Tiszay Dezső; Gyulai

(Szeged, 1854. ápr. 28.–Luzern, 1900. júl. 3.): színész, rendező, igazgató. 1877-ben került ki a Népszínház kórusából – ahol 1875-ben kezdett – s lett segédbuffó, népszínműénekes Debrecenben, Temesváry Lajosnál. 1880-ban már rend.-i feladatokat is kapott Jakab Lajosnál, 1888 telén pedig a közönség kívánságára átvette tőle a Kassai Színház igazgatását. 1893-ban a debreceni színházat nyerte el három évre, 1898–99-ben Miskolcon és Pécsett igazgatott. Társ.-ait jól szervezte, erősen kézben tartotta. A vidék egyik legambíciózusabb, legsikeresebb vezetője lett. Az Országos Színészegyesület alelnökeként tevékeny részt vállalt a vidéki színészet művészi színvonalának emelésében. Az operett virágkorában a vidék egyik legjobb operettbuffója volt. F.Sz. Zsupán (Strauss: A cigánybáró); Ollendorf (Millöcker: Koldusdiák); Kancsukoff (Suppé: Fatinicza); Uriel Acosta (Gutzkow). Felesége: Turner Ilka (Eperjes, 1857–Ungvár, 1903. febr. 20.): színésznő, majd Ellinger Ilona (Tata, 1862–1920. ?) a vidék egyik legjobb szubrettje, aki átvette férje társ.-át is annak halála után.

M.A. 1878: Aradi Gerő; 1879–81: Jakab Lajos; 1881: Szolnok, Kecskemét; 1881–82: Lászy Vilmos; 1882: Aradi Gerő; 1882–83: Aradi Gerő; 1883: Mosonyi Károly; 1885–86: Krecsányi Ignác; 1886–93: Kassa.