HUSZONHATODIK FEJEZET.
I. Bocskay halála után, a zsitvatoroki béke következményei. A megye hódoltsági állapota, és Mágóchy F. felvidáki főkapitány. Mohárem török deák sajó-püspöki földesur. II. Török-magyar végvárak érintkezései a közbiztonság ügyében. Bosnyák Tamás füleki kapitány jelentése az utonálló csavargokról. III. Török üldözés Gyöngyösön. Országbirói tilalom az ellen. Gyöngyös veszedelme a török-magyar összeütközések folytán.
I. Bocskay halála után, a zsitvatoroki békekötéssel, a török-magyar vizsonyokban változás állott be; miután a helyzethez képest, az együttélés módozatai körül irattak. Mindjárt az első pont alatt a két hatalom intézői között, az "apa és fiu" egymáshozi szeretetteljes viszonya példáját jelölik meg követendőül; és nem is késnek ennek nyomán a végvárak kapitányai s a török bégek, koruk mivolta szerint, leveleikben "apám, fiam" czimzéssel tisztelni egymást. Majd a mindkét részen gyakorlott portyázások megszüntetésére történik intézkedés: a gonosztevők, tolvajok üldözése s megbüntetése közös érdeknek jelöltetik, s igy azoknak menedék helyéül egyik vagy másik rész erőségei nem szolgálhatnak. Tiltatik a váraknak háborgatása, megtámadása, a békés lakosoknak rabságba hurczolása. A foglyoknak személyes minőségök szerint kicserélése, a menyiben még váltság-dijjal meg nem rovattak, elrendeltetik. Legfontosabb a 15-ik pont, melyben kimondatik, hogy Fülek, Somoskő, Hajnácskő, Divén, Kékkő, Szechen, Gyarmat, Palank, Nográd várak a király részére visszafoglaltatván, sem azok, sem hozzá tartozó falvaik, hodolt területnek nem tekintendők jövőre, és igy a török részére sem adózással, sem földesuri illetékkel nem terhelhetők, "azon községek kivételével melyek Eger eleste után állandóan fizettek már adó s egyéb illetéket a töröknek. Az egri törököknek pedig tilos jövőre bármerre hódolásra kényszeritő lépéseket tenni. "
A zsitvatoroki békekötéssel ekként szabályozott hodoltsági keret volt irányadó egyelőre, ugy a magyar, mint török várhatóságoknál. Mágóchy felvidéki főkapitány több izben megkereste az egri pasalik főnökét: "hogy a szent békességben eligazitott alkuvás szerint, nem minden faluk, városok tartoznak adózással, de a kik tartoznak, azok se terhelhetők eddig szokatlan adózással." A várfőnökök gondja s felügyelete alá tartozott, hogy a két hatalom egyenlő joggal birván, egyik a másiknál több jövedelmet ne szedjen a szegény alattvalókon, hogy az állami, mint földesuri terheltetés egyenlő arányban szabassék ki, s az túl ne lépje az adózó fizetési képességét. Ez alapon szólalt fel Mágóchy 1608. okt. 9-én Ali pasánál, hogy Miskolcz, s a többi falvak elviselhetlen adó és illetékfizetéssel zaklattatnak: "és megtekintvén a hatalmas császárnak, Miskolcz pusztulásából eredő kárát, az adót sommájokban leszállitván, annyit hagyjon rajtok, mennyit elviselni képesek." Viszont, hol az illető falvak kötelezettségök teljesitésével késtek, nem maradt el az intés magyar részről sem; "hogy szokás szerinti adójukat beszolgáltassák." Nem hiányzott oly eset sem, hogy a török földesur fordult a magyar hatósághoz, jobbágya érdekében, hogy a magyar földesur által illetéktelenül ne terheltessék. Érdekes példáját tünteti fel ennek, 1609. jun. 6-án "Egren lakó Moharem deák" megkeresése Mágóchy felvidéki főkapitányhoz: "hogy egy szegény falucskája vagyon, Sajó-püspöki, kit magyar részről Horlai Miklós bir, és ki annyi terhet hagy reájok, hogy csekély marhájokat eladni kényszerülnek, mert egy várhoz való majorságot akarja ezzel az egy faluval szolgáltatni. Kéri hogy tiltsa meg Horlainak a szegény jobbágyokkal való e szerfelett kegyetlen elbánást." 1)
Külön fejezetben fogván tárgyalni a hódoltság, török adózás és földesuri viszonyt, most egyéb körülményeknek kor és adatszerinti ismertetését folytatjuk.
II. Valamint az adó, ugy a közbiztonság ügyében is sürün fordultak egymáshoz ugy a, magán mint török végvárak kapitányai, majd panaszszal, majd fenyegetéssel. 1608. aug. 25-én, Fülek kapitánya Bosnyák Tamás jelenti Mágóchy felvidéki főkapitányhoz "hogy az egri pasa gyakran panaszkodik, hogy a végezés ellen csavargó latorok megnyakaznak bennek." Van igaza-irja Bosnyák-hogy a napokban is sokat megöltek bennök; minek nem kellene lenni, mert nem lesz jó vége. Bár nehéz efféle tolvajoktól megoltalmazni őket, minthogy széles az ország, a csavargó pedig és a megfogyatkozott vitézlő nép szökik széjjel az országban, mindazonáltal méltó, hogy a végbeli kapitányok szorgalmasan vigyázzanak, mert az bizonyos, hogy a törökök sem állják ki a sokat. Azt ajánlja, hogy a pasákkal közöljék, hogy ők is legyenek óvatosak, kinheveréssel ne nyujtsanak tért a latorságra, oltalmazzák magokat, mert minden latorra nem vigyázhatnak, s minden lator cselekedeteért felelősök nem lehetnek. Nem is méltó-kiált fel-hogy minden latorért reájok nehezteljenek a török vitézek.
