{II-615.} Az ipar helyzetének alakulása 1985–1996 között

A magyar gazdaság válsága 1985-től vált érzékelhetővé. Ebben nagy szerepet játszott a túlcentralizált, valamint a nehéziparra épített ipari fejlődés, az ezzel kapcsolatos minőségi, választéki és ebből adódóan értékesítési problémák.

41. táblázat. Az ipar ágazati szerkezete, 1985–1994 (ipar összesen = 100%)
Ágazatcsoportok Termelés (1993 évi árszinten) Foglalkoztatott létszám
1985 1990 1994 1988a) 1994
a) A foglalkoztatotti létszám csoportosítása kissé eltér az 1994. évitől 
Bányászat 2,4 2,1 1,6 7,3 2,6
Feldolgozóipar 86,9 85,1 85,6 89,6 85,6
 Ebből: Élelmiszer-, ital-, dohánygyártás 19,6 21,2 23,0 14,5 17,4
Textil-, ruházati-, bőr-, szőrmeipar 8,5 6,6 5,4 14,9 15,9
Fa-, papír-, nyomdaipar, kiadók 3,5 4,3 5,5 5,2 6,3
Vegyipar 19,3 20,0 19,3 7,7 10,5
Nemfém ásványi termékek gyártása 3,2 3,4 3,3 1,4 3,9
Kohászat 11,9 10,6 10,2 4,2 9,3
Gépipar 19,1 17,3 17,5 32,4 19,3
Egyéb feldolgozóipar 1,8 1,7 1,4 9,3 3,0
Villamosenergia-, gáz-, hő-, vízellátás 10,7 12,8 12,8 3,1 11,8
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

1985 és 1988 között az ipar néhány területén a nagyobb önállósággal rendelkező, kreatív vezetésű vállalatok már sikerrel működtek a fejlett és a fejlődő országok piacain és ugyanakkor tartották jó kapcsolataikat Kelet-Közép-Európa országaival. Minthogy ezek is állami vállalatok voltak, igyekeztek az állami beruházási lehetőségeket, – s ahol tudták a lobbyérdekeket – érvényesíteni. Az iparvállalatok többsége azonban ezekben az években a korábbinál lassabban fejlődött, bár belföldi piacuk még megvolt. Ennek főként a még érvényben lévő importkorlátozások adtak lehetőséget. Az exportértékesítésük is növekedett 1988-ig, bár már eléggé hullámzóan.

Hosszú időszakot áttekintve 1950 és az 1980-as évek közepén bekövetkezett törésig az ipar 3 jelentős ágazata termelésének alakulását jelzi a túloldali ábra.

13. ábra. A termelés alakulása az ipar egyes ágazataiban, 1950–1986 (1950=100)

13. ábra. A termelés alakulása az ipar egyes ágazataiban, 1950–1986 (1950=100)

A rendszerváltást követő gazdasági változásokat az ipar erősen megérezte. A nagyvállalatok fokozatosan épültek le, megszűntek azok a KGST-piaci lehetőségek, ahol kommersz árukat nagyobb számban lehetett értékesíteni – ezekért vagy alapanyagot (szenet, vasércet, kőolajat stb.) vagy a magyar exportárukhoz hasonló minőségű készterméket, fogyasztási cikket vásároltak hazai értékesítésre. A leépülést 1989–1992 között (1992 volt a termelés mélypontja az iparban) a következők jellemezték:

A privatizáció az iparban lassabban ment végbe, mint a gazdaság más területein. Ennek főként az volt az oka, hogy a külföldi tőke nagy része inkább érdeklődött kezdetben a közepes, vagy kisebb méretű vállalkozások iránt, mint a magyar ipar nagyvállalatai iránt. A privatizáció gyorsítását hátráltatta az is, hogy az iparban az önprivatizáció mértéke is kisebb volt, mint az egyéb, nagyobb eredményességgel működő területeken.

A kisvállalatok szerepe az ipar termelésében még nem volt jelentős. Bár számuk alapján érzékelhetően nőtt az arányuk, az ipari termelésben meghatározó szerepet még 1993-ban is a 300 főnél többet foglalkoztató vállalatok játszottak.

A nagyobb vállalatok adták az 1992. évben az ipari termelés 86%-át s az ipari export 93%-át.

