Születési mozgalom és termékenység


FEJEZETEK

Egy ország népességszámának fejlődését, korösszetételének alakulását, alapvetően a születési mozgalom alakulása határozza meg. Igaz volt ez a megállapítás a múltban és érvényes a jelenre, de a jövőbeni népességfejlődésre is.

43. táblázat. A termékenység alakulása 1000 nőre számítva, az anya kora szerint, 1900–1995
Terület Év, évek átlaga Korcsoport (év) 15–49 éves
összesen
Teljes
termékenységi
arány
(1000 nőre)
–17 17–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–49
A trianoni béke előtti területen 1900–1901 6,2 98,5 260,1 278,7 195,8 42,6 156,0 5385
1910–1911 7,4 99,3 247,8 248,2 170,4 35,9 144,2 4856
Mai területen 1900–1901 5,9 96,7 256,1 272,1 194,7 39,2 155,1 5282
1910–1911 6,8 93,7 240,9 239,2 163,7 33,7 140,3 4669
1920–1921   203,3 201,4 124,2 26,3 115,4 3844
1930–1931 40,9 158,5 151,8 110,7 74,8 15,7 88,0 2840
1940–1941 41,1 144,9 134,5 95,8 56,6 12,1 71,3 2485
1948–1949 46,5 163,0 137,7 88,5 54,5 11,0 75,7 2561
1959–1960 52,5 161,5 106,2 54,5 26,3 3,4 59,7 2039
1969–1970 51,0 162,2 111,0 52,8 19,0 2,3 57,2 2003
1979–1980 70,5 162,9 102,3 42,4 14,2 1,6 59,7 1969
1989–1990 40,3 146,1 114,5 46,1 16,0 1,6 49,1 1831
1995 31,4 103,9 108,6 49,8 16,9 1,9 42,3 1572

A demográfiai átmenet a 19. század végétől a II. világháborúig

A 19. század születési mozgalmát csak a leggyakrabban használt nyers születési arányszámmal tudjuk mérni, azaz az 1000 lakosra számított születések számával. Az 1870–1880-as évek születési mozgalmát a bőséges gyermekáldás és a nemzetközi viszonylatban is magas születési arányszámok jellemezték. Az élveszületési arányszám 44–45÷ körül ingadozott. Az 1890-es években azonban tartósnak mutatkozó csökkenésbe ment át, az évtized végére kialakult 40÷ körüli élveszületési arányszámról már aggodalommal állapították meg a kortársak, hogy „nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy azt a magas születési arányszámot, amellyel még ezen évtized első felében még dicsekedhettünk, többé aligha fogjuk elérni”.

A területi különbségek már akkor is jelentősek voltak. Az 1000 lélekre számított mutató alapján Baranyában 40%-kal volt alacsonyabb a születési arányszám, mint Szabolcsban. A területi különbségek főként az „egyke” családtípus terjedésével függtek össze.

A századforduló éveire már pontosabb mutató, az általános termékenységi arányszám is kiszámítható, ami az ezer 15–49 éves nőre vetíti az élveszületéseket. Ennek értéke a Tisza–Maros szögében a legalacsonyabb és alig valamivel magasabb Erdélyben és a Duna–Tisza közén. A történelmi Magyarország területére utólag kiszámított teljes termékenységi arányszám még pontosabb képet ad a századforduló termékenységi viszonyairól. Ez a mutató azt mutatja be, hogy az adott időszak kor szerinti termékenységi viszonyai mellett egy nő átlagosan hány gyermeknek adna életet szülőképes kora folyamán. Ennek a mutatónak az értéke egy nőre számítva 5,4 körüli volt a századfordulón. A területi különbségek itt sem elhanyagolhatók.

1900–1910 között folytatódott a termékenység lassú, de lényegében folyamatos csökkenése. Az ezer lélekre jutó gyermekszám 10%-kal, a teljes termékenységi arányszám 11%-kal volt alacsonyabb 1910-ben, mint a századfordulón. Az országban a csökkenés nem volt egyforma ütemű, így növekedtek a területi különbségek. Változatlanul a Tisza bal partja volt a legtermékenyebb terület és a Tisza–Maros szögében a legalacsonyabb a termékenység, de a különbség 20%-ról 24%-ra nőtt.

