Szigligeti Ede; Szatmáry József

(Nagyváradolaszi, 1814. márc. 8.–Bp., 1878. jan. 9.): színész, rendező, drámaíró, szakíró, színházigazgató. Eredetileg mérnöki tanulmányokat folytatott. 1834. aug. 15-én azonban a Várszínházban játszó társ. tagja lett. Velük maradt, mikor 1837-ben megnyitották a Pesti Magyar Színházat. A nyitóelőadáson Szigligeti Ede Vörösmarty Mihály előjátékában, az Árpád ébredésében az Irigység szerepét játszotta. Ettől kezdve haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. Négy évtizedes munkássága nagy befolyással volt a színház életére. 1854-ig színészi feladatokat látott el – inkább csak mellékszerepeket játszott. Közben, már 1845-től egészen 1859-ig ügyelői, titkári, könyvtárosi munkakörben is dolgozott. 1854-től elsősorban rendezéssel bízták meg. Beválasztották a színház Drámabíráló Bizottságába, 1868-tól 1873-ig dramaturgi teendőket is ellátott. 1873. márc. 29-én a színház ideiglenes drámai és adminisztratív ig.-jának nevezték ki; ezt a beosztását 1875-ben véglegesítették. Az ő idejében építették újjá és bővítették ki a színház épületét. Meg kellett küzdenie azzal a nehézséggel is, hogy az 1875-ben megnyíló pesti Népszínház a Nemzeti műsorának vonzó részét, a népszínművet, és vele együtt néhány vezető művészét is elvitte. Született színházi ember volt. Mint színész karakterszerepeket játszott. Rend.-i munkája azért jelentős, mert magasfokú mesterségbeli tudása segítette. Jól ismerte színészeit, ügyelt a gondos szövegmondásra. Részt vett a színház szevezeti életében, tagja volt a nyugdíjintézetnek és a takarékegyletnek; ő volt a Radnótfáy-alapítvány főfelügyelője. 1840-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának hívta meg; 1846-tól a Kisfaludy Társaság tagja lett. 1865-től a SzAk tanára, 1870-től 1873-ig alig.-ja. Ig. korában színpadra segítette az új m. drámaírókat: Dobsa Lajost, Dóczi Lajost, Csiky Gergelyt, Váradi Antalt. Öt Molière-bemutató fűződik nevéhez. Szophoklész Antigonéjának bemutatásával olyan sorozatot indított el, amely utódjánál, Paulay Edénél teljesedett ki. Gogol A revizorát ő fedezte fel a m. színpad számára, és Björnsterne Björnson A csőd c. tragédiájával a modern északi dráma felé nyitott. Talán legtermékenyebb drámaírónk volt. Pályája során 114 színpadi művet írt. Népszínműveivel új műfajt teremtett: pl. A szökött katona (1843); Csikós (1847); A cigány (1853). Írt sikeres vj.-okat: Liliomfi (1849); Fenn az ernyő, nincsen kas (1857) és értékes történelmi drámákat: Gritti (1845); II. Rákóczi Ferenc fogsága (1848). F.Sz. Élősdy (Kisfaludy K.: Pártütők); II. Endre (Katona J.: Bánk bán); Benvolio (Sh.: Rómeó és Júlia); Gémesi nótárius (Szigligeti E.: A szökött katona). Elméleti művei: Nemzeti színházi képcsarnok (1870); A dráma és válfajai (1874); Magyar színészek életrajzai (1878). – Ir. Rakodczay P.: Sz. E. élete és költészete (Pozsony, 1901); Janovics J.: A magyar dráma irányai (1907); Berczik Á.: Sz. dramaturgiája (1934); Osváth B.: Sz. E. (1955).

SZIGLIGETI EDE

SZIGLIGETI EDE