A hazai piacra hirtelen rázúduló – bár többségében valóban kívánatos – importverseny {II-616.} a magyar ipar nagy részét készületlenül érte. A szebben csomagolt, jól bevezetett márkanevű termékek, amelyek minősége nem mindig jobb a korábban megszokott hazaiakénál, a fogyasztókat inkább vonzotta, ezek a kereskedelemben hamarabb keltek el. Minthogy a hazai kereslet elég gyorsan változott, már 1989–1992 között kialakult egy igényesebb fogyasztói réteg, ugyanakkor a középkeresetűek fizetőképessége érzékelhetően csökkent. A hazai termékek vásárlói piacát ez a változás is befolyásolta. A gazdagodók igényeit egyre kisebb mértékben volt képes kielégíteni, az elszegényedők pedig a növekvő árú termékek nagy részét már akkor sem tudták megvásárolni.

Mindezek s még egy sor további tényező is az ipari csődök, vállalati felszámolások sorához vezettek, ami munkahelyveszteséggel járt együtt. Az iparban már 1992. I. felében 1300 csődeljárás és 1000 felszámolási eljárás indult.

A feldolgozóiparban növekvő szerepet kapott a külföldi bérmunka. A külföldi cég által adott anyagot dolgozták fel a magyar vállalkozók a külföldi technológiai előírásoknak megfelelően. 1993-ban már e téren is megjelentek az olcsóbban dolgozó versenytársak. Így a bérmunka növekedése sem volt akadálymentes, sőt 1993-ban e téren is csökkenés volt tapasztalható.

Az ipar termelése 1993 óta lassú növekedésnek indult, ez az 1995. évben is folytatódott, mintegy 6-7%-kal, de még így sem érte el az 1985. évi termelés 80%-át.

Ez az átlagos növekedés igen jelentős szóródás mellett ment végbe. Az iparnak több olyan ágazata van, amelynek termelése 30%-kal, vagy annál is nagyobb mértékben csökkent 1990–1994 között. Ezek között első helyen említendő a bányászat, ahol a visszaesés ebben a periódusban 45%-os volt. Természetesen vannak ellentétes példák is. Ezek közé tartozik az élelmiszeripar és dohánygyártás, ahol ugyancsak 1994-ben indult meg a növekedés, és ez sem volt különösebben gyors, az előző évihez képest még a 4%-ot sem érte el, azonban a korábbi években a csökkenés mértéke az ipari átlagénál jóval kisebb volt. Így az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás együttesen 1994-ben mintegy 12%-kal kevesebbet termelt, mint 1990-ben. Az sem elhanyagolható, hogy mindez jelentős mértékű privatizáció és ezt kísérő minőségjavulás mellett következett be.

Iparunknak nemzetközi és hazai szempontból egyaránt két kiemelkedő ágazata van: a gépipar és a vegyipar. A gépiparban a rendszerváltást követő időszakban igen nagy volt a visszaesés, 1990–1991 között 29%-os. 1992-re tovább csökkent mintegy 11%-kal a gépiparban előállított termékek és szolgáltatások {II-617.} mennyisége. Ez nagymértékben annak hatására alakult ki, hogy a gépipar jelentős nagyvállalatai elsősorban a KGST-piacokra termeltek, technikai felszereltségük, termékeik minősége is ezt tette lehetővé. A gépiparon belül csak kisebb hányadot képviseltek azok a vállalatok, tevékenységi körök, amelyek a piacgazdálkodást folytató fejlett országok versenyében is helyt tudtak állni – bár kétségkívül voltak ilyenek. A gépipar termelésének tendenciaváltása 1993-ban következett be, amikor is egy év alatt 10%-kal nőtt a termelés, majd 1994-re az előző évihez képest további 19,6%-kal. Ebben már viszont szerepük volt az új, részben külföldi tőkebefektetéssel létesülő vállalkozásoknak, gazdasági társaságoknak is. Csupán példaként érdemes megemlíteni, hogy 1994-ben az ipar ágazatai közül a legnagyobb mértékben a híradás-technikai termékek gyártása és javítása növelte az értékesítését az előző évhez képest több mint 50%-kal és nem elhanyagolható, több mint 31%-os volt ugyancsak az utolsó évben a növekedés a villamosipari gépek és készülékek gyártása és javítása tekintetében is. Az elindult autógyártás is éreztette a hatását, hiszen egy év alatt a közútijármű-gyártás ágazata, amely korábban jelentősen visszaesett, 1994-re 18%-kal növelte értékesítését, és hasonló mértékben nőtt a termelés is ezekben az ágazatokban.