3. ábra. Élveszületések 1000 lakosra a történelmi Magyarország területén Horvát-Szlavónország nélkül, megyénként, 1900, 1910

3. ábra. Élveszületések 1000 lakosra a történelmi Magyarország területén Horvát-Szlavónország nélkül, megyénként, 1900, 1910

4. ábra. 15–49 éves nőkre jutó élveszületés 1900, 1910 (1000 főre számítva)

4. ábra. 15–49 éves nőkre jutó élveszületés 1900, 1910 (1000 főre számítva)

Az I. világháború alatt kevesebb mint felére esett vissza az élveszületések száma.

Az ország teljes népvesztesége az elmaradt születések révén legalább 1,25 millió főre becsülhető. Az 1918-ban mért 15,8 ezrelékes élveszületési arányszám csak 44%-a az 1913. évinek. Ennél nagyobb arányú kiesést csak Franciaországban és Romániában észleltek.

{II-174.} A háborús évek alatt megemelkedett a törvénytelen szülöttek aránya. Ennek az a magyarázata, hogy a házasságon kívüli termékenység kevésbé csökkent, mint a házasé. Ugyanakkor megnőtt a fiúszületések hányada az összes születések között, amit már a napóleoni háborúk és a porosz–francia háború idején is tapasztaltak. Az 1913. évi 105,8-ről 1918-ban 108,8-re emelkedett a száz leányra jutó fiúszületések aránya.

Az 1919–1923. években háborús visszahatásként jelentkezett születési hullám évi átlagban 30,2 ezrelékes élveszületési aránya 54%-kal meghaladta ugyan az I. világháborús évek igen alacsony születési arányát, de 14%-kal alatta maradt az 1908–1913. évi élveszületési gyakoriságnak. Az ezt követően megindult lassú, de folyamatos csökkenés a gazdasági világválság éveiben gyorsult fel. 1929–1930-ban már 25, 1933–1934-ben csak 22 élveszületés jutott ezer lakosra. Ekkor már világossá vált, hogy „a születési szám zsugorodása nem egyedül a háború következménye, … valószínű, hogy közel jártunk a lényeghez, ha a romló gazdasági viszonyokat, az önzést, az individualizmust, a hitetlenséget, a politikai viszonyokat és az akaratot, illetőleg a nemakarást állítjuk oda bűnbakul”. Ezeknek a tényezőknek egyenként {II-175.} való vagy kölcsönös hatása teremtette meg a „kis családot, amelyben egy vagy egy gyermek sincs” – vélték a korabeli demográfusok.

A születési arány visszaesési üteme 1936-tól lelassult és ettől kezdve értéke – beleértve a II. világháborús éveket is – 19-20 ezrelék körül mozgott. A II. világháború éveiben olyan jellegű születéskiesés nem volt, mint az I. világháború alkalmával. A termékenységi arányszám 1910-ben mért közel 4,9 gyermekes szintje 1910–1920 között gyorsuló ütemben csökkent. Az 1920-as években tovább folytatódott a csökkenés és 1930-ban a teljes termékenységi arányszám már alig több mint fele (2,8) a századfordulón mért értéknek. Az 1930–1940 közötti évtizedben tovább csökkent ugyan a termékenység szintje, de üteme mérséklődött, így leginkább a századforduló első évtizedére jellemző lassúbb csökkenéshez hasonlítható. Összességében a századfordulót követő első negyven évben a teljes termékenységi arányszám több mint a felére (2,5) esett vissza, tehát évtizedenként 13-14%-kal csökkent.

5. ábra. Az élveszületések alakulása 1876–1995 (1000 lakosra számítva)

5. ábra. Az élveszületések alakulása 1876–1995 (1000 lakosra számítva)

A gyermekvállalás fent leírt jelentős visszaesése nem egyformán jellemző a különböző korú nőkre. A 20 évnél fiatalabb nők termékenységi szintje 1920–1940 között nem változott számottevően, majd az ezt követő évtizedben mérsékelten emelkedő irányzatot mutatott. A 30, majd egyre inkább a 35 év feletti nők termékenysége azonban évtizedenként mintegy 20–25%-kal vált alacsonyabbá. Összességében a 20. század első negyven évében a 20 év alatti nők termékenysége mintegy 30%-kal csökkent, a 20–29 éveseké csaknem a felére esett vissza, a 30 év feletti nőké pedig csak mintegy harmada a századfordulón mért értéknek.

