Belkereskedelem


FEJEZETEK

Az I. világháborúig

A századforduló Magyarország belkereskedelmét a modernizáció állapotában találta. A még alapvetően agrárjellegű országban ekkor már nemcsak megkezdődött, de egyes területeken jócskán előrehaladt az iparosítás. A közlekedés és szállítás modernizálása szintén jelentős eredményeket mutatott fel. A gazdaságban a tőkés fejlődés, a társadalomban a polgárosodás vált meghatározóvá, ezek a tényezők befolyásolták alapvetően a belkereskedelem fejlődését. A kereskedelem biztonságát jogi szabályozás szavatolta. Már kialakultak a jó működést lehetővé tevő intézmények, szervezetek. Az egységes belső piac egyre szélesebben fogta át a gazdaságot és a társadalmat, sokirányú hatása egyre mélyebben érvényesült bennük.

Az iparosodás és az árutermelés térhódítása a mezőgazdaságban fokozatosan visszaszorította a korábban általánosnak mondható önellátást. Ebben az irányban hatott az urbanizálódás, a városi lakosság arányának növekedése is. Ezek voltak a kereskedelem bővülésének alapvető fontosságú tényezői.

A kereskedelem fejlődését legátfogóbban érzékeltető adatokat a népszámlálások foglalkozási statisztikái szolgáltatják. A kereskedelmi forgalom összefoglaló adatai ekkor még nem ismertek, ám a főbb körvonalak és tendenciák a foglalkozási adatokból is kitűnnek. Az áruforgalom növekedésével párhuzamosan általában nőtt a kereskedelmi foglalkozású személyek száma is, s ebből következtethetünk a kereskedelem arányaira, szerkezetére, területi megoszlására. A népesség számának növekedése, valamint {II-624.} területi, települések szerinti megoszlása természetszerűleg befolyásolja a kereskedelemmel foglalkozók számának alakulását. A kereskedelem fejlődését vizsgálva mindkét tényezőt figyelembe kell venni.

Az ezer lakosra jutó kereskedelmi foglalkozásúak számának növekedése a leggyorsabbak közé tartozott (évi 2,26%) a magyarországi modernizációs folyamatban. A településtípusok szerinti megoszlásból kitűnik, hogy a kereskedelmi tevékenység elsősorban a városokban volt jelentős, főként a fővárosban és a nagyobb városokban (1910-ben a törvényhatósági jogú városok száma 25, míg az általában kisebb, rendezett tanácsú városoké 112 volt). A városok közül is kiemelkedett Budapest (ahol 1910-ben az ország lakosságának 4,8%-a élt) különösen magas és folyamatosan növekvő koncentrációja. A kisebb népességű községekre (1910-ben a számuk 12 403 volt) viszont a kereskedelmi fejlettség alacsony szintje volt jellemző. Ennek következménye, hogy míg az ország népességének négyötöde lakott községekben, a kereskedelmi foglalkozásúaknak alig több mint kétötöde tevékenykedett bennük.

A kereskedelem formái, szerkezete a tőkés gazdaság kialakulása és fejlődése során a gazdaság és társadalom igényeinek hatására fokozatosan változtak. A régi kereskedelmi formák némelyike összeszűkült, míg az újaké kiszélesedett. A kereskedelem ágazati megoszlása egyre tagoltabbá vált. A kereskedelem belső alapokra épülő modernizálódásához fokozatosan külső tényezők is hozzájárultak.

Részletek a kaposvári piacról

Részletek a kaposvári piacról

A kereskedelem modernizációjának megindulása nem járt együtt a prekapitalista kereskedelmi formák általános, automatikus hanyatlásával, eltűnésével. A piaci kereskedelem a kapitalista gazdaság kialakulása után, az iparosodás és az urbanizáció előrehaladásával eleinte növekvő, majd hosszabb ideig még igen fontos szerepet játszott a lakosság mindennapi, vagy legalábbis gyakoribb szükségleteinek kielégítésében. A piaci árusok döntő többsége (70–80%) élelmiszer-árusítással foglalkozott. 1910-ben az önálló piaci árusok aránya az összes kereskedelemmel foglalkozóknak országosan 16%-a, Budapesten 23,3%-a volt. A piaci árusok összessége az összes kereskedelemmel foglalkozóknak csak jóval kisebb hányadát (országosan 8,5, a fővárosban 8,7%-át) tette ki. Ennek oka, hogy az alkalmazottak száma ebben a foglalkozási ágban nagyon alacsony volt. A forgalom növekedésével a piaci, valamint az ebbe a kategóriába besorolt utcai árusok tevékenysége egyre fontosabb önálló kereskedelmi foglalkozásként különült el, miközben a piacokon a kistermelők is árusították termékeiket (utóbbiakat a fenti adatok nem tartalmazzák). A 19. század folyamán Európa-szerte kezdtek az élelmiszer-árusítás célját szolgáló vásárcsarnokokat emelni a nagyobb ipari városokban. Budapest hat vásárcsarnokát 1895 és 1897 között építették fel és nyitották meg (ezekhez járult még az 1930-as évek elején épített Nagyvásártelep).

