Sárossy Szüle Mihály

(Újpest, 1902. júl. 2.–Bp., 1992. jan. 23.): színész, színházigazgató, rendező, színpadi szerző. 1922-ben Andor Zsigmond újpesti társ.-ánál kezdte pályáját. A vidéki évek után 1927-ben Fodor Oszkár pécsi társ.-ától amerikai vendégszereplésre szerződtették. 1930-ban megalapította a New York-i Operettszínházat, amelyet 1932. jan.-ig, hazatéréséig vezetett. Alkalmi vendégszereplések után 1935-től Radó László makói, majd kispesti társ.-ának színésze és rend.-je volt. 1938. júl.-ban a rövid életű Terézvárosi Színpad (Szent László út 26.) majd a Zuglói Színház ig.-ja. 1939–1940 között a Royal Színház gazd. ig.-jaként tevékenykedett. 1941-ben felépíttette a Vidám Színházat, és 1944-ig vezette. 1945-ben Nyári Színház néven próbált az Erzsébet (ekkor már Sztálin) téri Kioszkban előadásokat tartani. 1946-ban ismét az USA-ba utazott. Egy ideig Jávor Pállal együtt, a Jávor–Sárossy Szabadság Színházzal járta a magyarlakta vidékeket, majd saját társ.-ot szervezett. 1955–56-ban Miamiban létrehozta a Floridai Napsugár Színházat. Mo.-i művészek vendégjátékát is szervezte. Utolsó éveiben újra Mo.-on élt. Színészként bonviván szerepkörben mozgott otthonosan, de prózai művekben is fellépett. A Vidám Színházban elsősorban szórakoztató műveket adott elő. Írt nótákat, alkalmi műveket és vj.-okat. F.Sz. Rudi (Radó J.: Régi jó Budapest); Szu-Csong (Lehár F.: A mosoly országa); Mátyás (Heltai J.: A néma levente). F.R. Kacsoh P.: János vitéz; Goldfaden: Szulamith; Katona J.: Bánk bán. Drámái: Egy bolond százat csinál (1935); Huszárszerelem (1937); Bolond lyukból bolond szél fúj (1940). Könyve: Sárossy Szüle M.: Miszter Jávor + Az amerikai magyar színház története (New York, 1982).