Államosítások az iparban

Az államosítás folyamata 1945 nyarától kezdődött meg az akkori energiaellátás bázisintézményeiben, először a szénbányászat területén. 1946. január 1-jétől vették állami kezelésbe a bányákat, összes melléküzemeikkel és a hozzájuk tartozó villamosművekkel, valamint ingatlanaikkal és készleteikkel együtt. Minthogy jó néhány üzem korábban is állami tulajdonban volt, például a MÁVAG, a diósgyőri gyár, a szénbányák államosítását követően az egész gyáriparban dolgozó munkások 22%-a már a gyáripar államosított szektorában végezte munkáját.

A következő lépés az egyéb nehézipari nagyüzemek állami tulajdonba vétele volt. 1946. december 1-jétől a négy legnagyobb nehézipari üzemet államosították s mindazokat a nagyvállalatokat, amelyekben ezeknek az üzemeknek az érdekeltsége legalább 50%-os volt. Ezek a nagyvállalatok igen szoros kapcsolatban álltak a Hitelbankkal, és a Kereskedelmi Bankkal.

Ugyancsak 1946-ban kerültek állami tulajdonba a legnagyobb kapacitású energiatelepek, valamint távvezetékek. Ezeknek az intézkedéseknek az együttes hatásaként 1946 végén a kitermelőiparban és gyáriparban foglalkoztatott munkásoknak már 43%-a tevékenykedett az állami szektorban.

A folyamatot befejezte a Minisztertanács 1948. március 25-i határozata, amely a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítását rendelte el. Ennek kapcsán 1948 októberéig államosították a feldolgozóipari gyárak 22%-át. Ezekben a gyárakban foglalkoztatták a feldolgozóipari gyárak munkáslétszámának mintegy 70%-át. 1949 elejére a feldolgozóipari gyárak mintegy 39%-a, a gépgyártó vállalatok fele, az építőanyag-ipari vállalatok 41%-a került állami tulajdonba.

Az államosítást követően az iparban foglalkoztatottak 63%-a dolgozott a gyáriparban, a kisipari létszám már csak 37%-ot jelentett 1948-ban. A gyáripar erősen Budapestre koncentrálódott. A gyáripari dolgozók több mint fele a fővárosban végezte munkáját. A kisipar továbbra is dekoncentrált volt, a kisiparban foglalkoztatottaknak csak 13%-a működött a fővárosban, 87%-uk vidéken. Az államosítással a gyáripar vezető tisztségeibe zömmel alacsony iskolai végzettségű és legfeljebb szakmunkás képesítésű, főként politikailag motivált munkások kerültek. A felső és középszinten irányító ipari szakemberek (főként műszakiak) közül sokat elbocsátottak.

1949-ben megindult az iparban a szövetkezeti mozgalom is. Az 1946–1949 közötti évek gazdasági fejlődését az iparban továbbra is az extenzív mód jellemezte. 1946–1948 között a kitermelő iparban {II-590.} és a gyáriparban együttesen 60%-kal nőtt a létszám. A gyáripar termelése 1948-ban elérte már az 1938. évit. 1949-ben pedig a háborús évek termelési csúcsát is.

Jelentősen változott ezekben az években az ipar szerkezete. A nehézipar elsődlegessége a fejlesztésben jól érzékelhető: 1949-ben a gyáripar nettó termelésének 21%-át a gépipar állította elő (a fémtömegcikkiparral együtt), míg ennek aránya 1938-ban még jóval kevesebb volt. Ezzel egyidejűleg csökkent a már akkor is viszonylag fejlett mezőgazdaságra épülő élelmiszeripar súlya, részaránya 1949-re a gyáripar össztermelésén belül 10% alá esett.