Gyümölcstermesztés

A vasúthálózat kiépítése előtt a szállítási nehézségek miatt kereskedelmi (árutermelő) gyümölcsösöket nem létesítettek, a gyümölcstermesztés a kiskertekben zajlott. Az 1880-as években Európa-szerte és Magyarországon is elterjedt, hogy a főurak „alakított gyümölcsfákat” honosítottak meg kertjeikben, amely nagy hozzáértést és gyakorlatot kívánó fanevelési és metszésmódot igényelt. Az alakított gyümölcsfákat, és sokszor a kertészeket is Franciaországból, Németországból hozatták. Szép alakfakerteket létesített többek között: gr. Zichy Ferenc Pusztafödémesen és Bihardiószegen, Angyal Dezső Budán, a Kertészeti Tanintézetben.

A tudományosan megalapozott gyümölcsészet a 19. században indult: a fajták pontos leírásával (pomológiával) mind több gyümölcsész (Villási Pál, Budai József, Ritter Gusztáv) kezdett foglalkozni. A gyümölcsfajta-gyűjtemények részben oktatási, részben tanulmányozási céllal, s nem utolsósorban szaporítóanyag biztosítása érdekében jöttek létre. Magyarországon a 19. század elején még főként német nyelvű kiadványokban foglalkoztak pomológiával (pl. Leibitzer János szepességi gyümölcsész, Urbanek Ferenc pozsonyi kanonok). Magyarul közölt fajtaleírást Oláh János (1854), Marc Ferenc (1857), Entz Ferenc (1857), Girókúti P. Ferenc (1862) és Nagy Ferenc (1862). Entz Ferenc és más jeles tudósok műveikben a fajtakérdést elméleti és gyakorlati alapon rendezték. Felmérték a hazai termőhelyi adottságokat, leírták és értékelték a fajtákat, s ezzel lehetővé tették a korszerű termelés megindítását. A 18. században elterjedt igen nagyszámú gyümölcsfajta okozta zűrzavarból Entz Ferenc kísérelte meg a gyümölcstermesztést helyes irányba vinni azáltal, hogy kevés, de értékes fajok, illetve fajták művelését ajánlotta. Entz Ferenc halála után (1877) az élvonalba négy szakember lépett: Villási Pál, Tamási Károly, Katona Zsigmond és Bereczky Máté. Legkiválóbb magyar pomológusunk, Bereczki Máté főművében, a négykötetes Gyümölcsészeti vázlatokban (1877–1887) 1075 gyümölcsfajtát írt le. Rudinai Molnár István Magyar Pomológiája 1900–1910 között jelent meg. Jelentős munkásságot fejtett ki e téren Lechner Ödön (Az őszibaracktermesztés kátéja, 1929) és Mohácsy Mátyás (A gyümölcstermesztés kézikönyve, 1936); közleményekben adta közre fajtaleírásait Magyar Gyula (1935) és Korponay Gyula (az 1930-as években).

A gyümölcstermesztés még a 19. század második felében is minden irányítás nélküli magántevékenység volt, és kifejezetten tradicionális alapon fejlődött. A filoxéra pusztítása, a homokveszedelem (futóhomok által okozott problémák) és az 1870–1890-es évekre eső gabonaválság következtében azonban kiemelt helyzetbe került. Az állami beavatkozás és irányítás {IV-648.} 1890-ben következett be, amikor Rudinai Molnár Istvánt országos gyümölcsészeti és fatenyésztési miniszteri biztossá nevezték ki, hogy intézkedései nyomán a termesztés fellendüljön. A 19. század második felében nagy szerepe volt Csókási József, B. Tóth Ferenc, Mathiász János munkásságának abban, hogy a Duna–Tisza közi homokvidék, Kecskemét és Nagykőrös környéke a magyar gyümölcstermesztés egyik gyöngyszemévé vált.

A 19. század végén egyre jobban fellendült a közgazdasági és értékesítési viszonyok következményeként az árugyümölcsösök telepítése. A telepítendő gyümölcsfajták elbírálhatósága és kiválasztása érdekében 1904-ben kísérleti telep létesült Gergely István kiváló gyümölcsész vezetésével, Állami Gyümölcsészeti Telep Tyej (Hunyad vm.) néven, 114 ha területen, ahol szinte kizárólag hazai fajtákat vizsgáltak. 1905-ben hozták létre az Állami Gyümölcsvédekezési Kísérleti Állomást Nagybányán a forgalomban lévő növényvédő szerek (kénpor, bordói lé, pirethrum, nikotin, kaliforniai mészkénlé stb.) kipróbálása céljából. A kísérleteket a Rovartani Állomás kiváló szakemberei, Jablonowski József és Kadocsa Gyula irányították, a kórtani problémákkal (pl. fuzikládium, monília) Schilberszky Károly foglalkozott. Darányi Ignác minisztersége alatt (1895–1903, 1906–1910) három kertmunkásiskola, több állami faiskola stb. létesült. Intézkedései nyomán a magyar gyümölcsészet 1914-re magas színvonalra emelkedett. A századfordulón Magyarország kertészeti terület szempontjából Franciaország és Németország után a harmadik helyen állt (347 766 ha-ral), ennek 60–65%-a gyümölcsös volt.