A vegyiparban a termeléscsökkenés 1990–1991 között 25%-os volt, majd 1992-re lényegesen, mintegy 7%-kal lassult, 1993-ra lényegében stagnált, majd 1994-ben az előző évhez képest 5,8%-kal nőtt. Mindezek együttes hatásának eredőjeként 1994-ben a vegyipar mintegy 20%-kal termelt kevesebbet, mint 1990-ben.

Anélkül, hogy az ipar termelőtevékenységének további részleteibe bocsátkoznánk, egyetlen ágazatról érdemes még említést tenni. Ez a fa-, papír-, és nyomdaipari termékek gyártása, ahol az első átmeneti évben is jóval kisebb volt a visszaesés, mint az ipar átlagában. 1990-ről 1991-re 11,4%-os, majd már 1992-ben megindult a növekedés, amely folytatódott 1994-ig. Ha ennek az ágazatnak a részletezését is megtekintjük, akkor kiderül, hogy elsősorban a fafeldolgozás növekedett számottevő mértékben. Nem elhanyagolható azonban a papír és papírtermékek valamint a kiadói- és nyomdaipari tevékenység bővülése sem. A gazdaság átalakulása, a reklám, a propaganda lényeges növekedése, általában a piacgazdaságra való átállás is ezeken a területeken jelent új, és a korábbinál nagyobb igényeket. Ezek kielégítésére különben a kis- és középméretű ipari vállalkozások készülnek fel folyamatosan.

1994-ben és főként 1995-ben az ipari termelés bővülését elsősorban az export-orientált vállalkozások fejlődése segítette elő. Az export aránya az ipar összértékesítésében 1994-ben 25%, 1995-ben már 30% volt. Az ipari export így 1995-ös évre ismét elérte a tíz évvel korábbi szintet.

Jelentősen megváltozott az 1980-as évekhez képest a kivitel áruszerkezete is. Közismert, hogy korábban az élelmiszer (ideértve a mezőgazdasági termékeket is) -kivitel aránya az összexportból 25% körüli volt, ez 1994-re 20%-ra csökkent, nagymértékben a hazai termelési háttér hiánya miatt. Az is közismert, hogy már az 1970–1980-as években is nagy szerepet játszott az exportban az anyagok, alkatrészek volumene, ez 1994-ben 37%-ot képviselt, ami a korábbinál is több. Ugyanakkor számottevő volt a visszaesés a gépek és berendezések exportarányát tekintve, amely 1994-ben csak 13%-ot ért el. Bár ez valamivel nagyobb az 1991–1992. évi aránynál, a hazai lehetőségek azonban (különösen akkor, ha a közép- és kisebb méretű gépgyárak technikai színvonala is növekszik és piacképessége ezzel nagyobb teret {II-618.} nyer) további bővülésre is alapot adhatnak.

Ha részletesebben tekintjük át a kivitel szerkezetét, akkor ebben megtaláljuk azokat a korábban is volumenhordozó termékeket, mint például a gyógyszerek, a lábbelik, a konzervek, a villamos fényforrások, egyes alumínium félgyártmányok, amelyek megtartották piacaikat, vagy legalábbis azok egy részét. Vannak azonban olyan korábbi hagyományos termékek, mint például az autóbusz, amelynek exportja 1994-ben mintegy felére esett vissza. Az összkivitelben a feldolgozott élelmiszer-ipari termékek aránya 1994-ben már csak 15,1% volt, a ruházkodási cikkeké és a lakástextileké csaknem elérte ezt a hányadot, 13,7%-kal. Ez utóbbi arányban fontos szerepe van a külföldi bérmunkának is.