45. táblázat. Kereskedelmi foglalkozásúak megoszlása településtípusonként, 1900, 1910
Településtípus Kereskedelmi foglalkozású személyek
ezer lakosra jut megoszlása százalékban
1900 1910 1900 1910
Magyarország 12 15 100,0 100,0
Budapest 64 74 22,5 23,6
Thj. városok 32 37 15,9 16,8
Rendezett tanácsú városok 25 30 16,0 16,7
Városok összesen 37 43 54,4 57,1
Községek összesen 7 8 45,6 42,9

A prekapitalista kereskedelem másik, korábban igen elterjedt formája a házaló kereskedelem volt, amelynek jelentősége már az I. világháború előtt is erősen csökkent. Arányszámai 1910-ben már jóval elmaradtak a piaci kereskedelemé mögött (az önállóknak országos átlagban 10,4%-át, a fővárosban 7,4%-át tették ki). Különösen Budapesten szorult vissza ez a kereskedelmi forma, amely egyre kevésbé felelt meg a modern nagyvárosi viszonyoknak.

Egyre nyilvánvalóbb lett a bolti kereskedelem fejlődése, míg a többi forma csak ennek kiegészítőjeként maradt fenn, egyre csökkenő hatókörrel. Kivételt képeznek az ügynökök, akiket különálló kereskedelmi formát alkotó csoport tagjaiként {II-625.} tartottak nyilván, s akiknek száma egyre gyarapodott. Az ő tevékenységük számára egyre szélesebb tér nyílt.

A bolti kereskedelemmel foglalkozók aránya 1910-ben az összes kereskedelemmel foglalkozóknak négyötödét tette ki. Ennél alacsonyabb volt az önállók aránya ebben a csoportban, hiszen az alkalmazottak száma itt magasabb volt, mint a többi formánál. A bolti kereskedelem aránya országos átlagban, illetve a kevésbé fejlett területeken magasabb volt, mint a fejlettebbeken, különösen pedig, mint a fővárosban. Míg ugyanis a piaci kereskedelemnek a kistelepüléseken az önellátás kisebb-nagyobb méretű fennmaradása miatt alig volt működési lehetősége, addig a nagyobb városokban éppen ez a forma növekedett talán a legerőteljesebben.

A bolti kereskedelem ágazati szerkezete – s ezen belül elsősorban a közvetlenül fogyasztóknak árusító kiskereskedelemé – szakjelleg szempontjából két részre bontható: a vegyes profilú boltokra és a szakboltok egyre jobban differenciálódó csoportjára. A bolti kereskedelem térhódítása a vegyeskereskedések, szatócsboltok elterjedésével kezdődött. A főként a városokban egyre általánosabban megjelenő szatócsboltok forgalmának nagyobb részét élelmiszerek és élvezeti cikkek tették ki, mellettük közszükségleti iparcikkeket is árusítottak. A vegyeskereskedések inkább a falvakban és kisebb városokban létesültek, ezért forgalmukban az iparcikkeknek fontosabb volt a szerepe, mint az élelmiszereknek. Sok községben az egyedüli, üzlethelyiségben árusító bolt a vegyeskereskedés volt. E két bolttípus megkülönböztetése sokszor nehéz vagy erőltetett volt, ez indokolja, hogy táblázatunkban az élelmiszer-kereskedelemmel összevontan található.

A bolti kereskedelem ágazati megoszlását tekintve az élelmiszer-kereskedelem volt a legelterjedtebb. A szatócsboltokat a korabeli statisztika eredetileg is ebbe a csoportba sorolta, s ha a vegyeskereskedéseket is ideszámítjuk, az önálló boltosoknak 1910-ben országosan 60%-a, Budapesten 32,5%-a tartozott ide. A vegyeskereskedések aránya a kisebb településeken volt csak jelentősebb, országosan az összes boltosnak közel egyhatoda tartozott ebbe a csoportba. Amíg arányuk Budapesten az egy százalékot sem érte el. Az élelmiszer-kereskedelem egészét számba véve, az ezzel foglalkozó összes személy (s minden bizonnyal az összes forgalom) arányszámai az önálló boltosokénál, azaz a boltokénál alacsonyabbak voltak, az ilyen boltok alacsony alkalmazotti létszáma (s a forgalmazott cikkek alacsonyabb ára) miatt.