A trianoni békeszerződés (1920) után hazánk területének 2/3-a a határainkon túlra került, így az újonnan telepített gyümölcsösök nagy részét elveszítettük (Erdély és Kárpátalja a téli alma, a körte, a dió és a szilva hazája volt), gyümölcstermesztésünk válságos helyzetbe jutott. A fellépő gyümölcshiány és egyéb kedvezőtlen körülmények (pl. a mezőgazdálkodást sújtó pénzügyi, gazdasági válság) a gyümölcstermesztés felé irányították a figyelmet, szükségszerűen a föld belterjesebb művelésének szempontja került előtérbe. A Földművelésügyi Minisztérium nagyszabású kertészeti programot dolgozott ki 1928-ban. A gyümölcsfajta-ismeretek terjesztése, a hazai gyümölcsfajták minősítése, meghatározása, a gyümölcsösök telepítése – általában a tudományos és gyakorlati ismeretek terjesztése – céljából a Földművelési Minisztérium 1929-ben létrehozta az Országos Pomológiai Bizottságot. Gergely István és Mohácsy Mátyás kezdeményezésére a pomológiai bizottság az országot 65 termesztő körzetre osztotta fel. Az 1930-as évektől a korszerű üzemi gyümölcstermesztés szervezésében Mohácsy Mátyás végzett kiemelkedő munkát; nevéhez fűződik a korszerű üzemi termesztési módszerek bevezetése, új gyümölcs- és alanyfajták honosítása, több nagyüzemi ültetvény telepítése. Az új telepítések a legjobb termesztési adottságokat és az értékesítési lehetőségeket figyelembe véve létesültek. Az első, s egyúttal legnagyobb télialma-gyümölcsösök Tuzséron voltak. A sűrűbben telepített gyümölcsösökből termelési és exporttáj alakult, amely az exportkereskedelem megszervezésének kedvezett (pl. a Nyírségben, Kecskeméten, Nagykőrösön). Kereskedelmi gyümölcsös létesítését az állam támogatta (1934-től). Alma- és körteexportunk az új telepítések után még igen lassan növekedett, főként Németországba, Ausztriába és Csehszlovákiába irányult. A meggyet üzemi gyümölcsösbe nem telepítették magas kézimunkaigénye miatt. Termesztése Nagykőrös, Cegléd, Kiskunhalas és Szeged környékén főként kiskertekben terjedt el. Cseresznyéből zárt, összefüggő gyümölcsöst csak a 20. század második felében telepítettek. A termés a lakosság ellátását biztosította, exportra alig került. A Mátra alján, az egri tájban {IV-649.} (Noszvajon, Egerben, Szomolyán) a rövid szárú fekete cseresznyét, a Dunakanyarban (Szentendrén és Dunabogdányban) a nagy szemű, sötétpiros cseresznyét termesztették. Az őszibarackot a századfordulóig kertekben elszórtan és a szőlők között termesztették. Az állami faiskolákban a 20. század elején 75 fajtát szaporítottak. A filoxéravész következtében a kipusztult budavidéki szőlők helyére őszibarackot telepítettek. Budafok, Nagytétény, Érd, Diósd déli lankáin őszibarack-termesztő táj alakult ki (kialakítása Lehner Vilmos és fia Ödön nevéhez fűződik), az őszibarack kultúrájának felvirágoztatásában Magyar Gyula növénynemesítőnek is része volt. Önálló, zárt barackosokat létesítettek Pécs környékén, de eredményesen termesztették a Balaton vidékén, Szeged környékén (Szatymazon, Balástyán) is. A mandula termesztőtájai hazánkban Buda vidéke, a balatoni táj és Pécs térsége lett. A bogyósgyümölcsűek legrégebbi termelőhelye a Dunakanyar. Köszmétét az 1930-as években exportáltunk Ausztriába, Németországba, esetenként Nagy-Britanniába. A málna nagybani termesztése kertjeinkben csak az I. világháború után indult meg, ribizkét a házikertekben általánosan termesztettek (Ausztriába, Nagy-Britanniába exportáltunk).

Az 1930-as évek gyümölcstelepítései sikerrel folytak, a gyümölcstermesztés (elsősorban az almatermesztés) mégis súlyos válságba jutott. Az Európába behurcolt kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) magyarországi jelenlétéről 1928-ban számoltak be hivatalosan. Valójában már a háború idején, természetes úton, Jugoszlávián át eljutott hozzánk, de gazdaságpolitikai érdekből halogatták a nyilvánosságra hozatalát. A pajzstetű elleni hathatós védekezés szükségessége a gyümölcstermesztés üzemesítéséhez és a termelés technikai korszerűsítéséhez vezetett. A korábbi termőrefordulás érdekében alkalmazott törpe növésű alanyok (alma, körte) szaporításával Magyarországon elsőként Zatykó Imre foglalkozott az 1930-as években (az 1950-es években a Kertészeti Kutató Intézet ceglédi és újfehértói kísérleti állomásán Probocskai Endre vizsgálta azokat). A gyümölcsültetvények gazdaságosságot rontó szakaszos terméshozama a szakemberek figyelmét a trágyázás gyakorlati kérdései felé irányította.

