A FOGALMAZÁS STÍLUSA

Emelkedett nézőponthoz emelkedett stílus illik. A nép fogalmazása minden egyszerűsége ellenére is keresi a mindennapi fölé emelkedő, ünnepélyes, szokatlan kifejezést. A szívtelen anya egy „felhagyott” úton menekül, a Három árva anyjának vére „elároklott”, a Halálra hurcolt menyasszony ereje megtörtével „én gyöngybéli mátkám”-nak szólítja vőlegényét, a Zsivány felesége változataiban hány és hány változatban fogalmazzák meg a „rablót” a megnevező szó helyett, sőt még a közbeszédben állandósult képes kifejezés, az „útonálló” helyett is: az asszonyt odaadták „útonelállónak, ember-megfosztónak”, „úton megállónak”, aki oda van „ember-felgyilkolni”, máskor „erdővándorolni”, „keresztút-állani”, „keresztes út átal”, vagy „útkereszt-állani”, „út-keresztül állni”, „út-elkeresztezni”, „sok ártatlan vérit vizen eleresznyi”.

Ezek a kifejezések nem az élőbeszédből szakadtak a balladaszövegekbe, ebben a formában nem is élt velük soha senki. Ez a költészet nyelve. Roppant erőt, ódon ünnepélyességet lehelnek, magukkal ragadják a fantáziát, lenyűgöznek. Olyan költői szépségeket hoznak létre, mint A mennybevitt leány (8.) anyjának búcsúzó szavai:

{5-308.} Leányom, leányom! Virágos kertömbe
Első raj méhömnek gyönge lépecskéje,
Gyönge lépecskének sárguló viassza,
Sárog viasszának fődön futó füstje,
Fődön futó füstje, s mennybe ható langja!

Az ilyen részeknek költészetünk legnagyobb értékei közt van helye.

A stílus leszűrtsége kedvez az állandóan visszatérő fordulatoknak. Ilyen a balladában – mint a hősénekekben is – az állandó jelzők alkalmazása: „Futkosó kis fiú”, „Fodor fejér bárány”, „Búsan búgó bús gerlice”, „jegybéli mátkám”, „szép fehér pakulár”, „Gyönge Judit asszony”, „Gyenge rác menyecske”. A „gyenge” különben is kedvelt jelző: „Farkas Julcsa gyönge szava elállott” (A cséplőgépbe esett lány), „Annak gyenge hamvát keverjük a mészbe” (A falbaépített feleség), „Gyenge derekamat már átal szakajtja” (Szeretet próbája).

A leszűrtségből következik, hogy a jól eltalált fogalmazást többször is felhasználják, különböző balladákban. Az elhagyott, anya nélkül maradó gyermek sorsát fogalmazzák meg gyönyörűen a következő sorokkal:

Ne sirj, kicsi fiam!
Vannak jó asszonyok, neked csecsit adnak;
Vannak jó gyermekek, téged elrengetnek;
Az égi madarak ágról-ágra szállnak,
Neked csirikolnak, téged elaltatnak!
(A falbaépített feleség)
Istenem, istenem, hát a kicsi fiam?
Vadnak ingó bőcsők, akik elaltassák,
Vadnak jó asszonyok, akik megszoptassák!
(A falbaépített feleség)
Ül le, lányom, ül le…
Járnok meleg esszők, kik megferesszenek,
Sz járnok meleg szelek, kik errengesszenek.
(A szívtelen anya)
Jegenyefa mellett itthallak titöket.
Mikor a madarak szárnyukkal csattognak,
Csak azt gondoljátok,
Hogy édösanyátok beszél tehozzátok.
Mikor eső esik: csak azt gondoljátok,
Hogy én fürösztgetlek, az édösanyátok!
(A gyermekét elhagyó elcsalt menyecske)

{5-309.} A nagy sietséget a következő formulával festik:

A ló az ebeké, az út az istené,
Hajtsad kocsis, hajtsad, magos Déva felé!
(A falbaépített feleség)
Ha kutya megeszi Hat zabos paripát,
Csak életbe érjük Fodor Katalinát.
(Szégyenbe esett lány)
A hintó a tüzé, a ló a kutyáké!
Hajtsad, ugy elhajtsad, amint csak te tudod!
(Összetört derekú feleség)
Hajts kocsis, hajts kocsis, Minél jobban lehet!
A ló az ebeké, Az ut az Istené, A hintó az enyém!
(A szaván kapott feleség)
Inasom, inasom, kedvesebb inasom:
A főd az istené, a ló az eböké,
Forduljunk, mert vörös szin már a keszkenyő!
(Két kápolnavirág)

És még több balladában. Az ilyen azonos vagy nagyon hasonló szövegtömbök át- meg átszövik a balladaanyagot. Van olyan szövegünk, amelynek 10–11 más balladával van kapcsolata ilyen egyező szövegegységeken keresztül. Ez egyúttal összeköti a lírai népköltészettel is, ahol ugyanezt az összeszövődést tapasztaljuk a többszörösen felhasznált tipikus fordulatokban.