Az ipar jelentős mértékű hanyatlásának időszakában a termelékenység jóval kisebb mértékben esett vissza, mint a termelés. Ebben nem a technológiai váltás játszott szerepet, bár kétségtelen, hogy egyes ágazatokban – vállalatoknál már ez is megjelent, főleg a külföldi érdekeltségűeknél. A fő ok azonban az, hogy a nagyvállalatok először a jóléti, a kulturális s egyéb kisegítő-szolgáltató intézményeiket építették le (bölcsődéket, óvodákat, kulturális egységeket, könyvtárakat), amelyek létszáma a foglalkoztatottak között korábban megjelent, ezek azonban nem voltak termelő egységek. Így a termelékenység kedvezőnek tűnő 1990–1991. évi alakulása mögött jórészt a szociális és kulturális gondoskodás visszaesése az igazi ok.

Ugyanakkor a kisebb ipari gazdálkodók lényegesen hatékonyabban termelnek, főleg azok, amelyek bérmunkát, szerelést, tehát részmegmunkálások sorát végzik. Ezek az egységek relatíve kisebb adminisztrációval, s a munka eredményessége (s így termelékenysége) iránt is érzékenyebben működnek.

Mindez nem jelenti azt, hogy a termelékenység tekintetében versenyképes lenne a magyar ipar a nálunk fejlettebb piacgazdaságokkal. Jó példa erre a most létesült autószerelő (Suzuki, Opel) gyárak sora, ahol az átvett külföldi technológia, s annak szigorú betartása a hazai átlagnál lényegesen magasabb termelékenységet eredményezett. Ez azonban 1995-ben még csak néhány ezer ipari foglalkoztatottat érint, tehát az ipar elenyésző hányadát.

A különböző ipari ágazatok eltérő fejlődése kapcsán jelentősen módosult 1985–1994 között az ipar ágazati szerkezete.

A bányászat aránya az iparon belül csökkent. A feldolgozóipar tekintetében tapasztalt változásokat elsősorban az jellemzi, hogy néhány, arányaiban kisebb volument képviselő ágazat megerősödött, sőt nagyobb szerepet kapott, mint korábban. Ezek közé tartozik a fa-, papír-, nyomdaipar, valamint a kiadói tevékenység. A mintegy 9 éves távot vizsgálva ennek a tevékenységcsoportnak a 3,5%-os aránya 5,5–5,7% közöttivé bővült.

Jelentős változás következett be a gépipar aránya tekintetében, amely 1985–1993 között számottevő mértékben visszaesett. Ezt elsősorban az magyarázza, hogy a gépiparban különösen jelentősek voltak azok az állami nagyvállalatok, amelyek a KGST-piacra épültek (csupán példaként az autóbuszgyártás, a műszeripar egy része, az egyéb gépek és gépi berendezések gyártása), s ezek összeomlását a közben keletkező és lassan bővülő egyéb gépipari jellegű szervezetek csak kevésbé tudták pótolni. Volt azonban a gépiparon belül érzékelhető elmozdulás – és ez kétségtelenül kedvező és előremutató – a személygépkocsi-gyártás tekintetében, amely nemcsak közvetlenül az autógyártást, hanem az ehhez kapcsolódó alkatrészek, részegységek előállításának bővülését is jelenti már napjainkban is, de különösen jelentheti a jövőben. Részben ebből adódóan, {II-619.} részben a külföldi tőkeérdekeltségekkel létrejött kisebb és középüzemű gépipari szervezetek munkájának eredményeképpen 1994-re a gépipar aránya érzékelhetően növekedett.

Az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás aránya a korábbi mintegy 20%-ról növekedett, és 23–24% között ingadozott az 1993–1994-es években. Ezen belül is a külföldi tőkeérdekeltségek szerepe a meghatározó. Több élelmiszer-ipari tevékenységcsoport csaknem kizárólag külföldi tulajdonba került, másoknál pedig a vegyes vállalatok aránya dominál. Az előzőek mellett tartotta korábbi pozícióját a magyar vegyipar, arányait tekintve csak elenyésző mértékű az ingadozás.

Nem mondható ugyanez el a textil-, ruházati, bőr- és szőrmeiparról, amelynek aránya folyamatosan csökkent az 1989–1997 közötti időszakban, s amelyen belül még a bérmunkának van érzékelhető szerepe, amit ma már korántsem lehet átmenetinek tekinteni.