46. táblázat. Kereskedelmi foglalkozásúak megoszlása ágazatonként, 1910
Kereskedelmi ág Kereskedelmi foglalkozásúak 1910-ben (%)
Magyarország Budapest
önálló összes önálló összes
Élelmiszer 60,1 48,0 32,5 22,7
Ruházat, textília 10,9 17,0 18,6 23,9
Vegyes iparcikk 8,0 13,4 18,8 26,7
Fűtő- és építőanyag 5,2 6,4 9,3 7,0
Egyéb 1,8 15,2 20,8 19,7
Ebből: mezőgazd. termék 9,5 7,5 5,7 5,9
dohányáru 1,5 1,0 5,5 1,8

A kereskedelemben az egyre jobban differenciálódó iparcikk-szakkereskedelem {II-626.} kibontakozása volt jellemző. Eleinte több boltos foglalkozott ruházati cikkek és textília eladásával, mint a többi iparcikkével együttvéve. 1910-ben erre vallanak az országos adatok (10,9%, illetve 8%). Ez a tendencia már 1910-ben is érvényesült Budapesten. A vegyes iparcikkek csoportjába tartozó áruk, mint például a gépek, szerszámok, villamossági cikkek, optikai cikkek, könyvek, papíráruk forgalmazásával a fővárosban már ekkor többen foglalkoztak, mint a textíliáéval és a ruházati cikkekével. Az iparcikk-kereskedelem esetében különösen hangsúlyosnak mutatkozik Budapest kiemelkedő kereskedelmi jelentősége. Ez nem kizárólag a nagyváros fejlettebb gazdasági, társadalmi életének következménye, hanem annak is, hogy a főváros az ország kereskedelmi központja volt, amelynek hatóköre sok vonatkozásban távoli vidékekre is kiterjedt. Az iparcikk-kereskedelemmel foglalkozók összesített létszámadatai a boltokénál, illetve a boltosokénál magasabb arányszámokat mutatnak. Ez az ilyen boltok alkalmazottainak magasabb számával magyarázható (ami mögött bizonyosan magasabb forgalmi értékek húzódtak meg).

A többi kereskedelmi foglalkozás közül figyelemre méltó a mezőgazdasági termékekkel folytatott kereskedelem, amely a jelentős agrárkörzetek kereskedelmi központjaiban volt nagyobb súlyú; továbbá a modernizáció előrehaladásával a tőkés gazdaság igényei által serkentett szakmák, mint a fűtő- és építőanyag-kereskedelem, a szállítmányozó és a bizományos üzletág, valamint több, kisebb létszámú csoport, mint a hirdetésvállalkozók, a kiviteli és behozatali vállalatok, az áruforgalmi vállalatok, melyekre az erős nagyvárosba, elsősorban a fővárosba koncentrálódás volt jellemző. Némiképp hasonló volt e vonatkozásban a dohányárukkal folytatott kereskedelem, amely a boltok méretét tekintve a legkisebbek közé tartozott. Az egyéb kereskedelmi csoportban természetesen több kisebb szakma, valamint a jelentős számú, közelebbről meg nem határozott kereskedelmi foglalkozásúak adata is összevontan szerepel.

A kereskedelem nagyvárosba koncentrálódását, s a koncentráció kereskedelmi formák és ágazatok szerinti különbségeit jól mutatja a főváros részaránya az országos összesből.

Budapest lakossága 1910-ben az ország népességének 4,8%-ára rúgott. Ennél az aránynál minden kereskedelmi szakma, csoport nagyobb mértékben volt képviselve a fővárosban (a korábban említett vegyeskereskedések kivételével). Az összes kereskedelemmel foglalkozóknak az önálló kereskedőkénél magasabb arányszámai a nagyobb méretű boltok erőteljesebb nagyvárosi koncentrációját jelzik. Az összes kereskedelmi alkalmazott 28%-a Budapesten dolgozott 1910-ben, ami szintén azt mutatja, hogy a nagyobb arányokban folytatott kereskedelem a fővárosban összpontosult.

47. táblázat. A budapestiek részaránya az ország kereskedelmi foglalkozású személyei közül, 1910 (%)
Kereskedelmi ág, forma Önálló Összes
Élelmiszer 6,3 10,3
Ruházat, textília 20,1 30,4
Vegyes iparcikk 27,5 43,1
Fűtő- és építőanyag 21,1 23,7
Egyéb 15,3 28,1
Ebből:  mezőgazd. termék 7,0 17,0
  dohányáru 42,9 38,7
Bolti kereskedelem 11,7 21,7
Piaci árus 22,5 22,5
Házaló 10,9 9,5
Ügynök 35,4 41,2
Kereskedelem összesen 15,4 22,0

