Az uralisztika nem nyelvészeti stúdiumai

Az uralisztikát, főleg a hagyományosabb használatú finnugrisztikát általában a nyelvészettel azonosítják, mint ahogy évtizedeken át a nyelvészet volt az uralkodó tudományág. (Az egyetemi képzésben most is nyelvészeti dominanciájú finnugor szakos képzés folyik.) Mindez annak ellenére van így, hogy már a 19. századi nyelvész gyűjtők is fontosnak tartották az uráli népek népköltészetének, mitológiájának kutatását. (Mindez természetesen elválaszthatatlan vagy alig elválasztható a nyelvtől.) A nyelvészeti gyűjtések mellett a 19. század végén néprajzi gyűjtőutakra is sor került; pl. Jankó János a Zichy-expedíció tagjaként, majd tőlük különválva 1898-ban az Ob és Irtis vidékén élő osztjákok között folytatott kutatómunkát.

Elsősorban a finnugor őshaza kutatása miatt került előtérbe a régészet. Ennek a tudományágnak elsősorban a finneknél, észteknél és a volt Szovjetunióban vannak kiemelkedő művelői. Magyarországon a finnugor régészet legjelesebb művelői között László Gyulát, Fodor Istvánt, Veres Pétert, illetve a fiatalabb nemzedékből Klima Lászlót lehet megemlíteni.

A finnugor népek népköltészete felé elsősorban a Kalevala jóvoltából, illetve a hiányzó magyar őseposz miatt fordult a figyelem. A Kalevala Vikár Béla-féle fordításának 1909. évi megjelenése művelődéstörténeti esemény volt, s hatása a magyar lírában szinte mind a mai napig érzékelhető. (A Kalevala fordítása más népeknél nem tapasztalható mértékben jelentett kihívást Magyarországon, ennek köszönhető a finn eposz több teljes – Barna Ferdinánd, Vikár Béla, Nagy Kálmán, Rácz István – és néhány töredékes – Reguly Antal, Képes Géza – magyar nyelvű fordítása.) A két magyar fordításban (Bán Aladár, Rab Zsuzsa) is olvasható észt eposz, a Kalevipoeg felé eleddig kisebb figyelem fordult.

A folklór kutatói, pl. a már említett Vikár Béla, Jankó János, Krompecher (Korompay) Bertalan, Ortutay Gyula, a balti finn népek népköltészetének legismertebb hazai kutatója, az enciklopedikus tudású Voigt Vilmos (legújabb idevágó munkája pl.: Irodalom és nép Északon [1997]), illetve Domokos Péter, s a nyelvtudományból a népköltészet területére át-átránduló kutatók (pl. Vászolyi Erik, Kálmán Béla) mellett a magyar irodalom jeles alakjai rendszeresen foglalkoztak nyelvrokonaink népköltészetével. Kiemelkedő szerepet játszott közülük is Képes Géza, aki tanulmányokat írt a finnugor népköltészetről, és pompás antológiákat állított össze belőle, saját, lenyűgöző fordításában.

Domokos Péter érdeme, hogy az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelem fordul az uráli – főként az ún. kis lélekszámú – népek irodalmának kutatása felé. Az udmurt irodalom története (1975), illetve A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása (1985) című monográfiái megvetették a kis finnugor népek irodalmára irányuló kutatások alapját. A Neohelicon folyóirat 1978. évi különszámát Litterae Fenno-Ugricae címen a finnugor népek irodalmának szentelték.

A néprajz területén folytatódnak a 19. századi hagyományok, főként a korábbi gyűjtések anyagának feldolgozásával (pl. ifj. Kodolányi János, Krompecher [Korompay] Bertalan, Kerezsi Ágnes és mások munkássága révén), bár újabban a fiatalabb kutatónemzedék tagjai részt vehetnek gyűjtőutakon is.

A mitológia-kutatás elsősorban a sámánizmus és a medvekultusz kérdéseire terjed ki (Diószegi Vilmos, Schmidt Éva, Voigt Vilmos, Hoppál Mihály és mások munkásságában). {V-248.} Fontos kézikönyv Vértes Edit Szibériai nyelvrokonaink hitvilága (1990) című munkája, amely az elemzésen túl szövegmutatványokat is tartalmaz.

A történelem a legújabb, sok új eredménnyel kecsegtető uralisztikai diszciplína, főként a volt Szovjetunióban élő kis uráli népekre vonatkozóan. Elsősorban az észt történelem kérdéseivel foglalkozik Bereczki Urmas és Bereczki András, Árpás Károly, míg a kis népek történelmét Bartha Antal kutatja, aki korábban elsősorban a magyar őstörténettel foglalkozott.

A zenetudománynak nagy hagyományai vannak az uralisztikában. Kodály Zoltán kutatta és dolgozta fel főleg a cseremisz népzenét, annak az ősi magyar népzenével azonos vonásai miatt, majd nyomában a már említett gyűjtőutakon Vikár László és Bereczki Gábor jegyeztek le ezerszám a különböző finnugor népektől népdalokat. Az elméleti irodalomból Szomjas-Schiffert György monográfiája, A finnugor zene vitája. 1–2. kötet (1976) említhető.

Kevesebb a hagyománya a néptánckutatásnak, de az utóbbi évtizedekben itt is történt – Felföldi László érdeméből – előrelépés.

Az uráli népekre vonatkozó embertani kutatások elsősorban Lipták Pál nevéhez kötődnek. A külföldön egyre erőteljesebben fejlődő tudomány az uráli népek kialakulásának kérdéséhez szolgáltathat fontos adatokat. A génkutatás még ennél is hátrányosabb helyzetben van a hazai kutatásban.