Hullámzó termékenység a II. világháborútól az 1970-es évek végéig

A II. világháború nem hagyott olyan mély nyomot a születéskiesésben, mint az I. világháború. A születések száma folyamatosan emelkedett az 1950-es évek elejéig. Ekkor azonban csökkenésbe ment át, ami politikai kérdéssé tette a születési mozgalom ügyét. Az ekkor bevezetésre került szigorú abortusztilalom jelentős születésszám-emelkedést eredményezett. A termékenység két év alatt 20%-kal emelkedett. Az abortusztilalommal kapcsolatos intézkedéseket az 1950-es évek második felétől feloldották. A világon az akkor legengedékenyebbek közé tartozó rendelkezések léptek életbe a művi vetéléssel kapcsolatban, gyakorlatilag mindenki számára lehetővé téve a születésszabályozásnak ezt a nem kívánatos eszközét. Mivel a korszerű fogamzásgátló eszközök még nem álltak rendelkezésre, rohamosan emelkedett az abortuszok száma. A születésszám újabb jelentős visszaesésének demográfiai magyarázata tehát részben a művi vetélések korlátozás nélküli engedélyezése volt. De nem ez volt az igazi ok, hiszen a terhességmegszakítások alkalmazása maga is okozat, a gyermekvállalási kedv csökkenésének egyik kényszerű következménye. Az igazi okok sokrétűek voltak.

Az 1950-es évek második felében megindult és az 1960-as években felgyorsult társadalmi-gazdasági változások kihatottak az egyéni és családi életre, ezen keresztül a családok által kívánt gyermekszámra és a születési mozgalomra. A teljesség igénye nélkül megemlíthető, hogy az erőltetett iparosítással egyidejűleg az addig háztartásban, otthon dolgozó nők jelentős tömege vált foglalkoztatottá. Az egyéni parasztgazdaságok megszüntetése jelentős területi és társadalmi mobilitással járt, községekből a városokba, mezőgazdaságból az iparba áramlottak a tömegek. A nők munkába állása együtt járt képzettségi szintjük emelkedésével, több időt kellett tölteniük tanulással, önképzéssel. Mindezekkel párhuzamosan változott a családok {II-176.} társadalmon belüli helyzete, a gyermekeknek pedig a családon belüli szerepe.

A termékenység zuhanásszerű csökkenése az 1960-as évek elején érte el mélypontját. Ekkor világviszonylatban Magyarországon volt a legalacsonyabb a születési arányszám. Az 1962-ben születettek létszáma csaknem 100 ezer fővel volt kevesebb, mint a nyolc évvel korábbi, 1954. évi generációé. A teljes termékenységi arányszám 3-ról 1,8-ra esett vissza ugyanezen időszak alatt.

6. ábra. Teljes termékenységi arányszám, 1947–1995

6. ábra. Teljes termékenységi arányszám, 1947–1995

A születésszám tartósan alacsony szintje előrevetítette népesedési helyzetünk kedvezőtlenné válását, és feltételezhetően hosszabb távon a népesség jelentős elöregedéséhez, a népesség létszámának csökkenéséhez és a kedvezőtlen korösszetételből adódó társadalmi-gazdasági és szociális gondokhoz vezethet. Ilyen meggondolások és előzmények után vezették be 1967-ben a gyermekgondozási segély (gyes) intézményét. Ennek keretében a kereső anyák gyermeküket hároméves korukig otthon nevelhették, s erre az időre fix összegű segélyben részesültek. Ennek mértéke a gyes bevezetése idején a női átlagkereset közel egynegyedét tette ki. A gyes rendkívül népszerűvé vált, s kezdetben a kereső nők több mint 90%-a hosszabb vagy rövidebb ideig igénybe vette. A bevezetését követően némileg emelkedett a születésszám, és az 1960-as évek elejének mélypontjához képest valamivel nőtt a teljes termékenységi arányszám is. Főként a fiatalok gyermekvállalási kedve élénkült meg, és termékenységük az 1960-as évek második felétől az 1970-es évek végéig folyamatosan emelkedett.