A bolti kereskedelemhez sorolt szakmák körében a nagyvárosi koncentráció az iparcikk-kereskedelemben mutatkozott {II-627.} a legerőteljesebbnek, ezt követte a fűtő- és építőanyag-kereskedelem, valamint az egyéb kereskedelmi foglalkozások csoportja, amit főként az újabb szakmák (például a szállítmányozás) erőteljes fővárosba összpontosulása idézett elő. Ehhez kapcsolódik az ügynökök szintén kiugróan magas fővárosi jelenléte. Az élelmiszer-kereskedelem és a mezőgazdasági terményekkel folytatott kereskedelem viszonylag kisebb mértékben összpontosult a fővárosba. Az élelmiszer-kereskedelem esetében nemcsak annak helyi, mindennapi ellátó funkciója játszott szerepet (itt nem érvényesült a fővárosi kereskedelmi központ vonzó hatása), hanem a piaci kereskedelem igen magas budapesti részaránya is.

A kereskedelem belső arányai megközelítően jelzik a bolthálózat szerkezetét, valamint a forgalom áruösszetételét. A lakosság ellátottságát az egyes kereskedelmi formák, illetve a bolti kereskedelem egyes ágai szerint a kereskedések és a bennük dolgozók lakosságszámhoz viszonyított adatai érzékeltetik.

A kereskedelem lakosságszámhoz viszonyított adatait több időpontban összehasonlítva érzékelhetővé válik az ellátottság javulása és a forgalom növekedése. Az 1910. évi helyzetet a két évtizeddel korábbival összehasonlítva erőteljes, bár nem egyenletes növekedés tapasztalható. Egyértelmű csökkenést csak a házaló kereskedelem mutat. Az önálló boltosok lakossághoz viszonyított száma 1890 óta 11%-kal, a bolti kereskedelemmel foglalkozók összességének száma 26%-kal növekedett. A piaci árusok esetében a növekedés több mint kétszeres volt, s az ügynököknél sem volt sokkal kevesebb. Ennek tudható be, hogy a kereskedelemmel foglalkozók összességének lakossághoz viszonyított adatai a két évtized alatt 30%-kal, az önállóké ugyanakkor 21%-kal nőttek meg. Ez arra vall, hogy a gazdasági fejlődés velejárója, illetve része volt a kiterjedtebb, intenzívebb kereskedelmi tevékenység, a sűrűbb bolthálózat, a több önálló kereskedő és kereskedelmi alkalmazott. Különösen dinamikus volt az iparcikk-, a fűtő- és építőanyag-, valamint a piaci kereskedelem rendkívül erőteljes bővülése. Budapest lakosságszámához viszonyított kereskedelmi adataira nagyjából az országos átlag tendenciái jellemzőek.

48. táblázat. 100 ezer lakosra jutó kereskedelmi foglalkozású Magyarországon, 1910-ben
Kereskedelmi ág, forma Önálló Összes
Élelmiszer 265 532
Ruházat, textília 48 189
Vegyes iparcikk 36 149
Fűtő- és építőanyag 23 71
Egyéb 70 168
Ebből:  mezőgazd. termék 42 83
  dohányáru 7 11
Bolti kereskedelem 442 1109
Piaci árus 108 117
Házaló 70 83
Ügynök 58 70
Kereskedelem összesen 678 1379

A fejlettebb országokban a 19. század közepétől megindult a kereskedelemben a változott viszonyokhoz alkalmazkodó új vállalatformák kialakulása, terjedése. A századforduló idején már Magyarországon is működtek ezek első képviselői. Az egyik ilyen új kereskedelmi vállalatforma a fogyasztási szövetkezet volt. Egyes európai országokban a munkásság és mellette részben az ugyancsak szélesedő tisztviselőréteg fogyasztását szolgálta. Másutt viszont a szövetkezetek nagyobbrészt a falusi körzetek paraszti bázisán fejlődtek. Magyarországon is megjelentek már az első szövetkezetek, a legjelentősebb ezek közül az 1898-ban létrehozott Hangya Szövetkezet volt. 1904-ben megalakult Budapesten az Általános Fogyasztási {II-628.} Szövetkezet. A nagyvárosi tömegfogyasztásban rejlő üzleti lehetőségek teremtettek meg egy másik új kereskedelmi formát, az áruházat. A 19. század második felében már több európai nagyvárosban működtek áruházak. Külső megjelenésükben nagy eltérést mutattak a hagyományos boltokkal szemben. Budapesten 1911-ben nyitotta meg kapuit az első valódi áruház, Párisi Nagy Áruház néven (az áruház elnevezést korábban is használták nagyobb bazárok), amely már nevével is jelezte a nyugati minta alapul vételét.

