GYERMEKÁGY


FEJEZETEK

A gyermekágy időtartama a szüléstől az avatásig terjedt. Arra, hogy ez pontosan hány nap, különbözőek az adatok, egy héttől hat hétig terjedhetett. Legtöbbször azonban ez nem jelentette feltétlenül azt, hogy az asszony valóban ágyban feküdt, csak a viselkedési előírások, szokások érvényben voltak, és az elfüggönyzött ágyat nem szedték szét addig. A pihenés időtartama attól függött, volt-e, aki gondoskodjon a gyermekágyas (boldogasszony-ágyas, fekvőasszony, betegasszony) helyett a családról, helyettesítse őt a munkában. A rokonság, tágabb környezet a lehetőségekhez mérten azon volt, hogy az asszony felerősödve, egészségesen térjen vissza mindennapi munkájához.

{7-22.} EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS

Az anya és az újszülött egészségügyi gondozása a bába kötelessége volt. Naponta felkereste a házat, ellátta a csecsemőt, megmosdatta, megkente az asszonyt, tanácsokkal látta el. Azonban csakúgy, mint a szülés körüli teendőkben, a gyermekágyas gondozása, a felmerülő rendellenességek orvoslása terén is nehéz különválasztani, mi volt a közösségben hagyományozódott szokás, s mi származott a bábáktól. A bába tagja volt a faluközösségnek, s egyrészt a többiekkel azonos ismeretekkel ő is rendelkezett. Másrészt engednie kellett – nemegyszer meggyőződése ellenére – a vele szemben támasztott elvárásoknak. Erre, különösen ha több bába volt a faluban, megélhetési gondjai is kényszerítették. S ha sikerült megtagadnia egy-egy, egészségügyileg ártalmasnak tudott eljárást, megtette azt más a gyermekágyas környezetéből. Általános hiedelem volt, hogy a nőt nem szabad mindjárt szülés után elaludni hagyni, mert többé nem ébred fel. Megoszlanak a vélemények, ehet-e ilyenkor vagy sem. Egyesek úgy tartják, ha jóllakik a szülést követően, nagy hasa marad. Mások szerint egyen bátran, amit csak kíván, hogy hamarabb erőre kapjon. Az alkoholtartalmú italokat, főleg a pálinkát gyógyító, erősítő hatásúnak tartották. A vízivástól viszont több helyen tartózkodtak, nehogy nagy hasuk maradjon, vízibetegséget kapjanak vagy „fejükbe menjen a tej” tőle. Korábbi gyakorlat szerint a gyermeket csak megkeresztelése után kezdte el szoptatni az anyja, addig teákat kapott vagy más szoptatós asszony táplálta. Az anya tejelválasztásának megindítására a legkülönfélébb ételeket, italokat, emlők füstölését, borogatását, gőzölését, masszírozását tartották eredményesnek. Mágikus gyógymódként ugyanazokat alkalmazták, mint később az elapadt tej visszavarázslására. A századfordulón még hittek abban, hogy a tejelválasztás megindulását láz (tejláz) kíséri. Enyhítésére főleg izzasztáson alapuló eljárásokhoz folyamodtak, másrészt az emlőkön alkalmaztak helyi kezelést. Elszórtan még századunkból is van adat arra, hogy az előtejet a gyermekre nézve károsnak tartották, s kifejték vagy nagyobb gyermekkel, felnőttel kiszopatták. Az emlők ilyenkor fellépő betegségei között nemigen tettek különbséget, általában csecsfájásról való gyógyszereket, gyógymódokat tartottak számon. Gyakran vezették vissza a bajt szemverésre, rontásra. A legutóbbi időkig tartotta magát azon nézet, hogy a szülés utáni vérzés hasznos. Bár ismertek voltak vérzéscsillapító hatásúnak tartott gyógymódok (főleg növények felhasználásával, borból készült meleg italok, illetve fürdők, gőzölések, borogatások), ezeket csak legvégső esetben alkalmazták, orvoshoz pedig még a két világháború között is legfeljebb a módos családok fordultak. Azért, hogy a gyermekágyas lába ne maradjon visszeres, mozsarat tettek mellé az ágyba; lábdagadás megszüntetésére ráolvasással kísért fürdőket, borogatásokat alkalmaztak.

A gyermekágy idején a férj, nagyobb gyermekek igyekeztek elvégezni az asszony szokásos munkáit. Ha nem volt nagy dologidő, egymást váltották a látogatók, akik készséggel segítettek bármiben. Édesanyjára, komaasszonyára, s ha egy fedél alatt laktak, anyósára mindig számíthatott a gyermekágyas. Az Alföldön, különösen első gyermeknél, nem volt ritka, hogy a fiatalasszony hazaköltözött a szülés, gyermekágy idejére szüleihez.

