Genealógia

A 19–20. század fordulóján tömegesen jelentek meg genealógiai munkák Magyarországon. E szakirodalom túlnyomórészt a nemességet taglalja. Jóval kisebb számban jelentek meg más társadalmi osztályok, így a polgárság genealógiáját bemutató írások. A korabeli publikációk az akkori országterület családtörténetét tárták fel. Az akkor feldolgozható források egy része azóta elpusztult, illetve nehezen érhető el. A kor genealógiai irodalmában előfordulnak az egyes családok történetét bemutató okmánytárak, forráskiadványok (pl. Barabás Samu–Thallóczy Lajos: A Frangepán család oklevéltára. I–II., 1910–1913; Gergely Sándor: A római szent birodalmi széki gróf Teleki család oklevéltára. I–VIII., 1905–1935).

Napjainkig használt alapvető kézikönyv Kempelen Béla Magyar nemes családok című műve (I–XI., 1911–1932).

Az adott korban a magyar genealógiai irodalom jellemző példáinak tekinthetők az egy-egy megye nemességének genealógiáját bemutató kötetek (Alapi Gyula: Komárom vármegye nemes családai, 1911; Andretzky József: Baranya vármegye nemesei, 1909; Baranyai Béla: Somogy vármegye nemes családai, 1914; Gorzó Bertalan: Szatmár vármegye nemes családai, 1910; Kőváry László: Hunyad vármegye nemes családai, 1900; Orosz Ernő: Heves vármegye nemes családai, 1900; Palatinus József: Békés vármegyei nemes családok, 1909; Palatinus József: Vas vármegyei nemes családok, 1911; Pálmay József: Udvarhely vármegye nemes családai, 1900; Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családai, 1902). A helytörténeti (megyetörténeti) irodalom is gyakran közölt genealógiai anyagokat (Magyarország vármegyéi és városai. I–XXII. Szerkesztette Borovszky Samu). Előfordul, az egy településen élő nemesi famíliák genealógiájának feldolgozása is (Benkő Imre: Nemes családok Nagykörösön, 1908).

Gyakoriak az egyes családok történetét bemutató munkák (Almássy Dénes: Az almási és törökszentmiklósi Almássy grófok, 1903; Esterházy János: Az Esterházy család és oldalágainak története. I–II., 1901; Miskolczy-Simon János: A Mikszáth család története, 1913; Szily Jenő: A Batthyány család, 1912; Varjú Elemér–Iványi Béla: A Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család története. I–II., 1908–1928).

A kiadott publikációk színvonala egyenetlen. A legmagasabb tudományos igényeket kielégítő kötetek és alacsonyabb színvonalú, kisebb értékű munkák egyaránt megtalálhatóak a korszak magyarországi genealógiai irodalmában. Az is igaz, hogy a korabeli magyarországi szakirodalom egy része családtagok által összeállított, nem is mindig a nagyközönség, a tudomány számára, hanem csak a szűk családi körnek szánt, erősen elfogult írás. Megjelentek almanachjellegű művek is, pl. a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv – Nemes családok (1905) és a Magyar földbirtokosalmanach az 1910. évre (1910).

Fontos szerepet töltött be a szakterület magas színvonalú művelése, illetve népszerűsítése terén a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság.

A kor szakfolyóiratai közül kiemelkedő színvonalú az általuk kiadott Turul, amely 1883-tól jelent meg. Számottevő szakfolyóirat volt még a „Nagy Iván” Családtörténeti Értesítő (1899–1901) és a Genealógiai Füzetek (Kolozsvár, 1903–1912).

A két világháború közötti időszakban folytatódott Magyarországon a genealógia {V-318.} művelése. Tovább élt az egyes megyék nemessége genealógiájának feldolgozása (Schneider Miklós: Fejérmegyei nemes családok, 1935–1936; Soós Imre–Horváth László: Ősi sopronvármegyei nemzetségek, 1944; Vasdényei Imre: Ősi birtokok és birtokosok Somogy vármegyében, 1922).

Ebben az időszakban is döntően a nemesség volt a vizsgálódás tárgya (Bartal Aurél: A csallóközi Karcsák és a Karcsaiak a középkorban, 1941; Erdélyi László: A magyar lovagkor nemzetségei. 1200–1408, 1932; Gregorovich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára, 1935; Haiczl Kálmán: A Kistapolcsányiak, 1934; Magyary-Kossa Sámuel: A nagysarlói Magyary-Kossa család története, 1925).