Szövetkezeti bolt, Mezőkövesd

Szövetkezeti bolt, Mezőkövesd

Magyarország kereskedelmi fejlődésének regionális sajátosságaira az országrészek, illetve a vármegyék adatai segítenek fényt deríteni. A legszembeszökőbb fejlemény e téren az I. világháború előtt az Alföld kereskedelmi fejlettségének élre törése volt. Ez a tendencia akkor is egyértelműen kivehető, ha az alföldi adatokat a kiugróan magas fővárosiak nélkül vesszük figyelembe. A 19. század közepéhez képest ugyanakkor jelentősnek mondható a Dunántúl, ennél enyhébbnek a Felvidék kereskedelmének térvesztése. Az országrészek közül a legalacsonyabb Erdély kereskedelmi fejlettsége volt.

Az alföldi kereskedelmi fejlődés legfontosabb tényezője a mezőgazdasági árutermelés volt. Ezt az is jól mutatja, ha a városok mellett a községek kereskedelemmel való ellátottságát is figyelembe vesszük. 1910-ben a községek negyedében egyetlen kereskedő sem működött, az Alföldön az ilyen falvak aránya az egytizedet sem érte el (a Dunántúlon ez az arány közel egynegyed, Erdélyben egynegyed és egyharmad közötti, míg a Felvidéken közel egyharmad volt). Ha azokat a községeket is figyelembe vesszük, amelyekben csak egy kereskedő működött, akkor ezek aránya országosan az összesnek egyhetedére rúgott, míg az alföldiek aránya ebben a csoportban kilenc százalék körüli volt. Ezek a jelentős regionális eltérések részben a községek méretével is összefüggtek. A Dunántúlon és a Felvidéken ugyanis több megyében jelentős volt az aprófalvas települések száma, míg az Alföldön ezek aránya jóval kisebb volt (főként a peremvidéken helyezkedtek el). Több központi megyére a kisszámú óriásfalvak voltak jellemzőek. Az Alföld élretörésében szerepet játszott az alföldi városok jelentős ipari fejlődése is, valamint az a fontos körülmény, hogy itt található a legnépesebb városok többsége.

A két világháború között

Az I. világháború éveiben, a hadigazdaság körülményei között a kereskedelem tevékenységi köre jelentősen összeszűkült. A hadviselő országokban általában jelentkező korlátozások, az élelmiszerek és más fogyasztási cikkek hatóságilag szabályozott adagolása, a közszükségleti cikkek növekvő hiánya, a nyersanyagok és tüzelőanyagok állami hivatalok általi elosztása vált jellemzővé Magyarországon is.

A háború végére a gazdasági kimerültség következményei a kereskedelmet is súlyosan érintették. Ezeknél az átmeneti jellegű hatásoknál azonban a tartós változások következményei sokkal súlyosabbak voltak. Az ország területének jelentős csökkenése sokrétűen érintette a gazdaság egészét, s ezen belül sok vonatkozásban új működési feltételek közé helyezte a kereskedelmet is. Ausztria–Magyarország ötvenmilliós piacának vámközössége felbomlott, az új országhatár korábban egységes gazdasági régiókat szelt ketté, ezekben városok és körzetük ettől kezdve más-más országhoz tartoztak. Ily módon a rég kialakult gazdasági kapcsolatok megszakadtak.

A területi változások következtében az ország gazdasági jellege, fejlettsége egy csapásra megváltozott. Egyrészt a nyersanyagforrások nagyobb része a szomszédos országokhoz került, ami a {II-629.} gazdaság működésének körülményeit alapvetően megváltoztatta. Másrészt viszont az ország iparosodottabbá vált, s egyben kereskedelmi fejlettségi szintje is megemelkedett. Ez utóbbi változások okai közül az egyik legjelentősebb az volt, hogy az ipar és kereskedelem Budapestre koncentrálódása már a háború előtt hatalmas méreteket öltött.

A kereskedelemmel foglalkozó személyek számának és arányának településtípusok szerinti megoszlása több vonatkozásban eltért az I. világháború előtti állapotoktól.

49. táblázat. Kereskedelmi foglalkozásúak megoszlása településtípusonként, 1920, 1930
Településtípus Kereskedelmi foglalkozású személyek
ezer lakosra jut megoszlása százalékban
1920 1930 1920 1930
Magyarország 23 26 100,0 100,0
Budapest 89 90 45,1 40,2
Thj. városok 36 40 11,9 11,9
Megyei városok 29 36 15,0 18,8
Városok összesen 53 56 72,0 70,9
Községek összesen 9 11 28,0 29,1

A kereskedelmi fejlettség egyik jellemző adata az ezer lakosra jutó kereskedelmi foglalkozásúak száma, amely az I. világháború után jóval nagyobb volt az új országterületen, mint a háború előtt. Az 1920-ban mutatkozó ugrásszerű növekedést a továbbiakban jóval mérsékeltebb követte (1941-ben az országos adat 28 volt). Az 1910 és 1920 közötti rendkívüli növekedés talán legfontosabb oka a háborút követő válságos gazdasági helyzet volt, amelynek hatására a megélhetést másutt nem találók nagy tömegének beáramlása duzzasztotta fel átmenetileg a kereskedelem létszámát.