{7-23.} A KOMAASSZONY ÉTELHORDÁSA

Különösen fontosnak tartották az asszony megfelelő táplálását. Általában elmondhatjuk, hogy ez a közösség segítsége révén biztosított volt. Látogató ritkán jött üres kézzel, s a közeli nőrokonok felváltva hordtak ételt a gyermekágyasnak. Meghatározhatta a rokonság foka, hogy kinek hányszor és mennyit illett vinni. Legtöbbször azonban a komaasszony(ok) kötelessége volt, hogy rendszeresen főtt étellel ellássa a gyermekágyast, sőt annak családját is. A komaasszony ételhordási szokásának (komálás, komavendégség; vitték a komatálat, komavékát, paszitát, radinát, jártak poszrikba) többé-kevésbé kialakult rendje volt. Néhány adatot ismerünk kizárólag ilyen alkalomból készített ételfélére (pl. komaasszonyrétes). Általánosabb azonban, hogy az adott vidéken, adott időszakban legfinomabbnak tartott ételeket, tésztákat készítették, s nem hiányozhatott a bor, pálinka sem. Helyenként kialakultak bizonyos étrendbeli kötöttségek. A levest mindenütt fontosnak tartották, mondván, hogy ettől lesz bőven teje az anyának, s magyarázat nélkül, de hangsúlyozták a rétest. Az ételhordás alkalmainak, a vitt fogásoknak száma, sőt az ételfajták is függtek a komaasszony anyagi lehetőségeitől, noha ilyenkor mindenki igyekezett akár erőn felül is kitenni magáért. A lányok kelengyéjének tartozékai voltak azok a cifra cserépedények, díszes vászonkendők, terítők, kosarak, amelyekben vitték ilyen alkalomkor az ételeket. A különböző fogások csomagolásának, szállításuk módjának – összhangban az adott vidék teherhordási gyakorlatával – megvoltak a szabályai. A komaasszony öltözete is tükrözte az alkalom ünnepélyességét, a helyi viseleti előírások szerint.

Megérkezvén, a keresztanya mielőbbi felgyógyulást, ereje visszatértét kívánta a gyermekágyasnak. Majd le kellett ülnie, nehogy „elvigye a gyermek álmát”. Hogy a látogatás a továbbiakban hogyan zajlott, többnyire már az adott körülményektől függött. Az öregekkel együtt lakó, módos gazdacsaládoknál a komaasszonyt megkínálták itallal, süteménnyel, volt, hogy főtt étellel is, míg a gyermekágyas nekifogott a kapott ételekből enni. Elbeszélgettek, de sokáig nem illett maradni. A keresztanya búcsúzáskor visszakapott edényeibe a háziak néhány darab süteményt tettek viszonzásképpen. Ha nem volt, aki a gyengélkedő asszonyt rendszeresen gondozza, komaasszonya adta neki oda a hozott ennivalót, elrendezte a csecsemőt, elvégezte a ház körüli sürgős teendőket.

A szokás célja eredetileg az volt, hogy a beteg asszony külső segítséggel minél táplálóbb és kellő mennyiségű ételhez jusson. Az első világháborút követő időszakban a módos gazdarétegnél ez egyre inkább értelmét vesztette, nem szorultak rá a támogatásra, elmaradt a szokás. Egyes vidékeken viszont átértékelődött a korábbi cél: előtérbe kerültek a presztízsszempontok, ami az ennivalók szükségletet meghaladó mennyiségében, a mind költségesebb ételek készítésében, a külsőségek hangsúlyozásában nyilvánult meg. Ebben a szegényebb rétegek nem tudták állni a versenyt, így a szokás az ő körükben átalakult, immár formálisan alig szabályozott rokoni segítséggé.

A ,,TISZTÁTALANSÁG”

A gyermekágy ideje alatt gyakorolt mágikus szokások kiindulópontjukat tekintve több csoportra oszthatók. Egy részük azon ősi, a Bibliából is ismert képzetben gyökerezik, amely a nőt ezen időszakban tisztátalannak tartja. Tekintve, hogy így a néphit szerint {7-24.} mindarra ártó hatással van, amivel érintkezésbe kerül, elsősorban cselekvések tiltásáról volt szó. Legáltalánosabb, hogy ne húzzon vizet a kútból, mert megférgesedik annak vize; ha kimegy a házból, nyomában jégeső, villám jár. Amelyik fáról gyümölcsöt szed, nem terem többet, ha kenyeret szel, üszögös lesz a búza, ha asztalhoz ül, nem lesz békesség a családban. A gyermekágyi tisztulással járó váladékoknak különösen veszélyes, ártó hatást tulajdonítottak, ezért lehetőleg elégettek vagy folyóvízbe dobtak mindent, ami ezzel szennyeződött.

