Az állattartás gépesítése

Az állattartás gépesítésének intenzív fejlődési időszaka az 1880-as évek második felében kezdődött. A különféle szecskázó- és őrlőberendezések voltak az első gépek, amelyek az állattartás céljait szolgálták. Ezek az egyszerű kivitelű gépek a takarmányozási munkákat segítették. Ezzel egy időben kezdődött a betakarítógépek és a különféle kaszálók, rendforgató és kazalrakást segítő felhordó szerkezetek fejlesztése. Ezek még igen kezdeti fejlesztési stádiumban voltak, s csak néhányat alkalmaztak a nagyobb gazdaságokban (répavágó, morzsoló stb.). A századfordulón kezdték meg a különféle, iparban használatos gépek és berendezések adaptációját az állattartás céljára (hűtőberendezések, {IV-714.} vízszivattyúk, vízellátó berendezések). Mivel az állatokat a hosszú téli időszakban már istállózták, igény jelentkezett a takarmányok istállóba szállításának megkönnyítésére, a trágya eltávolítására és a szellőztetésre is. Az 1930-as években a nagyobb majorokban már megjelentek a vízitató berendezések, a kisvasúti síneken futó csillés takarmányozók és trágyaelhordók. Megkezdődött a nagyobb majorok villamosítása. Az 1930-as évekre kialakultak a főbb munkafolyamatok gépesítésének alapvető gépegységei.

A fejés gépesítése az 1930-as években – a kétterű fejőkészülékek kialakítása után – indult meg, ami egybeesett a majorok villamosításával. Az 1950–1960-as években az iparban alkalmazott új technikai megoldások lehetővé tették, hogy az állattartás szinte minden munkaműveletét gépesíteni lehetett. Az állattartás fejlesztésében világszerte az iparosításra törekvés dominált. Az állattartást és munkafolyamatait az ipari munkafolyamatok műveletekre és szakterületekre bontott rutinjaira igyekeztek felbontani. Számos sikertelen próbálkozás ismeretes: pl. a „konténeres” tehéntartás (UNICAR), vagy a diszpécserpultról vezérelt takarmánykiosztás különféle stabil szállító- és kiosztóelemekkel. Az eltúlzott gépesítési megoldásokat főleg a nagy gyártókonszernek szorgalmazták a haszon növelése érdekében. Az 1970-es években egyre világosabbá vált, hogy előtérbe kell helyezni a gépek minőségét és megbízhatóságát és az állatok biológiai igényeinek figyelembevételét.

A mikroelektronika térhódítása tette lehetővé, hogy az állattartási munkafolyamatokat szinte teljes egészében automatizálni lehet. Ezért beszélhetünk ma már teljesen automatizált szellőztetési vagy klímaberendezésekről, automatizált takarmányozási, keltetési és „tojás-előállító” berendezésekről, vagy a teljesen automatizált sertéstakarmányozásról is. E folyamat még fokozódott a személyi számítógépek térhódításával. A gépesítés és az automatizálás munkatermelékenységre gyakorolt hatását jól jellemzi a fejési munka. Míg kézi fejéssel egy-egy személy óránként 3-4 tehenet, az automatizált fejőberendezésekkel egy fejő óránként 120 tehenet képes megfejni. Az összes kézi művelet közül a dolgozó már csak a fejőkészülék felhelyezését végzi és bizonyos felügyeletet lát el a munkák fölött. A rohamos fejlesztést jellemzi a fejőrobot megalkotása.

Az állattartás gépesítésének egyik alapvető célja a termékek minőségbiztosítása. Hasonló súllyal folynak a kutatások az állattartás környezetszennyező hatásának megszüntetése érdekében, amely vonatkozik a különféle emissziókra (szag, por, zaj, kémiai anyagok, vízszennyezés stb.) és a környezet kulturált fenntartására.

Az állattartás gépesítésének irodalma a 19. és 20. század fordulójától kezdődik. Önálló kötetek csak az 1930-as évek közepéről ismeretesek. 1955-ben a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában Kotsis Endre Mezőgazdasági építészet címmel írt könyvet, amelyben az építészeti technikák mellett néhány gépesítési megoldás is helyet kap. Az állattartás, főleg a fejés gépesítéséről Tóth László tollából jelent meg számos mű. Az 1960–1970-es években nagyobb mérvű beruházási hullám indult meg az állattartásban. Hazai, összefoglaló és elméleti alapokat is részletesen tárgyaló könyv jelent meg: Erdei János–Klinger Pál: Állattenyésztés gépei címmel (1950). E könyvet már tankönyvként is használták az agrár-felsőoktatási intézményekben és a Budapesti Műszaki Egyetemen a gépészmérnökök képzésénél. A mezőgazdaság gépesítési kutatása főként a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben és az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán folyt az 1950-es évek elejétől. Az építéssel és építészettel kapcsolatos fejlesztések pedig az agrárberuházási vállalatokhoz (AGROBER) {IV-715.} tartoztak. Mikecz István Állattenyésztés gépei c. könyve már átfogta az állattartás legfőbb munkafolyamatait.

1998-ban jelent meg Tóth László szerkesztésében az Állattartás technikái c. szakkönyv, amely már a gazdasági haszonállatok minden fajánál feltárja a gépesítési megoldásokat, szerkezeti szempontból elemzi a különféle gépeket és berendezéseket, tárgyalja azok elméleti működését is. A szarvasmarhatartás gépesítésében jelentős könyv Patkós István és Tóth László munkája. Dimény Imre az Állattartás gépesítésének ökonómiája c. könyvében (1975) a különféle állatfajoknál a gépesítés hatásait vizsgálja a termelés gazdaságosságára.

A három tudományterületet (állattartás, építészet, gépesítés) szintetizáló munkák közül említést érdemel Gere Tibor–Berend Róbert–Tomory László–Tóth László A szarvasmarhatartás technológiája c. egyetemi szakmérnöki jegyzete (1978).