A nagyarányú változás másik fontos oka az volt, hogy Budapest súlya jelentősen megnőtt a megkisebbedett országban. A főváros lakossága az ország népességének 11,6%-át tette ki 1920-ban és 1930-ban (ami 1910-hez képest két és félszeres részesedésnövekedést jelent). Nem meglepő tehát, hogy a fővárosi kereskedelem részaránya is közel kétszerese lett a háború előttinek.

A törvényhatósági jogú városok (1930-ban a számuk 11 volt) és a megyei városok (1930-ban így nevezték a korábbi rendezett tanácsú városokat, a számuk ekkor 45 volt) részesedése az ország kereskedelméből, illetve kereskedelmi foglalkozásokból csökkent a háború előttihez képest, s csak a kisebb, a megyei városok részaránya haladta meg ezt a szintet 1930-ban, majd tovább növekedett (19,1%-ra) 1941-ben. Az ezer lakosra jutó kereskedők száma mindkét várostípusban valamelyest visszaesett 1920-ban a háború előtti szinthez képest, amelyet csak ezt követően haladt meg. Figyelemre méltó változás következett be a községek (1930-ban a számuk 3361 volt) kereskedelmében. Részarányuk az országos összesből a területváltozás következtében jelentősen csökkent, viszont az ezer lakosra jutó kereskedők száma ettől kezdve egyenletesen nőni kezdett. Másrészt viszont a falvak kereskedelemmel való ellátottsága folyamatosan fejlődött.

A piaci kereskedelem részesedése a fővárosi kereskedelemből lényegében nem változott (1930-ban az önállók 23,2%-a, az összes kereskedelemmel foglalkozók 7,6%-a tartozott ebbe a csoportba). Az országos adatok némi {II-630.} aránynövekedést mutatnak (19,5%, illetve 8,5%), ami azonban elsősorban a budapesti kereskedelem megnövekedett súlyának tudható be. A házaló kereskedelem térvesztése tovább folytatódott (az önállóknak országosan 4,2%-át, a fővárosban 3,6%-át tették ki 1930-ban). Ha nem is ilyen nagymértékben, de csökkent az ügynökök részaránya is a kereskedelemből, ami bizonyosan a gazdaság összeszűkült kereteivel függött össze.

1930-ban a kereskedelemmel foglalkozóknak országosan 86%-a, Budapesten 86,3%-a tevékenykedett a bolti kereskedelemben. Az önállók aránya ekkor is alacsonyabb volt ebben a csoportban az átlagosan magasabb alkalmazotti létszám miatt (a kereskedelem összes önállóinak országosan 68%-a, Budapesten 57,6%-a tartozott a bolti kereskedelemhez 1930-ban).

Az I. világháború előtti állapotokkal összevetve néhány kereskedelmi ág részaránya jelentős változásra vet fényt. A legnagyobb az eltérés az élelmiszer-kereskedelemnél. Aránya országosan nagymértékű, de a fővárosban is határozott csökkenést mutat. Ugyanakkor az iparcikk-kereskedelem aránynövekedése tovább folytatódott. Hasonlóképpen folytatódott az a tendencia is, amely a fővárosban az iparcikk-kereskedelem arányának az országos átlagot jóval meghaladó mértékében nyilvánult meg.

A kereskedelmi formák és ágazatok nagyvárosba koncentrálódását a két világháború között mutatja a főváros részaránya az országos összesből az 50. táblázatban. Az I. világháborút követő nagyméretű területi változások következtében Budapest súlya az országos összesben jelentősen megnövekedett (lakossága az ország népességének 11,6%-át tette ki). Az I. világháború előtti helyzethez hasonlóan a két világháború közötti időszakban is jóformán minden kereskedelmi szakma, csoport a népességi részesedésnél magasabb arányban volt jelen a fővárosban. Továbbra is nagyobb volt az összes kereskedelemmel foglalkozók fővárosi aránya az önállókénál, a több alkalmazottat foglalkoztató nagyobb kereskedések erőteljes nagyvárosi koncentrációja miatt.