A ,,GONOSZ” TÁVOLTARTÁSA

A szokások másik nagy csoportja abból a képzetből fakad, hogy mind az asszony, mind a csecsemő nagymértékben ki van téve a rontás veszélyének, így nagy szerepet kapott a megelőzés. Részint az általános érvényű gonosztávoltartó eljárásokkal, eszközökkel, részint az ilyenkor sajátos ártalmakra hasznosnak vélt előírások betartásával. Leggyakrabban a „szemtől jövő” rontást emlegetik, amit az ágyat eltakaró lepedővel, az ágyba tett gonosztávoltartó szerekkel igyekeztek elhárítani. Mivel a hiedelem szerint szándék nélkül is árthat valaki, kevés látogató pillanthatott be a lepedő mögé, sok helyen még a férjnek is megtiltották. Az asszonyt illetően legfontosabb törekvés a tej biztosítása volt. Az e téren mutatkozó rendellenességeket is eredeztették szemverésből, ezért arra különösen ügyeltek, hogy a szoptatásnak ne legyen illetéktelen tanúja. A másik közismert hiedelem, hogy ha valaki, akár férfi vagy gyermek is a nő ágyára ül, arra ráragad az anya teje, s ezért nem tud szoptatni. Ez a cselekvés tiltásával megelőzhető. Ha másik szoptatós asszony jött látogatóba, már azt is hasonló következményűnek vélték, ha csak hozzáért az ágyhoz. Részben a baj bekövetkeztekor, részben megelőzésképpen leggyakoribb, hogy az ilyen vendéggel néhány csepp tejet az ágyra fejettek, amint egyes helyeken mondták: „megfejik az ágyat”. Voltak bonyolultabb eljárások is. Ezeknek lényege, hogy az ellopott tej visszakerüljön a gyermekágyas testébe. Például úgy, hogy pirított kenyérre fejve ette meg. Hogy a másik asszony se károsodjon, Hajdú megyében a kettejük tejével készített pogácsát közösen fogyasztották el. Az eresz alól kilépés tiltása az asszony vélt érdekét is szolgálta. Sokfelé ismertek olyan tartalmú hiedelemmondák, hogy így a gyermekágyast a rossz szellemek messzire csalogatták, mocsárba fojtották vagy egész életére nyomorékká tették. Ha elkerülhetetlen volt, hogy kimenjen a házból, tanácsolták, legalább húzza jól szemébe a kendőjét, vagy szoknyáját borítsa a fejére.

A csecsemő szempontjából elsősorban a keresztelésig terjedő időszakot tartották veszélyesnek, bár bizonyos védekező eljárások az avatásig, sőt azon túl is még érvényben voltak. Az ártalmak egyik csoportja a szemverés képzetében gyökerezik. Már említettük, hogy ez ellen a gyermeket is védte az ágyat takaró lepedő, mivel keresztelésig anyja mellett volt a helye. Továbbá külön biztosítani vélték oly módon, hogy fordítva adták rá a kisinget, kezére piros szalagot, hegedűhúrt kötöttek, vasdarabot (kulcs) tettek pólyájába, olvasót fűztek pólyakötőjére, sűrűn locsolták szenteltvízzel. Óvatosságból, aki ránézett, szimbolikusan megköpködte, s tilos volt dicsérni az apróságot. Ha akármi baja lett, a szemverés változatos gyógymódjait alkalmazták – s krízishelyzetekben alkalmazzák sokszor ma is. Szintén mágikus okra vezették vissza, ha az apróság sokat sírt, nem aludt. Közismert előírás szerint minden látogatónak le kellett ülnie, különben „elviszi a gyerek álmát”. Erdély egyes vidékein a nővendégek ruhájukból tépett foszlányt, {7-25.} ún. álmot dobtak az ágyra, sokszor „Legyen álmotok!” szöveg kíséretében. Különösen naplemente után nem adtak ki semmit a házból, nehogy azzal „az álmot is elvigyék”. – Megemlítendő még, hogy az ótvart, a gyermek testének bárminemű kisebesedését arra vezették vissza, hogy gyermekágyas anyját olyan nő látogatta meg, akin éppen „rajta volt a baja” (menses). Közismert gyógymód szerint az illető véres alsóruhájának mosóvizében kellett megfürdetni ilyenkor a gyermeket.

A néphit szerint keresztelésig fenyegette a gyermeket az elváltás veszélye. Ez abban állt, hogy természetfeletti lények vagy ilyen képességű személyek az anya egészséges, szép csecsemőjét a maguk rút, nyomorék porontyával kicserélik (Kálmány 1893b). E hiedelem alkalmas volt mindenféle születési, fejlődési rendellenesség magyarázatára. Bár a váltott gyerek kifejezést az idősebbek sok helyen ismerik még, a rá vonatkozó hiedelemkör részleteit inkább csak hiedelemmondák őrzik. Ugyanakkor századunk első felében is betartottak még – ha csak megszokásból is – olyan előírásokat, amelyek célja eredetileg az elváltás megakadályozása volt. A csecsemőt nem hagyták egyedül, s ha kényszerűségből így alakult, seprűt állítottak az ágy mellé, seprűt tettek a bölcsőn keresztbe, a földbe a fekvőhely mellett kést, villát szúrtak. Az asszonyt kiokosították, hogy gyermekét átölelve aludjon el. Éjjelre keresztelőig mindig maradt valaki a gyermekágyas mellett, nemegyszer virrasztott is, hátha az anya nem lenne elég erős gyermekét megvédeni. A lámpát, mécsest reggelig égették. Korábbi leírások szerint a „gonoszok” megtévesztésére az újszülöttet nem szólították nevén, kis haszontalan, pogányka, nemtudomka típusú ún. óvóneveket használtak (Lőrincze 1948).