Tudományos műhelyek és kiadványok

Magyaróváron létesült 1873-ban az első magyar vegykísérleti állomás, s itt alakult ki Cserháti Sándor (1852–1909) és Kosutány Tamás (1848–1915) irányításával az első növénytermesztési-agrokémiai jellegű iskola. Cserháti tanítványai közül Gyárfás József és Herke Sándor neve emelhető ki. A talajtan nemzetközileg legismertebb szaktekintélye ’Sigmond Elek (1873–1939) volt. Elsősorban talajtani és {IV-588.} szikjavítási munkái, kolloidikai kutatásai az ismertebbek, ezenkívül a növénytáplálkozás, a talajtermékenység kérdéseivel is foglalkozott. Mezőgazdasági chémia (1904) c. könyve sokáig az egyetlen korszerű, tudományos tankönyv volt e tárgyban. A kukorica tápanyagfelvételével, a különböző N-trágyák hatékonyságával foglalkozó kísérleteinek eredményei ma is iránymutatóak. A növénytáplálkozással kapcsolatos kísérleti eredményeit és az akkori tudományos nézeteket A mezőgazdasági növények termelési tényezői (1930) c. munkájában foglalta össze. ’Sigmondon kívül a nemzetközi szakirodalomban a legismertebb Ballenegger Róbert (1882–1969) volt. Talajtani cikkein és könyvein kívül Bevezetés a növények életvegytanába (1939) c. munkája értekezik legtöbbet a korszerű agrokémia kérdéseiről. ’Sigmond magyaróvári munkásságát Dworak Lajos (1903–1959) és Várallyay György (1900–1954) folytatta, akik a talajtermékenység, a műtrágyázás számos témakörében gazdagították a hazai agrokémiai szakirodalmat. A gyakorlati talaj- és trágyázástani kutatás egyik jelentős egyénisége Kreybig Lajos (1879–1956). Könyvei közül a Trágyázástan (1955) igen népszerű volt a gyakorlati szakemberek között. Meg kell emlékeznünk a Magyar Agrártudományi Egyetem első rektoráról, Doby Géza (1877–1968) professzorról, akinek Növényi biokémia c. könyve korszakalkotó volt, és aki tudományos iskolájában az agrokémia és a gyakorlati trágyázástan növénytáplálkozás-tani alapjait is kutatta. Kemenessy Ernő Talajerőgazdálkodás c. művében összefoglalta a tápanyagpótlás, illetve a trágyázás kérdéseit, illetve az agrotechnika idevonatkozó ismereteit. Di Gléria János (1899–1976) szintén ’Sigmond tanítványa és munkásságának folytatója volt. Mezőgazdasági kémia (1959) c. könyvében korszerű kutatások alapján ad összefoglaló képet a növénytáplálkozás és a trágyázás kérdéseiről. A gyakorlati trágyázástan sokat köszönhet a növénytermesztő Láng Gézának (1917–1980), aki a hazai műtrágyagyártás fejlesztését, a korszerűbb szerves- és műtrágyázási elvek és eljárások üzemi bevezetését szorgalmazta.

A nemzetközileg is elismert magyar talajtani és agrokémiai kutatásoknak a korábban említett kutatóhelyek mellett az egykori mezőgazdasági akadémiák, főiskolák és egyetemi karok talajtani és agrokémiai tanszékei voltak a színterei. A már bemutatott budapesti tudomány- és műegyetemi tanszékek mellett önálló Talajtani és Agrokémiai Tanszék működött Keszthelyen, Mosonmagyaróváron, Gödöllőn, a budapesti Kertészeti Egyetemen, Sopronban és Debrecenben. Az önálló talajtani kutatóintézet létrehozására irányuló több évtizedes törekvések 1949 nyarán vezettek eredményre. Ekkor alakult meg az Agrokémiai Intézet, az akkor átszervezés alatt álló több intézmény talajtan-agrokémia tudományterületet művelő osztályaiból. 1954 végén felmerült annak szükségessége, hogy az intézet a talajtani-agrokémiai kutatások központi és elvi irányító intézménye legyen, s feladatát a MTA keretében lássa el.

1957-től az intézet elnevezése MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete. 1959-ben újabb kísérleti telepek kerültek az intézethez. Ebben az évben csatolták hozzá a Soproni Talajbiológiai Laboratóriumot, s ezzel, Magyarország történelmében először, egyetlen intézmény keretei közé kerültek a talajtani–agrokémiai–talajbiológiai alapkutatások.

Az intézet első igazgatójától, Páter Károlytól (1949–1954) Di Gléria János vette át az irányítást (1954–1959), majd Szabolcs István kapott megbízást az intézet vezetésére (1959–1980). 1981-től 1996-ig Várallyay György, 1996-tól Németh Tamás az igazgató.

A másik központi talajtani intézmény az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet (OMMI), amely a részletes talajtérképeket, más néven az ún. üzemi talajtérképeket készítette. Az OMMI-ban végezték {IV-589.} a közvetlen gyakorlati feladatok talajtani vonatkozású vizsgálatait is, mint az öntözendő területek kijelölését, talajjavítási tervek elkészítését, valamint a talajvédelem tervezését. Az intézet laboratóriumai az egész országot behálózták. A budapesti, magyaróvári, kaposvári, szegedi, mezőtúri, debreceni, miskolci talajlaboratóriumok készítették el a mezőgazdaság fejlesztése érdekében végzendő talajtani jellegű munkák terveit és térképeit. Hasonló, de kizárólag az állami gazdaságok területére korlátozott tevékenységet fejtettek ki az állami gazdaságok laboratóriumai.

Az MTA Talajtani és Trágyázástani Bizottsága 1949-ben alakult meg. Munkája mindvégig eleget tett annak az alapkövetelménynek, hogy a talajtan–agrokémia–talajbiológia–talajhasználat–agroökológia szakterületek tudományos irányítója, koordinátora legyen. A bizottság első elnöke Páter Károly, őt Di Gléria János, Stefanovits Pál, majd Várallyay György követte.

Az 1957-ben alakult Talajtani Társaság a szakterület társadalmi szervezete. A társaság előadó- és vitaülések, valamint vándorgyűlések szervezésével vette ki részét a tudomány eredményeinek gyakorlatba való ültetéséből. A társaság és a szakma kitüntetése a Treitz Péter-emlékérem.

A Nemzetközi Talajtani Társaságban ’Sigmond Elek kiváló hírnevet szerzett a magyar talajtani tudománynak és a magyar talajtani szakembereknek.

A talajtan és az agrokémia tudományos folyóirata az Agrokémia és Talajtan (1951-től), az MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei (1952–1966), később az Agrártudományi Közlemények (1966–1971). Az Agrokémia és Talajtan kezdetben évente 4 számban, 600–700 oldal terjedelemben, magyar nyelven jelent meg angol, orosz és egy harmadik világnyelven (francia, német, spanyol) készített összefoglalóval. Az 1990-es években évente két szám kerül kiadásra, angol nyelvű összefoglalóval. A folyóirat főszerkesztője Páter Károly, majd évtizedeken keresztül Szabolcs István volt, halálát követően Várallyay György vette át ezt a feladatot. Talajtani tárgyú cikkeket publikál még a Növénytermelés, illetve az Acta Agronomica Hungarica c. folyóirat is. Az utóbbi 50 év során életre hívott egyéb folyóiratok (Talajtermékenység, Öntözéses Gazdálkodás, Melioráció és Tápanyag-gazdálkodás) rövid életűek voltak, s a mezőgazdasági gyakorlatnak szóló cikkeket közöltek.