50. táblázat. A bolti kereskedelem ágazati szerkezete
Kereskedelmi ág Kereskedelmi foglalkozásúak 1930-ban (%)
Magyarország Budapest
önálló összes önálló összes
Élelmiszer 48,2 36,3 27,9 19,3
Ruházat, textília 12,3 16,6 19,4 20,7
Vegyes iparcikk 12,0 17,5 23,1 25,0
Fűtő- és építőanyag 6,0 6,3 8,4 5,9
Egyéb 21,5 23,3 21,2 29,1
 Ebből: mezőgazd. termék 9,0 6,2 4,6 4,0
  dohányáru 5,3 2,4 5,7 1,8

Hasonlóképpen ekkor is az iparcikk-, valamint a fűtő- és építőanyag-kereskedelem fővárosba koncentrálódása volt a legerőteljesebb. A kereskedelem már korábban is nagyarányú fővárosba koncentrálódásának megugrását nagyobbrészt az ország területének csökkenése idézte elő.

51. táblázat. Budapestiek részaránya az ország kereskedelmi foglalkozású személyei közül, 1930 (%)
Kereskedelmi ág, forma Önálló Összes
Élelmiszer 14,1 20,5
Ruházat, textília 38,7 48,5
Vegyes iparcikk 47,1 55,3
Fűtő- és építőanyag 33,8 36,1
Egyéb 24,1 48,4
 Ebből: mezőgazd. termék 12,4 25,3
  dohányáru 26,4 29,7
Bolti kereskedelem 24,4 38,7
Piaci árus 34,3 34,3
Házaló 25,4 24,7
Ügynök 53,0 53,1
Kereskedelem összesen 28,8 38,6

A lakosság kereskedelemmel való ellátottsága az I. világháború után tovább javult. A kereskedések és a bennük dolgozók lakosságszámhoz viszonyított adatai 1910 és 1930 között a megelőző időszaknál is jobban nőttek. A két évtizeddel {II-631.} előbbi állapothoz képest jóformán minden csoportban határozott, egyesekben kiugró növekedés következett be. Különösen a bolti, s ezen belül az iparcikk-kereskedelem terén volt rendkívüli az előrelépés (ezekben a szakmákban, valamint a bolti kereskedelem egészében az önállók és alkalmazottak együttes száma a lakossághoz viszonyítva két évtized alatt a kétszeresére nőtt). Egyedül a házaló kereskedelem mutatott eltérő tendenciát, a már korábban megindult visszaesés ebben a szakmában még erőteljesebbé vált.

52. táblázat. 100 ezer lakosra jutó kereskedelmi foglalkozású Magyarországon 1930-ban
Kereskedelmi ág, forma Önálló Összes
Élelmiszer 316 737
Ruházat, textília 80 336
Vegyes iparcikk 78 355
Fűtő- és építőanyag 40 128
Egyéb 141 473
 Ebből: mezőgazd. termék 59 125
  dohányáru 35 48
Bolti kereskedelem 655 2029
Piaci árus 188 200
Házaló 39 42
Ügynök 81 86
Kereskedelem összesen 963 2357

Előrehaladt az új kereskedelmi vállalatformák térnyerése is. Az áruházak száma nőni kezdett. Megjelentek és terjeszkedni kezdtek a fiókhálózatos vállalatok. Sikeres hazai és külföldi kereskedőcégek egyre több fiókot működtettek és a már korábban alapított szövetkezeteknek is mind több fiókja működött városokban és községekben (a falvakban a Hangya Szövetkezeti boltok száma szaporodott a legerőteljesebben).

A külföldi tapasztalatok átvétele nagyban hozzájárult az új formák és módszerek viszonylag gyors elterjedéséhez. Ezt közvetlenül is elősegítette a külföldi tőke megjelenése. Az új kereskedelmi formákhoz tartozó nagyvállalatok legjelentősebb képviselőinek egyike volt a Corvin Áruház, amelyet egy hamburgi áruházvállalat 1922-ben részvénytársaságként alapított, s 1926-ban nyílt meg (hosszú ideig ez volt az ország legnagyobb áruháza). Hasonlóképpen jelentős volt a bécsi Julius Meinl cég magyarországi vállalata, amelynek az 1930-as években 55 fiókja működött az országban (közülük 33 a fővárosban). Számos további külföldi cég létesített önálló kereskedelmi vállalatot vagy lerakatot, melyek a hagyományos fogyasztási cikkektől (cipő, piperecikkek, lakástextil stb.) a legfejlettebb technikát megtestesítő termékekig (varrógép, írógép, irodagép, gépkocsi, fényképészeti cikkek, játékfilmek stb.) sokféle árut forgalmaztak Magyarországon. A külföldi tőke részvétele a magyar kereskedelemben, az ebben a gazdasági ágban működő tőke egészéhez képest, nem volt számottevő, jelentősége mégis nagy volt.

