Jogfilozófia

A 19. század végén fellendült jogfilozófiai gondolkodás pozitivista eszméivel szemben {V-31.} lépett fel nagy hatással Concha Győző (1846–1933). Legfontosabb tétele az állam eszmei, erkölcsi és jogi szerepének felértékelése volt. Hangoztatta az emberi szabadság elvét, ugyanakkor azt tanította, hogy az ember eszméje lényegileg a nemzetben, az pedig az államban valósul meg. Miként az ember öncélnak, úgy az állam is hivatással bíró, a közjót képviselő öncélnak tekintendő. Felfogásában a nemzet nem mint kultúrközösség, hanem mint állam jelenik meg, mert a nemzet lényege az államalkotás. Fő művei: Egyéni szabadság és parlamentarizmus Angliában (1888); Politika, 1–2. (1894, 1905); Jogállam (1906); A keresztény vallás a társadalom harcaiban (1912); A conservatív és liberális elv (1921); Hatvan év tudományos mozgalmai között, 1–2. (1928, 1935). – Korának legjelesebb jogfilozófusa volt Moór Gyula (1888–1950). A kortárs jogfilozófiai eszmék közötti széles körű tájékozottsággal alakította ki saját felfogását. Fontosnak tekintette a jog realista ismeretelméleti megalapozását. Általános jogi normák rendszerét kívánta létrehozni. A létet a tények és a követelmények kettősségében szemlélte, amelyben a jog a követelmények, a normák, az idealitások értékvilágát kapcsolja a társadalomba, ahol az örök, tiszta jog konkrét jogi formát ölt. Fő művei: Stammler helyes jogról szóló tana (1911); Macht, Recht, Moral (1922); Bevezetés a jogfilozófiába (1923); A logikum a jogban (1928); Zum ewigen Frieden. Grundriss einer Philosophie des Pazifismus und Anarchismus (1930); A jogi személyek elmélete (1931); A természetjog problémája (1934); Szociológia és jogbölcselet (1934); A szabad akarat problémája (1943); A jogbölcselet problémái (1945); Tegnap és holnap között (1947). – Moór Gyula jogfilozófiájának bírálatából nőtt ki Horváth Barna (1896–1943) nemzetközileg is figyelmet keltett jogelmélete. Horváth a jog abszolút, normatív, tiszta eszméjének elérhetetlensége esetén is a joggyakorlat működőképességére, továbbá a jogi eszméknek úgyszintén változó jellegére mutatott rá. Ezeken az elveken alapul ún. szinoptikus jogtana, amely deduktív jogalkotás helyett a jogtétel és a jogeset folytonos egybevetését jelenti. Szinoptikus szemléletmódját a kultúrára alkalmazva kívánta egységbe vonni a valóságnak és az értéknek az értékfilozófiák által kettéválasztott világát. Fő művei: Az erkölcsi norma természete (1926); Gerechtigkeitslehre des Aristoteles (1931); Természetjog és pozitivizmus (1928); Bevezetés a jogtudományba (1932); Rechtsoziologie (1934); A jogszociológia útja (1941).