A foglalkoztatott létszámarányok szempontjából az ipar szerkezete a termelés struktúrájától eltérő képet mutat. Ebben meghatározó szerepe van annak, hogy az egyes ipari ágazatok különböző mértékben munkaigényesek, de nem elhanyagolható a már megvalósult privatizáció hatása sem. A magántulajdonba (hazai, külföldi vagy vegyes tulajdonba) került vállalkozások ugyanis lényegesen jobban gazdálkodnak a már (a bérekre rakodó terhekkel együtt) korántsem olcsó munkaerővel, mint a még vegetáló s privatizációra váró korábbi állami vállalatok, vagy ezekből átalakult, de még 1995-ben is állami tulajdonban lévő részvénytársaságok.

A legjelentősebb változás 1985–1995 között az ipar szervezeti felépítésében következett be. Az alacsony hatékonysággal működő s elsősorban a KGST-piacra épült ipari nagyvállalatok túlnyomó része összeomlott, ezekből kialakultak kisebb, homogén tevékenységű vállalkozások. Más részük tönkrement. Kisebb hányaduknak sikerült változó tevékenységi körrel talpon maradni.

Részben a korábbi nagyvállalatokból leválva, {II-620.} részben a hazai és külföldi tőkével létrejöttek új kisebb és középméretű ipari vállalkozások, zömük kft. formában működött. Ezek jelentős hányada sokféle profillal próbálkozott. Közülük az 1991–1992. évben sokan csődöt jelentettek be (pl. az 1992-ben csődbe jutott összes hazai cégek mintegy harmada feldolgozóipari volt). Számos vállalkozó a tönkrement cégből kimentett tőkéjét újabb ipari kisvállalkozásba fektette, így 1990–1995 között a cserélődés is jelentős volt. A szervezeti változásokat a 42. táblázat szemlélteti.

42. táblázat. Az ipari szervezetek száma
Gazdálkodási forma 1989 1991 1994 1995a)
a) Október végi adatok
Vállalat 1037 970 310 298
Jogi személyiségű gazdasági társaság 1485 9 596 17 659 19 530
 Ebből: Kft. 1295 9 218 16 661 18 532
Rt. 125 325 959 998
Szövetkezet 1568 1 562 1 508 1 484
Egyéb jogi személyiségű gazdasági szervezet 91 37
Jogi személyiségű gazdasági szervezet összesen 4090 12 128 19 568 21 349
Gazdasági munkaközösség 6125 7 006 3 623
Egyéni vállalkozás 90 727 82 940 83 047

A vállalati formában működő ipari szervezetek száma 1989 és 1995 között kevesebb, mint harmadára csökkent. Ugyanakkor a kft.-k száma több mint 15-szörösére növekedett. A részvénytársaságok száma is közel nyolcszorosára gyarapodott, ezek között még voltak privatizálásra, átalakulásra várók 1995 végén is.

Az ipari szövetkezetek száma csak kismértékben esett vissza, ezek tevékenységi köre, létszáma azonban jelentősen átalakult, minthogy a szövetkezetek mindig gyorsabban tudnak a változó igényekhez alkalmazkodni, mint az állami vállalatok.

A gazdasági munkaközösség formája az 1980-as években volt népszerű. Ez kiegészítő tevékenységet – és kereseti lehetőséget – nyújtott több olyan munkavállalói csoportnak, akik azonos vállalatnál, de már részben privát érdeklődésük és vállalkozásuk alapján dolgoztak. Ez a forma az 1990-es években, a privatizáció általános terjedésével egyidejűleg visszafejlődőben van.

Az iparban az egyéni vállalkozók köre az 1990-es évek elején ugrásszerűen bővült. Ezek száma 1994-re kissé visszaesett és az 1995-ös évben is csaknem stagnált, mert a szigorú adózási feltételeknek az ipari egyéni vállalkozók egy része nem tudott eleget tenni.

A szervezeti összetétel módosulása jelentősen befolyásolta az iparban működő jogi személyiségű gazdasági egységek nagyságkategóriák szerinti összetételét. Erről ad képet a következő oldalon található 14. ábra három diagramja.

Ez a három diagram világosan jelzi, hogy az iparban nemcsak megjelentek, hanem az elmúlt 5-6 évben tért hódítottak a korábban hiányzó kis- és középméretű vállalkozások. Természetesen ezeknek a termelésben játszott szerepe eltér a számarányuktól.