Felmerült más társadalmi osztályok, így pl. a parasztság genealógiájának vizsgálata is (Darvas József: Egy parasztcsalád története, 1932).

Jelentős kézikönyveket publikált Kempelen Béla (Magyar főrangú családok, 1931; Magyarországi zsidó és zsidó eredetű családok. I–III., 1937–1939; Nemes családok, polgárcsaládok, 1940).

Ezekben az években látott napvilágot több, magyarországi zsidó családok genealógiáját feldolgozó mű is (Blau Henrik: Az 1690. év körül született Lővy Zalmen Gögle… utódainak leszármazási táblázatai…, 1940; Munkácsi Bernát–Munkácsi Ernő: A Munk és a Felsenburg családok genealógiája, 1939).

Gerő József fontos segédkönyveket adott ki (A magyar királyi Belügyminiszter által igazolt nemesek, 1938; A királyi könyvek, 1940). A kor jellegzetes, almanachszerű kiadványsorozata volt, a Daróczy Zoltán által kiadott Nemesi évkönyv. I–XIII., 1923–1935).

A polgári és paraszti családok genealógiai kutatására törekvés, illetve a családtörténettel szorosan összefüggő birtoklástörténet előtérbe állításának vezéralakja volt Szentpétery Imre. Igen kritikus volt a korabeli magyar genealógiai kutatással kapcsolatban. Ezt a véleményét többször megfogalmazta. A II. világháborút követően rövid ideig még tartott az egyes korszerű családtörténeti kutatási irányok felé fordulás, a tárgykör elfogadtatására több kísérlet történt (pl. Szentpétery Imre törekvése a parasztcsaládok kutatásának előtérbe állítására). Ekkor jelent meg egy igen korszerűnek mondható összeállítás, Juhász László Családfa című műve (1946).

Az 1940-es évek végétől a genealógia erőteljes visszafejlesztésére került sor. Az intézkedésekben nyilvánvalóan szerepe volt a közelmúlt rosszemlékű származásigazolásainak, illetve annak, hogy a magyarországi genealógia addig elsősorban a nemesség családtörténetével foglalkozott. A különféle próbálkozások ellenére, nem sikerült fenntartani a szakterület művelésének addig meghatározó szervezetét. A radikális változások ellenére sem szünetelt a genealógia tudományos művelése. Nagy számban kerültek ekkor állami levéltárakba (elsősorban a MOL-ba) különféle főúri, nemesi levéltárak. Ezek rendezésekor segédletek készültek, melyek nagy számban tartalmaztak genealógiai jellegű adalékokat (Bakács István: A Festetics család keszthelyi levéltára, 1955; Fekete Nagy Antal: Az Orczy-család levéltára, 1959; Iványi Emma: Az Eszterházy család zólyomi ágának levéltára, 1963; Kállay István: Az Esterházy család hercegi ágának levéltára, 1978; Maksay Ferenc: A Csáky család levéltára, 1964).

Nagyobb mennyiségben került genealógiai szempontból alapvető fontosságú anyakönyvi mikrofilmmásolat a MOL gyűjteményébe, ami megkönnyítette a későbbi kutatásokat.

Kubinyi András 1970-ben jelentette meg a hazai genealógia helyzetét összegző, jövőbeni feladatait, lehetőségeit áttekintő, összefoglaló tanulmányát (A magyar genealógiai kutatás). A középkori kutatás terén a legjelentősebbek közé tartozik Fügedi Erik (A középkori magyar arisztokrácia mobilitása, 1970), de tanulmányaiban foglalkozott a genealógia részkérdéseivel Bodor {V-319.} György, Borsa Iván, Kállay István, Kristó Gyula és Szabó László is.

