Insigniológia

A magyarországi insigniológiai kutatásnak fő témája volt a Szent Korona és a koronázási jelvények, míg más insigniológiai emlékeket szinte teljesen elhanyagoltak. A 20. század elején Czobor Béla írt tanulmányokat (A magyar Szent Korona és a koronázási palást; A nagyváradi liliomos nyílt korona és országalma, 1900). Karácsonyi János Hogyan lett Szent István koronája a magyar Szent Korona felső részévé? címen értekezett (1907). A két világháború közötti időszakban több önálló munka látott napvilágot (Darkó Jenő: A Dukász Mihály-féle korona célja és jelentősége, 1936; Moravcsik Gyula: A magyar Szent Korona görög feliratai, 1935; Moravcsik Gyula: A magyar Szent Korona a filológiai és történeti kutatások megvilágításában, 1938; Polner Ödön: A magyar Szent Korona felső részének eredetkérdése, 1943; Varjú Elemér: A Szent Korona, 1922).

Fontos eredmények születtek azokban az insigniológiához szorosan kapcsolódó, azt kiegészítő témakörökben, mint a korona, a koronázási jelvények használata, a Szent Koronához kapcsolódó elméletek (Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története, é. n.; Eckhart Ferenc: A Szentkorona eszme története, 1941). László Gyula a jogarról (Adalékok a koronázási jogar régészeti megvilágításához, 1938), Oberschall Magda a Monomachos-koronáról (Konstantin Monomachos császár koronája, 1937), Boldisár Kálmán Bocskai István koronájáról (1925) értekezett.

Más insigniológiai témaköröket csak elvétve dolgoztak fel ebben az időszakban (Bevilaqua-Borsody Béla: Adalékok a városok, várak és egyéb erős helyek kapuinak és kulcsainak katonai művelődéstörténetéhez, 1930). A céhes insigniológia tárgykörében is született néhány tanulmány (Csipkés Kálmán: Céhedényeink, 1941; Nyiresi-Tichy Kálmán: A rozsnyói városi múzeum céhtáblái, 1943).

A 20. század közepe körüli politikai változások, különösen az insigniológia hagyományos témái tekintetében éreztették erőteljesen negatív hatásukat. Egyes insigniológiai tárgyköröket elsődlegesen {V-325.} régészeti témaként mutattak be (Vattai Erzsébet: A margitszigeti korona, 1958; Kovács László: A budapesti lándzsa. A magyar királylándzsa történetének vázlata, 1970). A szocialista korszakban Kovács Éva folytatott folyamatosan – elsősorban művészettörténeti megközelítésű – insigniológiai kutatást a Szent Koronáról, a koronázási jelvényekről (A magyar korona a legújabb kutatások tükrében, 1957; Egy elveszett magyar korona, 1963; A középkori magyar királyság jelvényeinek kérdéséhez, 1972; Magyarországi Anjou-koronák, 1978; Zsigmond császár halotti jelvényei, 1987).

Az insigniológiai kutatások terén alapvető változás következett be 1978-ban, amikor az Amerikai Egyesült Államok visszaadta Magyarországnak az addig hadizsákmányként őrzött Szent Koronát és a magyar koronázási jelvényeket. A korona és a koronázási jelvények története iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg. Az igényeket több, akkortájt megjelentetett művel igyekeztek kielégíteni. Ekkor látott napvilágot Bertényi Iván A magyar korona története (1978), illetve Benda Kálmán és Fügedi Erik A magyar korona regénye című munkája (1979). Az elsőrangú képanyag közlésével is további vizsgálódásokra inspirál, Kovács Éva és Lovag Zsuzsa A magyar koronázási jelvények című kötete (1980). Katona Tamás szerkesztésében jelent meg 1970-ben a koronára vonatkozó történelmi források gazdag gyűjteménye (A korona kilenc évszázada). Egyidejűleg lehetőség nyílt a korona és a koronázási jelvények direkt kutatására, amelyre addig soha nem volt lehetőség. A korona és a koronázási jelvények kutatását elmélyítette egy Budapesten rendezett nemzetközi tudományos konferencia (1983). A Szent Koronával – amely nemzetközi összehasonlításban is az egyik legkérdésesebb ereklye – és a magyar koronázási jelvényekkel kapcsolatban is sokféle, igen ellentmondásos tudományos hipotézis látott már napvilágot. A főbb véleményeket Pandula Attila is összegezte (A Szent Korona története, 1990). Az 1970-es évek végétől korábbi vélemények újrafogalmazásával, új teóriák kifejtésével és élénk vitákkal egyaránt találkozhatunk. A történészek, művészettörténészek többsége (a különböző részkérdésekben egymástól jelentősen eltérve) általában a XI. század második fele és a XIII. század közé helyezi a Szent Korona összeállításának idejét. Csomor Lajos (Magyarország Szent Koronája, 1986; Szent István koronája nyomában, 1987; Szent István koronázási jelvényeinek eredete, 1989; Őfelsége a magyar Szent Korona, 1996) és a hozzá csatlakozó ötvösök, mérnökök szerint a Szent Korona (nagyjából a mai alakjában) Szent István korában, illetve azt jóval megelőzően készült. Ezeket a véleményeket Bakay Kornél összegzi Sacra Corona Hungariae című művében (1994). Ezekhez a Magyarországon központi insigniológiai témakörökhöz szorosan kapcsolódó új eredmények is megjelentek a szakirodalomban (Glant Tibor: A Szent Korona amerikai kalandja. 1945–1978, 1997; Kardos József: A szentkorona tan története. 1919–1944, 1985).

Több olyan kutató van, aki koronakutatási tevékenységét, s eredményei publikálását külföldön folytatta. Ezek sorában alapvetőnek tekinthető Deér József tevékenysége (Die Heilige Krone Ungarns, 1966). Simontsits Attila fontos forrásgyűjteményt tett közzé a korona modernkori történetével kapcsolatban (The Last Battle for Saint Stephen´s Crown, 1984). Vajay Szabolcs és Bogyay Tamás, többségében külföldön megjelent tanulmányaival járult hozzá a Szent Korona és a koronázási jelvények kutatásához.

Az elmúlt évtizedekben sokrétű eredmények születtek a céhes insigniológia tanulmányozásának területén (Nagybákay Péter: A magyarországi céhes kézművesipar jelvényei, 1995; Csiffáry Gergely: Egri céhemlékek, 1982; Szabó Sarolta: Céhek Szabolcs vármegyében, 1993). Különösen a céhbehívótábláknak van jelentős irodalma (Nagybákay Péter: Magyarországi céhbehívótáblák, {V-326.} 1995; Bodó Sándor: Céhbehívótáblák a miskolci Herman Ottó Múzeumban). Foglalkoztak céhládákkal (Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhládák, 1966; Szabó Péter: A céhek tárgyi emlékei a győri Xántus János Múzeumban. A céhládák, 1978; Temesváry Ferenc: A céhládák szerepe a céhek életében, 1958) és insigniajellegű céhedényekkel is (Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhkorsók, 1965; Szalay Emőke: Debreceni céhedények, 1980). A cégérek történetét Csatkai Endre foglalta össze (Cégérek, 1971). Pandula Attila jogtörténeti vonatkozású insigniológiai témát érintett tanulmányában (A hóhérpallos, 1987).

Napjaink insigniológiakutatási irányaiba mutat betekintést a Voigt Vilmos és Balázs Géza szerkesztésében megjelent A magyar jelrendszerek évszázadai című tanulmánykötet (1998).