik. A legmodernebb rendezési elveket követi. A hagyományos, sőt a klasszikus darabokat is újabb rend.-i felfogásban állítja színpadra, újításai olykor meghökkentőek, vitákra késztetőek. A Zalaegerszegen színre vitt Az ember tragédiája előadás a mű teljesen újszerű megközelítése volt. Jászai Mari-díjas (1975), érdemes (1977) és kiváló művész (1985), Kossuth-díjas (1993). F.R. Madách I.: Az ember tragédiája; Vörösmarty M.: Csongor és Tünde; Katona J.: Bánk bán, Jeruzsálem pusztulása; Babits M.: Laodameia; Bartók B.: A fából faragott királyfi; Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek; Sh.: Rómeó és Júlia (több változatban); Lessing: Bölcs Náthán; Goethe: Egmont; Whiting: Az ördögök, Angyali Johanna; Háy Gy.: Mohács; Csehov: Három nővér; Babel: Húsvét; Kodály Z.: Székelyfonó; Wagner: Trisztán és Izolda; An-Ski: Dybuk. Könyve: Színészdramaturgia és színészmesterség (1983).

RUSZT JÓZSEF

RUSZT JÓZSEF