Vízvári Gyula; Viszkidenszky

(Buda, 1841. júl. 4.–Margitliget, 1908. dec. 25.): színész, rendező. 1859-ben Csabay Pál társ.-ában lépett színpadra Veszprémben, majd Debrecenben. 1861. dec.-től 1864-ig a Budai Népszínházban játszott. 1864-ben Szilágyi Bélához Aradra, 1865-ben Nagyváradra és Pécsre, majd Szekszárdra (1866) szerződött. 1866 őszétől 1872-ig a debrecen–nagyváradi társ. vezető színésze, 1872 nyarán Miklósy Gyula Pestre hívta, ahonnan 1873-ban Szigligeti Ede a Nemzeti Színházhoz szerződtette. 1905-ben nyugdíjba vonulásakor elnyerte a színház örökös tagságát. 1889-től rend. lett, és a drámabíráló bizottság tagjává választották. 1893-tól a Zak-n operajátszást tanított. Tudatos, mélyenérző színész volt, komikusi adottságokkal (alacsony termet, érdes hang), így szerepeiben a kacagás mögött a tragikumot is érzékeltetni tudta. Leánya Vízváry Mariska, feleségei: Krecsányi Flóra és Szigeti Jolán. F.Sz. Dandin György (Molière); Első sírásó (Sh.: Hamlet); Bolond (Sh.: Lear király); Zuboly (Sh.: Szentivánéji álom); Thersites (Sh.: Troilus és Cressida); Bölcs Náthán (Lessing); Durbincs sógor (Gárdonyi G.: A bor); Pry Pál (Poole); Nagy Jancsi (Szigligeti E.: A nagyapó); Sganarelle (Molière); Veaucourtois (Sardou: Agglegények); Szellemfi (Szigligeti E.: Liliomfi). – Ir. Hevesi S.: Az elnémult kvartett (1919); Csathó K.: Ilyennek láttam őket (1957).

VÍZVÁRI GYULA