1973-ban újabb népesedési célú intézkedések születtek, amelyek az egyszerű reprodukciós szintű termékenység elérését célozták meg. Az intézkedések sokoldalúan kívánták ösztönözni a gyermekvállalási kedvet, felhasználva az anyagi, tudati és jogi eszközöket egyaránt. Némileg szigorították a korábban teljesen szabad abortusz engedélyezését, ezzel egyidejűleg új, korszerű fogamzásgátlási {II-177.} szereket vezettek be és egyszerűsödtek a hozzájutási feltételek is. Az abortuszok száma jelentős mértékben csökkent. A gyes módosított rendszere, az önálló lakáshoz jutással kapcsolatos kedvezmények ösztönözték a párokat az első és a második, esetleg a harmadik gyermek rövidebb időn belüli világra hozására.

A termékenység emelkedése ezúttal sem bizonyult tartósnak, és mindössze néhány évig haladta meg az egyszerű reprodukciós szintet. Létrejött tehát egy újabb születési hullám, amely 1975-ben tetőzött, húsz évvel később, mint az 1950-es évek közepének abortusztilalma idején. 1980-ban már ismét alacsonyabb volt a termékenység, mint 1973-ban, az intézkedések bevezetése előtt.

A termékenység jellegzetességei az elmúlt tizenöt évben

A termékenység hosszú ideje tartó, alapvetően csökkenő trendje jól ismert tény a fejlett társadalmakban. Ez a folyamat Magyarországon ugyanúgy végbement, mint a nyugat-európai országokban. A termékenység csökkenése demográfiai válasz a társadalomban végbemenő változásokra, amelyek elsősorban a társadalom alapegységeit, a családokat érintették. Ennek kísérő jelenségei a hagyományos – házassági kötelékben történő – családi életforma vonzerejének jelentős visszaesése, a házasságon kívüli együttélési formák gyors elterjedése, a házasságon kívüli gyermekvállalás általánossá válása, a párkapcsolatok stabilitásának csökkenése.

A naptári éves termékenység változásai. A nyugat-európai demográfiai minták első jelei már az 1980-as évek elején megjelentek Magyarországon, s az 1990-es években egyre határozottabbá váltak. A magyar demográfia bizonyos értelemben megelőzte a nyugati társadalmakat, mert a II. világháborút követően Európában először Magyarországon csökkent a termékenység az egyszerű reprodukciós szint alá, és ez a folyamat a leghosszabb ideje, több mint 30 éve tart. Más szempontból viszont a magyar termékenységi magatartás lényegesen különbözött a nyugat-európai mintától. A fiatalkori házasságkötés ugyanis a fiatalon vállalt anyasággal járt együtt. Az 1980-as évek elejétől viszont a 20 év alattiak termékenysége kevesebb mint felére esett vissza, a 20–24 éves nőké pedig 30%-kal csökkent. A 25 év feletti nők termékenysége viszont, ha mérsékelten is, de emelkedett az 1990-es évek közepéig.

7. ábra. Korspecifikus élveszületési arányszámok, 1980, 1994

7. ábra. Korspecifikus élveszületési arányszámok, 1980, 1994

Ezzel egyidejűleg négy évvel nőtt az az életkor, amikor a nők leggyakrabban vállalnak gyermeket. Ez a jelenség szorosan összefüggött az átlagos házasságkötési kor emelkedésével, de az 1990-es évek újabb jelentős termékenységcsökkenése ismét az anyák öregedésével járt együtt. Egyre későbbi életkorban vállalták az első, de a további gyermekeiket is.

Új eleme a jelenlegi termékenységi helyzetnek a házasságon kívüli születések arányának növekedése, amely szintén a termékenységi magatartások és normák változására utaló jelenség. 1980-hoz viszonyítva közel 2,5-szeresére, az 1970-es évek közepéhez képest pedig 3-szorosára emelkedett az ilyen születések hányada és 1995-ben elérte a 20,7%-ot. Az összes házasságon kívüli születés mintegy harmada a tizenévesektől származik. Az anya korával előrehaladva csökken, és a középkorú nőknél a legalacsonyabb a házasságon kívüli születések hányada.