14. ábra. Az ipari gazdasági egységek aránya létszámuk alapján, 1989–1994 (%)

14. ábra. Az ipari gazdasági egységek aránya létszámuk alapján, 1989–1994 (%)

1991-ben az 50 főnél többet foglalkoztató vállalatok és gazdasági társaságok állították elő az ipari termelés 94%-át, s a jelentős összetétel-változást követően, 1994-ben is ezek termelték az összes ipari termék és szolgáltatás 79%-át. Még {II-621.} ezeket az arányokat figyelembe véve is az állapítható meg, hogy az iparban a kisvállalkozások jelentősége egyre nagyobb, s hogy erre a bázisra mindjobban támaszkodhat a privatizált (és még privatizálandó) magyar ipar.

Az ipar intenzív és hatékony fejlesztése – különös tekintettel az ipar 1985 előtti technikai-technológiai színvonalának elmaradott voltára – jelentős beruházásokat igényel. Természetes, hogy ezeket elsősorban a feldolgozóiparba kell irányítani. 1990–1994 között a feldolgozóipari ágazatokra fordított beruházások még 2%-kal sem növekedtek, jelentős évenkénti hullámzással (pl. 1992-ben 14%-kal többet ruháztak be a feldolgozóiparba, mint 1991-ben, ezt 15%-os visszaesés, majd közel 8%-os növekedés kísérte).

43. táblázat. Az ipari termelés és értékesítés volumenének alakulása, 1985–1995 (1985=100%)
Év Termelés Értékesítés
belföldre exportra összesen
a) 1995. év jan.–okt. havi adatok alapján láncindexszel számítva
1986 101,8 102,1 97,8 101,0
1987 104,2 105,5 100,6 103,7
1988 103,1 104,3 106,0 103,4
1989 97,9 100,1 104,9 99,0
1990 88,8 88,1 93,1 88,0
1991 72,5 72,8 71,1 71,9
1992 65,5 68,0 68,6 67,0
1993 68,1 70,6 68,7 68,9
1994 74,3 74,7 82,8 75,3
1995a) 79,1 74,8 100,5 79,6

1995 első három negyedévében a feldolgozóipari beruházások értéke közel 56%-kal haladta meg az előző évi hasonló időszakit, s ezen belül a közútijármű-gyártás, tehát az új hazai autóipar beruházási befektetései élénkültek 1995-ben a villamosgépiparban (2,2-szeresére), az élelmiszeriparban, valamint a vegyiparban.

Ezek a beruházások elősegítik az ipar szelektív fejlődését, főként a külföldi és a vegyes vállalatok erősödését.

A feldolgozóiparban 1992-ben 3109 külföldi érdekeltségű vállalkozás működött. Közülük 835 a gépiparban, 325 a vegyiparban és 360 az élelmiszeriparban. Ezekbe a feldolgozóipari vállalkozásokba összesen 217 milliárd forintnak megfelelő külföldi tőkét fektettek be, az érintett vállalkozások alapítói jegyzett tőkéjének mintegy 81%-át. A gépiparban az érintett vállalkozások jegyzett tőkéjén belül a külföldi befektetés 59%-os, a vegyiparban jóval kevesebb, mindössze 41%-os volt, az élelmiszeriparban pedig 68%-ot jelentett. A folyamat azóta is folytatódik.

1994-ben és 1995-ben létrejött feldolgozóipari vegyes vállalkozások alapítói vagyonának mintegy 70–75%-a a külföldi tőke volt. Ezek jelentős hányada továbbra is a gépiparba és a vegyiparba fektet be. Jellemző az is, hogy a külföldi tőkebefektetők 1994–1995-ben a nagyobb méretű (100 millió Ft-ot meghaladó alapítói vagyonnal rendelkező) vállalkozásokat részesítették előnyben, s ez a magyar ipar technikai megújulása szempontjából is előnyös.