Nagy jelentőségű volt az 1938. évi XXX. tc., amely törvényileg szabályozta a hazai gyümölcstermesztést és annak fejlesztését. Az 1934. évi FM. rendelet életre hívta a kertészeti felügyelőségeket.

A II. világháború a gyümölcsösök állapotában is jelentős károkat okozott. Az újratelepítések eredményei a fajoktól függően több évvel később jelentkeztek, miközben mind az export, mind a belföldi fogyasztás mennyisége és minősége iránt megnőtt az igény. A hazai nagyüzemi intenzív gyümölcstermesztés úttörője Fejes Sándor, aki a termőkaros orsó (törpe alanyon nevelt, foksoros gúlafák, amelyek termő ágát vízszintes irányban, termő gallyait függélyesen lefelé kötik le) hazai bevezetését kezdeményezte, s ezzel egyidejűleg megindult a sűrűn telepített sövények kultusza is. A gyümölcstermesztés fellendült, tért hódított a korszerűsítés, a Fejes Sándor által irányított nagyüzemi termesztés; megnövekedett az igény a gépesítés iránt, fejlődött a kisparaszti és háztáji gyümölcstermesztés és az export. A magyar gyümölcstermesztés az 1960-as évek második felétől az 1980-as évek elejéig világviszonylatban is számottevő, időszakonként robbanásszerű fejlődést produkált. 1963-ban és 1964-ben kétszer annyit exportáltunk, mint 1934–1938-ban. Ez a mennyiség évről évre tovább növekedett. Az export fajösszetétele azonban hátrányos volt, mivel főként az almára terjedt ki, s a fogadókészség zavara (a Szovjetunió részéről) súlyos problémákat okozott, mivel a hazai felesleget feldolgozni képes élelmiszeripar (ivólé készítés) csak {IV-650.} a későbbiekben alakult ki. Miután exportunk a kelet-európai piacokra orientálódott, az országok fizetési nehézségei miatt a piacok összeomlottak. Az 1980-as évek folyamán a Szovjetunióban lezajlott társadalmi változások a hazai gyümölcsexportot jelentősen visszavetették, a szabolcsi almatermesztést válságos helyzetbe sodorták. Az almaexport 1986–1990-ben 359 000 t, 1996-ban 53 000 t volt, 1998-ban 25 000 t. A kertészeti ágazatok közül az utóbbi években a gyümölcstermesztés került a legválságosabb helyzetbe.

Napjaink gyümölcstermesztését az Európai Unióhoz való csatlakozás követelményei határozzák meg. Kedvező ökológiai adottságainkat és felhasználási lehetőségeinket tekintve gyümölcstermesztésünkben az alma a meghatározó faj. Az almavertikum azonban, mint legfőbb gyümölcstermelési ágazat, ma súlyos gondokkal küzd, ezért a termesztés megújítása sürgető feladat. Az ültetvények közel 2/3-a 20 évesnél idősebb, az ültetvények fajtaszerkezete elavult (50%-a Jonathan). A termék minősége gyenge, kevés a korszerű új telepítés, a termésátlagok országosan alacsonyak (Magyarországon 14 t/ha, az EU-országokban 23 t/ha). Az ágazat jövedelemtermelő képessége nem megfelelő, sok a gondozatlan ültetvény, túlzottak a ráfordítások. Évről évre gond van az értékesítéssel. Az EU-csatlakozás idejére az ágazatot versenyhelyzetbe kell hozni. Ennek érdekében gyors fajtaváltás szükséges.

Kiemelkedő elméleti és gyakorlati munkásságot fejtett ki az őszibarack-termesztésben Mohácsy Mátyás és Lechner Ödön, a körtetermesztésben Porpáczy Aladár, a télialma-termesztésben Szakátsy Gyula és Okályi Iván, a mandulatermelésben Magyar Gyula és Okályi Iván, a kajszitermesztésben Szőts Sándor és Hankovszky Zsigmond, a bogyósgyümölcsűek, a dió, a mogyoró és a gesztenye termesztésében Mohácsy Mátyás, Porpáczy Alaldár, Okályi Iván és munkatársaik. Az üzemszervezés és üzemtan terén Liszka Jenő, Szakátsy Gyula és Okályi Iván munkássága tűnik ki. Nagy Sándor a szabolcsi üzemi almatermesztés terén ért el sikereket. Számos eredményesen munkálkodó szakember közül Nyújtó Ferenc tevékenysége kiemelkedő, aki a kajszitermelés újjászervezése és fellendítése terén ért el kiváló eredményeket.