8. ábra. Házasságon kívül élveszületési arányok az anya kora szerint, 1980, 1994

8. ábra. Házasságon kívül élveszületési arányok az anya kora szerint, 1980, 1994

A befejezett termékenységet tekintik a termékenység „legtisztább” mutatójának, amely az egyes generációk teljes reproduktív korának termékenységét fejezi ki. A szülőképes kor legidősebb korcsoportjának, a 45–49 éves nőknek átlagos gyermekszáma folyamatosan és jelentősen csökkent az 1980-as évek második feléig, ezt követően viszont stabilizálódott.

9. ábra. Leszármazottak átlagos száma a 45–49 éves nőknél (1970–1995)

9. ábra. Leszármazottak átlagos száma a 45–49 éves nőknél (1970–1995)

10. ábra. A 40–49 éves házas nők gyermekszám szerint, 1930–1994

10. ábra. A 40–49 éves házas nők gyermekszám szerint, 1930–1994

A termékenységüket befejező nőkre tehát csak annyira hatottak az elmúlt évtizedek {II-179.} születési kedvet ösztönözni kívánó intézkedései, hogy a meredeken csökkenő befejezett termékenységi irányzatot megállították.

Termékenység a családtervezési vizsgálatok tükrében

Magyarországon viszonylag hosszú múltra tekintenek vissza a különböző típusú (1974., 1983., 1991. évi) termékenységi és családvizsgálatok, amelyekben a tervezett, a tényleges és az ideálisnak tartott gyermekszámot tudakolták.

Sem a családtervekben, sem a megvalósított családnagyságban nem jellemző az akaratlagos gyekmektelenség. Majdnem minden pár kíván legalább egy gyermeket a házasságkötéskor. A kétgyermekes családmodell általánossá vált mind a tervekben (72%), mind a tényleges családnagyságban. A három- és többgyermekes családok együttesen 20%-ot képviseltek, ami csak egy árnyalattal alacsonyabb a tervezettnél (21%). A tényleges és az ideálisnak tartott gyermekszám között az egygyermekeseknél és a háromgyermekeseknél a legnagyobb az eltérés. Jóval több családban van egy gyermek és jóval kevesebb családban három gyermek, mint amennyien ezt ideálisnak tartották.

A másik vizsgálat az 1983-ban házasságra lépett párokat követte. Házasságkötés kori családtervük már alacsonyabb volt, mint az 1974-ben házasulóké, de átlagosan még meghaladta a két gyermeket. Az egy gyermeket tervezők aránya 9%-ról 18%-ra emelkedett, 75%-ról 63%-ra csökkent a két gyermeket kívánók aránya, és mérsékelten, 15%-ról 17%-ra emelkedett a három vagy több gyermeket óhajtók hányada.

A harmadik vizsgálat az 1991-ben házasságot kötött fiatalokra vonatkozott, s a házasság első évében kialakított családterveket tudakolta. Továbbra is a két gyermek kívánása volt a leggyakoribb és nem volt jele az akaratlagos gyermektelenségnek. A házaspárok 23%-a tervezett három vagy ennél több gyermeket.

{II-180.} Az 1993. évi vizsgálat a 19–41 éves nőket reprezentálta országos szinten. Az adatfelvétel – családi állapottól függetlenül – valamennyi nőre kiterjedt. A kívánt gyermekek száma ennél a vizsgálatnál is viszonylag magas volt, átlagosan 2,1 gyermek. A 25 év alatti fiatalok kívánták a legtöbb gyermeket (2,15), a kor előrehaladtával viszont egyre csökkent ez az átlag.

A családtervezési vizsgálatok eredményei, és különösen a fiataloknak a kívánt gyermekszámmal kapcsolatos elképzelései figyelmet érdemelnek. A fiatalok egyre kevésbé kötnek házasságot és vállalnak gyermeket, de nem terveznek kevesebb gyermeket, mint a múltban szüleik. Ezt mindenképpen pozitív jelenségként kell értékelni.