44. táblázat. Az egyes ipari ágazatok részesedése az ipari beruházásokból
Év Gépipar Vegyipar Könnyűipar
1951–1960 18,3 11,3 6,9
1961–1970 17,7 16,7 9,4
1971–1980 17,5 16,8 10,6
1981–1984 15,8 14,9 8,2

Az iparban bekövetkezett jelentős szerkezeti változások érzékelhetőek az ipari energiafelhasználás módosulásában is. Hosszabb távra visszatekintve: 1980-ban az ipar használta fel a hazai energiafogyasztás 50,4%-át, 1990-ben, az átalakulás kezdetekor – annak 42,2%-át, s ez az arány 1994-re 38,1%-ra csökkent. Ebben a nagyvállalatok összeomlása, s ennek kapcsán a kifejezetten energiaigényes tevékenységek jelentős visszaszorulása {II-622.} játszott elsődleges szerepet, de az sem elhanyagolható, hogy az újonnan létesült külföldi tőkével vegyes vállalkozások nagy hányada kifejezetten szerelő, vagy bedolgozói bérmunka tevékenységet végzett, s ezek a vállalkozások a drága energiával a korábbinál lényegesen racionálisabban gazdálkodnak.

Módosult az iparban felhasznált energia fajtánkénti összetétele is. Természetes mértékegységben, terajoule-ban számítva az ipar összes energiafelhasználásának 1980-ban még 3,6%-a volt szén és brikett, 8,5%-a benzin, 4,5%-a fűtőolaj, további 24,5%-a földgáz. Az arányok az 1980-as évek végén – az 1990-es évek elején számottevően megváltoztak. Az 1993. évi ipari energiafelhasználásnak már csupán 1,1%-át adta a szén és brikett, 11,3%-ra nőtt a benzin aránya, 2%-ra csökkent a fűtőolajé és némileg, de nem jelentősen: 23,9%-ra módosult a földgázfelhasználás aránya. Ezekben a változásokban egyaránt szerepe volt az ipari tevékenységi szerkezet módosulásának, a kisipar jelentős mértékű növekedésének, továbbá a technológiai fejlődésnek is.

Mindezek a változások együtt jártak az ipar területi megoszlásának jelentős mértékű átalakulásával. 1988-ban az iparban foglalkoztatott létszám 22,4%-a tevékenykedett a fővárosban és további 5,9%-a a főváros agglomerációjában, Pest megyében. 1994-re a Budapesten foglalkoztatott létszám már az összes ipari foglalkoztatottaknak csak 17,6%-át, a Pest megyei pedig a korábbinál valamivel magasabb arányt: 6,2%-ot jelentett. Ebben az tükröződik, hogy az 1990-es évek elején a fővárosi nagyvállalatok számottevő hányada összeomlott, köztük a kifejezetten munkaigényes tevékenységet végzők. Nőtt viszont a dunántúli iparvidék szerepe. Míg 1988-ban Fejér megye iparvállalatai foglalkoztatták az ipari létszám 5%-át, Győr-Sopron megye a 4,6%-ot, 1994 évre ez az arány mindkét megyében 5,6%. Ez is jelzi azt, hogy a külföldi tőke szívesen fektet be az ország gazdaságilag fejlettebb vidéki területén, nem ragaszkodik a fővároshoz, csupán a kedvező infrastruktúrához, amely mindkét említett dunántúli megyében kezd kialakulni. Ezzel szemben csökkent az iparon belül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében foglalkoztatottak aránya az 1988. évi 9,1%-ról 1994-re 8,4%-ra, s ez a folyamat még nem állt meg.

E módosulások hatására 1994-ben Fejér megye lakosságának 10,4%-a, Győr-Moson-Sopron megyének is 10,4%-a, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megye népességének még mindig 9,2%-a dolgozott az iparban. A fővárosban az ipari foglalkoztatottak aránya már csak 7,2%, Pest megyében pedig 5,1% volt. A lakosság nagyobb aránya azonban nem az említett megyékben, hanem ugyancsak a Dunántúlon, Vas megyében volt 1994-ben: 11,2%.

Az iparban foglalkoztatás minőségét az is jelzi, hogy azokon a területeken, ahol új létesítményekben foglalkoztatták az ipari dolgozókat, munkájuk az átlagosnál jóval hatékonyabb volt. Az ipari munka termelékenysége például Vas megyében 1993-ban 22,5%-kal, 1994-ben 48,5%-kal nőtt az előző évihez képest. Fejér megyében a termelékenység éves növekedése 1993-ban 14,6%, 1994-ben 22% volt, míg Budapesten a növekedés egy év alatt 15,6, illetve 16,6% volt.