Torontói Művész Színház

Kanadában korábban rendszeres m. színjátszás nem volt, időnként alkalmi amerikai társaságok jöttek vendégszerepelni. Kertész Sándor 1958. febr.-ban megalapította az első kanadai m. színtárs.-ot, amely az 1960–61-es évadig Vidám Színpad néven működött, ekkor vette fel a Torontói Művész Színház nevet. Első előadásuk egy vidám műsor volt: Tisztelet a bevételnek (febr. 28.), amelyben Juhász József, Mácsay Emmi, Kertész Sándor, Janitsáry Miklós, Hargittay Katalin, Strausz Lajos, Lombi Jenő, Erdélyi Szilvia, Solymosi Péter léptek fel. A színház első éveiben az ún. m. negyedben, a Lippincott Streeten lévő színházi helyiséget bérelte. 1961. nov.-ben Molnár Ferenc Olympia, Huszka Jenő Lili bárónő és Molnár Ferenc Liliom c. drámái szerepeltek a műsoron. A sikeresebb produkciókat 3–5 alkalommal játszották. Kertész Sándor ig. az érdeklődést azzal is fokozta, hogy alkalomszerűen hívott meg Mo.-on vagy külföldön élő neves m. művészeket. Fellegi Teri, Szörényi Éva, Pongrácz Imre, Bársony Rózsi, Nagykovácsi Ilona, Kapitány Anny, Bilicsi Tivadar, Petress Zsuzsa, Feleki Kamill, Latabár Kálmán, Kazal László, Mezey Mária, Sárdy János, Németh Marika, Karády Katalin, Tolnay Klári, Bárdy György vendégszerepeltek. A helyi alapító tagok közül Szécsi Kató, Serfőző Ilona, Kosáry Vilmos, Tarján András, Győri Klotild, Palotay István, Domján Mária a legkiválóbbak. Műsoruk zömét operettek, könnyebb vj.-ok, daljátékok alkották, de stúdióelőadásban előadták Az ember tragédiáját, vagy Pirandello: IV. Henrikjét is. Az egy. és tagjai többször kaptak díjat a kanadai nemzetiségi színházi fesztiválokon. A három évtized alatt a színház legnépszerűbb előadásai Molnár Ferenc drámái voltak, de a nagy sikerre való tekintettel többször került bemutatásra a A csárdáskirálynő, a Szabin nők elrablása, a János vitéz. – Ir. Kertész S.: Déryné voltam Kanadában (1981).