44. táblázat. Családtervezési vizsgálatok eredményei (nők)
Vizsgálat Gyermekszám
(százalékos megoszlás)
Összesen Átlagos gyerekszám
0 1 2 3 4–
1974. évi házassági kohorsz Tervezett gyermekszám a házasságkötéskor (1974) 1 6 72 19 2 100 2,17
Ténylegesen megvalósított családnagyság (1990) 4 19 57 16 4 100 2,01
Ideálisnak tartott családnagyság (1990) 1 7 62 28 2 100 2,22
1983. évi házassági kohorsz Tervezett gyermekszám a házasságkötéskor (1983) 0 10 74 14 2 100 2,07
Összesen kívánt gyermekszám hat évvel a házasságkötés után 1 18 63 15 3 100 2,00
1991. évi házassági kohorsz Összesen kívánt gyermekszám a házasság előző évében (1991) 1 15 61 19 4 100 2,12
1993. évi keresztmetszeti vizsgálat (18–41 éves nők) összesen kívánt gyermekszám 2 15 61 17 5 100 2,10

Tény viszont az is, hogy egyre nő a különbség a jövőbeni szándékot kifejező családtervek és az aktuális termékenységi szintek között. A fiatalok – a gyermekvállalás kedvezőbb feltételeire várva – elhalasztják az egyébként kívánt gyermek világrahozatalát. A gyermekvállalás későbbre halasztása önmagában nem tekinthető negatív jelenségnek akkor, ha valóban csak időzítési szándékról van szó. A vázolt folyamatok demográfiai következményei viszont nem ennyire egyértelműek. Az eddigi – főként nyugat-európai – tapasztalatok azt mutatják, hogy a későbbi gyermekvállalás egyben kevesebb gyermeket is jelent.

Az 1996. évi adatok újabb mélypontot jelentenek a magyar termékenység történetében. Az élveszületések 105,5 ezerre becsült száma a legalacsonyabb az elmúlt 125 évben. A teljes termékenységi arányszám 1,46-ra csökkent, a nettó reprodukciós együttható 0,7 körüli értéke pedig a felnövekvő gyermekgenerációk létszámát mintegy 30%-kal csökkentheti {II-182.} a szülői generációk létszámához viszonyítva. A nyugat-európai termékenységi minta elterjedése a keleti halandósági viszonyok állandósulása mellett további tartós és jelentős népességcsökkenést eredményez.

Nemzetközi kitekintés

Az elmúlt évtizedek hazai és az 1990-es évek európai termékenységi trendjeit figyelve nincs jele annak, hogy a termékenység tartósan emelkedni fog és spontán módon eléri a reprodukciós szintet. Különösen számottevő, helyenként drámai volt a visszaesés a korábbi szocialista országokban. Ezek közül is a volt NDK helyzete a legkritikusabb, ahol 1990–1994 között – az országegyesítést követően – a felére esett vissza a termékenység szintje. Jelentős, mintegy 30%-os a csökkenés a függetlenné vált baltikumi országokban, közel negyedével csökkent a termékenység Csehországban és Romániában, ötödével pedig Bulgáriában, Szlovákiában és Ukrajnában. Lengyelországban és hazánkban csökkent a legkisebb mértékben a termékenység a rendszerváltozást követően.

Az Európa Tanácshoz tartozó 35 ország közül 1994-ben csak Ciprus, Izland és Törökország érte el a termékenység azon szintjét, ami az egyszerű reprodukcióhoz szükséges (1970-ben még 25 ország érte el ezt a szintet, de hazánk már akkor sem tartozott közéjük), 10 országban pedig csökkent a népesség száma. Magyarország demográfiai értelemben megelőzte ezeket az országokat, mivel a leghosszabb ideje tart a reprodukciós szint alatti termékenység és tizenöt év óta folyamatosan és egyre nagyobb mértékben csökken a népesség száma.

Nem tudjuk, hogy kimerültek-e azok a társadalmi-gazdasági, környezeti és tudati tényezők, amelyek a több gyermek vállalása ellen hatottak és a termékenység hosszan tartó csökkenéséhez vezettek. Valamennyi hazai népesség-előreszámítási eredmény szerint azonban tartósan, az ezredfordulón túlnyúló időszakra is számolni kell a népesség csökkenésének folyamatával. Felerősödnek tehát azok a társadalmi-gazdasági és szociális gondok, amelyek az aktív és inaktív keresők felbomlott egyensúlyából, az eltartási teher növekedéséből, a nyugdíjrendszer fenntartásából és az időskorúak egészségügyi, szociális ellátásából fakadnak.