Alapozó munka a 19. században


FEJEZETEK

A 19. század folyamán az erdő, mint fanyersanyag- és energiaforrás egyre inkább a lassan kibontakozó magyar tőkés piacgazdaság áruforgalmának tárgyává vált. Gazdasági értéke fokozódott és ez serkentőleg hatott az erdővel, erdőgazdálkodással kapcsolatos ismeretek fejlesztésére, az empíria megalapozására is. {IV-593.} Ugyanakkor erősödött az erdők multifunkcionális szerepével, ökológiai és humánökológiai-egészségügyi jelentőségével kapcsolatos társadalmi felismerés is (talajvédelem és talajjavítás, vízgazdálkodási összefüggések, az egészséges emberi környezetben betöltött szerep stb.).

A reformkor szárnypróbálgatásai

Az erdővel, erdészettel, erdőgazdálkodással, erdőtelepítéssel kapcsolatos cikkek a Tudományos Gyűjtemény hasábjain jelentek meg. Az első magyarországi erdészeti szakfolyóirat 1835-ben jelent meg Pesten német nyelven Forstwissenschaftliche Mittelheilungen (Erdészettudományi Közlemények) címmel. Szerkesztője Joseph Hubeny, vagyis Hubeny József Aradon tevékenykedő kamarai erdőhivatali adjunktus volt. Sajnos szaktudományunknak ez a korai szárnypróbálgatása rövid életű lehetett, mert a folyóiratnak eddig csak az első száma vált ismertté.

1842-ben megalakult az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) Erdészeti Szakosztálya. Ez a társadalmi szervezet a kor kitűnő szakembereit tömörítette, akik az OMGE lapja, a Magyar Gazda hasábjain publikálták írásaikat és folytatták tudományos vitáikat a magyar erdészetről, annak gyakorlati és elméleti kérdéseiről. A megjelent írásokból két fő törekvés kiviláglik: 1. az ország erdővagyonának jobb megismerése, számbavétele. 2. A tőkés piacgazdaság igényeit kielégítő, ugyanakkor az erdők hatékonyabb védelmét biztosító, korszerű polgári erdőtörvény megalkotása.

Ezt az 1848-as áprilisi törvénykönyv X. tc. 8. §-a elő is irányozta. A szabadságharc elbukása miatt azonban ezt három évtizedre elodázták.

A szabadságharctól a kiegyezésig

1851-ben Esztergomban megalakult az első magyarországi erdészeti egyesület, az Ungarischer Forstverein, amely 1854-ben megindította szakfolyóiratát Mittelheilungen des Ungarischen Forstvereins (A Magyar Erdészegylet Közleményei) címmel. A kitűnő folyóirat kezdetben német, 1862-től német és magyar nyelven jelent meg. 1866-ban megszűnt.

1862-ben Wagner (Vágner) Károly és Divald Adolf, a selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia segédtanárai megindították magyar nyelvű szakfolyóiratukat, az Erdészeti Lapokat. 1866-ban megalakult az Országos Erdészeti Egyesület. (Szakmatörténészek körében vitatott kérdés, hogy az OEE az Ungarischer Forstverein gyökeres átalakulása révén vagy pedig teljesen új egyesületként jött-e létre, de ez témánk szempontjából most mellékes.) Céljuk a magyar erdőgazdaság, azon belül a tudományosság alapját képező szakirodalom fejlesztésének szolgálata. Az OEE 1873-ban meg is vásárolta a lapot az alapítóktól. Azóta folyamatosan megjelenik.

Az Országos Erdészeti Egyesület

Az 1867-es kiegyezés után az erdészet rohamos fejlődésnek indult. Az erdészettudomány fejlesztésének is az OEE vált motorjává. Az egyesület tevékenységi köréből ki kell emelni a magyar nyelvű erdészeti szakirodalom kifejlesztése, valamint a népszerű tudományos ismeretterjesztés érdekében tett intézkedéseit.

A kiegyezést megelőző korszakban a magyar nyelvű szakirodalom igen gyér volt. Ez érthető, hiszen még a szakoktatás hivatalos nyelve is a német volt, a magyar erdészeti szaknyelv nem is létezett. Az 1870-es évektől azonban az egyesület támogatásával sorra jelentek meg az erdészettudomány alapművei: az erdőbecsléstan, az erdőhasználattan, az erdőrendezéstan kézikönyve; erdőérték-számítástan, erdészeti nyereségszámítástan, erdőtenyésztéstan, erdészeti növénytan, erdészeti építéstan, magyar erdészeti oklevéltár, erdészeti kézikönyv, erdészeti segédtáblák stb.

A szakkönyvkiadást nagymértékben segítette elő, hogy az OEE 1876-ban erre a célra létrehozta a Deák Ferenc Alapítványt, {IV-594.} amely évi 100 arany vagy 550 forint pályadíj kifizetésével serkentette a szerzőket szakterületük monografikus feldolgozására.

Az OEE hozta létre az 1880-as évek közepén az első magyar erdészeti közgyűjteményt Budapesten, az Alkotmány utcában felépített székházában. Ezt a funkciót később az 1896-ban alapított Magyar Mezőgazdasági Múzeum átvette. Az OEE gondosan gyarapította szakkönyvtárát is.

Az egyesület további elévülhetetlen tudománytörténeti érdeme, hogy az 1870-es évektől kezdve rendszeresen szorgalmazta a szakoktatás fejlesztését, a selmeci akadémián folyó erdőmérnökképzés korszerűsítése mellett főként az állami erdészképzés beindítását. Másrészt pedig az államilag finanszírozott önálló erdészeti kutatások megindítását, egy erdészeti kutatóintézet létrehozását.

1879-ben – több évtizedes készülődés után – megszületett végre az első magyar polgári erdőtörvény, az 1879. évi XXXI. tc. A korábbi feudális erdőtörvényekhez képest lényegesen magasabb követelményeket támasztott az erdőgazdálkodás folytatásával és az alkalmazható erdészeti szakszemélyzet minőségével szemben is. Az alsó fokú állami erdészképzés beindítására tett egyesületi erőfeszítéseket siker koronázta, mert 1883-ban megnyílt az első szakiskola Ásotthalmán. 1885-ben Temesvár-Vadászerdőn, 1886-ban Liptóújváron, 1893-ban pedig Görgényszentimrén alakult kétéves erdőőri szakiskola. Ezek a tudományos kutatásban is szerepet kaptak.