Az 1970-es évektől enyhülés mutatkozott a hivatalos politika részéről a genealógia tekintetében. Ezt jelezték pl. a Dunántúli Településtörténeti Konferenciák előadásai, s azok anyagának publikálása. Az addig is meglévő középkori témakörökön kívül előtérbe kerültek kora újkori, sőt 19–20. századi kutatások is. Az addig is kutatott főnemesi-nemesi genealógián túlmutatóan értelmiségi, polgári és paraszti kutatások is előtérbe kerültek. Károly István az 1980-as évek közepén számítógép segítségével feldolgozta egy település (Medina) teljes anyakönyvi adatait. 1983-ban újjáalakult a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, amely azóta is fő fóruma a genealógia és más történeti segédtudományok tudományos művelésének, népszerűsítésének. Az újraindulásnál kiemelt célként fogalmazódott meg az alsóbb társadalmi osztályokra (így a munkásságra és a parasztságra) irányuló kutatás igénye. Ez azonban rövidesen elhalványult.

A genealógia tudományos művelésében, népszerűsítésében alapvető szerepe volt Kállay Istvánnak. A genealógia újbóli megélénkülése idején, korábbi kutatási eredményeit felhasználva több értékes tanulmányt publikált Gyengő László és Filkorn Pál. 1982-ben jelent meg fontos genealógiai kézikönyvként Házi Jenő Soproni polgárcsaládok című műve.

Az 1980-as évek második felétől ismételten megindult a különféle színvonalú genealógiai művek nagyobb számú kiadása. Vajay Szabolcs A Johannita Rend lovagjai című 1987-ben kiadott fontos munkája, a magyar nemességgel kapcsolatos kérdések modern kézikönyve. A tárgykörre olyan összeállítások is ráirányították a figyelmet, mint pl. Gudenus János és Szentirmay László Összetört címerek című, a magyarországi főnemesség 20. századi történetét összegző kötete (1989). Gudenus János állította össze A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája (I–IV., 1990–1999) című sorozatot. Kristó Gyula és Makk Ferenc új eredményeiket felhasználva tárgyalták az Árpád-ház genealógiáját (Az Árpád-ház uralkodói, 1995).

Vajay Szabolcs

Vajay Szabolcs

Egyes szerzőknél – többnyire nemesi családok leszármazóinál – megmaradt a hagyományos témakör, a nemesség genealógiai viszonyainak, a korábbi hagyományos magyarországi irodalomhoz hasonló feldolgozása (Csapó Zoltán–Csapó György: A tagyosi Csapó család története, 1985; Szluha Márton: A Szluha család története, 1996; Steven Tötösy de Zeptek: A zepetneky Tötösy család adattára, 1993).

Örvendetes jelenség a legújabb magyarországi szakirodalomban, az egyes családi levéltárak anyagának – részben korábbi szerzők anyaggyűjtéseit felhasználó – kiadása (Borsa Iván: A Justh család levéltára, 1991; Fekete Nagy Antal–Borsa Iván: A Balassa család levéltára, 1990; Mályusz Elemér–Borsa Iván: A Szent-Iványi család levéltára, 1988).

Felmerült egyes művészettörténeti kutatási irányok, pl. a történeti ikonográfia és a genealógia egymást kiegészítő szerepe (Főúri ősgalériák, családi arcképek. Szerkesztette Buzási Enikő, 1988; Buzási Enikő: Az Esterházyak családi arcképei, 1994; Székely Zoltán: A Cziráky ősgaléria, 1997).

Az 1990-es években kiadásra került több újszerű, a korszerű külföldi kutatási irányokhoz való közelítés igényével megírt kötet (Gyermek a kora újkori Magyarországon. Szerkesztette Péter Katalin, 1996; Engel Pál: A nemesi társadalom a középkori Ung megyében, 1998).

1992-ben (főként Vajay Szabolcsnak köszönhetően) újraindult a Turul, amely – a hagyományoknak megfelelően – nemesi, polgári és értelmiségi genealógiákat közöl.

A 20. század során többen kényszerültek arra, hogy külföldre távozzanak, s ott foglalkozzanak magyar genealógiával. Közülük kiemelkedik Vajay Szabolcs, aki sokrétű történeti segédtudományi tevékenységén {V-320.} belül genealógiával is foglalkozik (1943-tól). Több nyelven adta közre publikációit egyebek mellett az Árpád-ház ősei, a királyi családok genealógiája, általánosabb elméleti kérdések, források témájában. A két világháború között Daróczy Zoltán által szerkesztett Nemesi évkönyv sorozatnak 1953–1978 között létezett egy német nyelven kiadott változata, az Adeliges Jahrbuch (Barcsay-Amant Zoltán szerkesztésében).