Bosnyák füleki kapitány ezen előadásából csak az tünik ki, hogy ezen időben, a zsitvatoroki békekötés után, "a fel- s alá-járó csavargók utonálló megfogyatkozott vitézlő néptől," sok támadásnak voltak kitéve a török végvárak őrei s földesurai, megyénk területén is. 2) Hogy ebből azután sok rossz következett, mert a törökök is kamatostól fizették vissza a kölcsönt, természetesnek tünik fel.
III. Megyénkben ez idő szerint, a társadalmi érintkezésnek és forgalomnak központja Gyöngyös városa volt. Az ipari s kereskedelmi élet ugy a török s magyar közötti érintkezés, Gyöngyös falai között volt legélénkebb. Itt fordultak tehát elő a legtöbb összeütközések; melyek következményei rendesen Gyöngyös városa népének vállaira sulyosodtak, miután egyes törökök sérelmeért, ugy az egri, mint hatvani törökök rajtok vettek elégtételt.
A gyöngyösieknek életkérdésévé vált az, hogy mint a törökmagyar érintkezésnek központja, megkiméltessenek "a fel-alá járó vitézek" abbeli hősieskedésétől, hogy az ott megforduló törökökre hajtó vadászatot tartsanak: Ez okból, főleg a füleki és széchenyi végvárak őrsége ellen volt a panasz, honnan gyakorta belátogattak Gyöngyösre, hol főleg a közeli Hatvanból fordult meg sok török, s a találkozás a viszály állandó forrásává vált. 1617-ik évben Forgách Zsigmond országbiró, mint felvidéki főkapitány, szigoru tilalmat bocsátott ki a végvárbeliek ellen, hogy Gyöngyösön a törökök üldözésétől, kik ezért a gyöngyösieken állanak boszut, tartózkodjanak. Igen jellemző e tekintetben, Bethlen Gábor már mint fejedelemnek 1620. jun. 7-én Gácsvárából Thurzó Szaniszló dunáninneni főkapitány, ugy Jakoffy Ferencz akkor füleki, és Rőthy Orbán széchenyi kapitányokhoz intézett rendelete: "hogy Gyöngyösváros birái és polgárai nehéz panaszokkal jöttek, hogy a végbeli vitézek minden ok nélkül gyakorta megfordulnak ott, és törökök is érkezvén oda, együtt isznak, mulatnak, végtére össze vesznek untalan és háborognak egymással, és a törökök bántódásáért ők sarczoltatnak. Meghagyja tehát, hogy a tisztek, se kis se nagy csoportokban ne engedjék a vitézeket a városba menni, s ha szükség forog fenn, engedelemlevél nélkül tiltsák meg a bemenetelt, büntetés terhe alatt." 3)
A török-magyar összeütközés Gyöngyösön s ennek visszatorlása állandó veszély és baj kutforrásává vált, melynek elháritására és fékezésére, ugy a török, mint magyar végvárak főkapitányainál, nem szüntek panaszaikkal és kérelmeikkel közbejárni a gyöngyösiek. A katonai duhajkodás, a kihivó szembeszállás, a magán boszu s egyéb érdekösszeütközésből származó viszály, napi renden valának; a polgárok békéjét s nyugalmát veszélyeztető kitörések, és egyéb kihágások ellen mit sem használt már a katonai vezérlet tiltó parancsa, fenyegetése, hogy a végvárak őrei Gyöngyösre bemenni is ovakodjanak; ugy annyira, hogy a baj fékezése végett, Eszterházy Miklós országbiró 1624-ben jónak látta már felhatalmazni a gyöngyösieket, hogy a falaik között csavargó vitézeket egyszerüen fogják el, s megbüntetés végett küldjék az illető végvár kapitányához. Hogy még ez sem használt, kitünik azon parancsból, melyet Eszterházy Miklós nádor 1635. decz. 2-án intézett a végvárak vitézeihez, hogy "nemcsak a szabad és kün csavargó legények közül, hanem a végházakból is kiszoktanak járni alattomban, s hol városon vagy falun törököt hallanak lenni, reáütnek, s tovább nem gondolkodván, megölik, elfogják, s mind ő felségének, mind nekünk s kegyelmeteknek nagy busulást szereznek, s hol a törököt megölik, a várost vagy falut nagy nyomorba ejtik cselekedetökkel, mint most Gyöngyösön történt, hol valami csauz kisérő törököket öltek s fogtak el, miért a szegény birákat sanyargatta a vezér." Tiltja tehát, hogy ilyet cselekedni ne merészeljenek, s az ellen vétők szigoruan büntetendők. 4)
Az ily végvárbeli vitézek visszaélésének szomoru következményét vázolja azon parancs, melyet Forgách Ádám 1649. apr. 6-án bocsátott ki: "hogy nagy indignatioval értjük Gyöngyösvárosbelieknek panaszát, hogy generálisságunk alatt levő végbeliek, ki mennek s azon városunkban törököket találnak, házakba szoritják, ha különben ki nem üldözik; reájok gyujtják a házat, mint most a fülekiek a város házát gyujtották meg, nagy kárával az egész városnak, mert e miatt porrá ég az egész város. Parancsolja tehát a végbelieknek, hogy a ki ilyet mer még tenni, az életével játszik." Parancsolja azt is, hogyha Gyöngyös városában, vagy határában az ellenség fegyvere által valaki elesik, azért a gyöngyösieket se fizetéssel, se másképen senki ne büntesse. 5)
1) Török-Magy. Eml. Okmánytár I. k. 89-97. l.
2) U. o. 85. l.
3) Az eredeti Gyöngyös városa Itárában.
4) Eredetije Gyöngyös város ltárában.
5) U. o.