A kereskedelmi tevékenység kereskedések mérete szerinti változásait kereskedelmi formák és ágazatok szerint az önálló kereskedők és a kereskedelemmel {II-632.} foglalkozók összességének adatai érzékeltetik némiképp. Ezekből az adatokból kiderül, hogy a kereskedelmet űző önállók átlagosan hány alkalmazottat foglalkoztattak. Ezt a 100 önállóra jutó alkalmazottak száma mutatja meg kereskedelmi formák és a bolti kereskedelem ágazatai szerint, országos átlagban és külön a fővárosban. Az alkalmazotti átlagszámok mutatják, hogy a bolti kereskedelem lényegében különbözik a többi kereskedelmi formától. A piaci és a házaló-kereskedelem, valamint az ügynöki tevékenység többnyire alkalmazott nélkül bonyolódott le, míg a bolti kereskedelemben ritkaságszámba ment az olyan ág, amelyben az önállók számát nem haladta volna meg az alkalmazottaké. Különösen az iparcikk-, a fűtő- és építőanyag-kereskedelemben, valamint az egyéb kereskedelem csoportjába sorolt szállítmányozó vállalatok esetében mutatnak az alkalmazotti számok a közepes és nagyméretű boltok nagyobb arányú jelenlétére. Az iparcikk-kereskedelembe sorolt szakmák közül kiemelkedett magas alkalmazotti létszámával és erős növekedésével a könyv- és műkereskedés csoportja, ami jelentős mértékben az idesorolt könyv- és lapkiadók és -terjesztők sajátos üzletágának volt a következménye.

Az alkalmazotti átlagszámokból leszűrhető további fontos tanulság a nagyvárosi kereskedelemnek az átlagot jóval meghaladó méreteire vet fényt. Ez alól alig akadt kivétel. A bolti kereskedelemben a fővárosi alkalmazotti létszámok rendre magasabbak voltak az országos átlagnál, de létszámnövekedés 1910 és 1930 között csak országosan következett be minden ágazatban, míg a budapesti iparcikk- és kisebb mértékben a fűtő- és építőanyag-kereskedelemben létszámcsökkenés mutatkozott. Ez arra vall, hogy a konjunkturális viszonyok sok vonatkozásban kedvezőtlenül alakultak.

53. táblázat. Kereskedelmi alkalmazottak aránya,
1910, 1930
Kereskedelmi ág, forma 100 önállóra jutó alkalmazott
Magyarország Budapest
1910 1930 1910 1930
Élelmiszer 101 134 224 239
Ruházat, textília 293 319 497 425
Vegyes iparcikk 320 353 557 431
Fűtő- és építőanyag 211 223 249 246
Egyéb 140 236 339 574
 Ebből: mezőgazd. termék 97 112 382 333
  dohányáru 66 39 50 56
Bolti kereskedelem 151 210 364 391
Piaci árus 8 7 8 7
Házaló 18 7 2 4
Ügynök 20 6 40 6
Kereskedelem összesen 103 145 191 228

A bolti kereskedelemről első ízben az I. világháború után készült vállalatstatisztikai összeírás Magyarországon. Ebből megállapítható a kereskedelmi vállalatok méret szerinti megoszlása a bolti kereskedelemben és ágazataiban.

A nagyság szerinti megoszlásból látható a kereskedelemnek az a sajátossága, hogy a legnagyobb hányadát a kisméretű {II-633.} kereskedelem teszi ki, s ezen belül igen tekintélyes a legkisebb, az egyfős boltok aránya. A kisméretű kereskedelem magas arányszámai általában az élelmiszer-kereskedelemre, az egyéb kereskedelmi ágak csoportjára, s ezen belül különösen a mezőgazdasági termék-, még inkább a dohányáru-kereskedelemre, valamint a fűtő- és építőanyag-kereskedelemre voltak jellemzőek. A közepes és nagyméretű vállalatok aránya főként az iparcikk-kereskedelemben volt jelentős, emellett még az élelmiszer-, a mezőgazdasági termék-, valamint a fűtő- és építőanyag-kereskedelemben tűnik még számottevőnek. Az előbbi két csoporttal kapcsolatban azonban figyelembe kell venni a magyar vállalatstatisztikai gyakorlatot, amely a több fiókkal rendelkező vállalatokat (szövetkezeteket) egy egységként vette számba a vállalat székhelyén. Ennek a következménye, hogy például az élelmiszer-kereskedelemben a nagyvállalati csoportban feltüntetett személyeknek mintegy háromnegyede a fogyasztási szövetkezetek alkalmazottja volt és kisméretű szövetkezeti boltokban árusított.

A közepes és nagyméretű kereskedelem vizsgálata megerősíti, hogy az iparosodással és az urbanizációval párhuzamosan nagymértékben koncentrálódott az iparcikk-, valamint a fűtő- és építőanyag-kereskedelem. Ebben több tényező is szerepet játszott. A termelés bővülése a nyersanyagok, félkész termékek, gépek, szerszámok, energiahordozók növekvő felhasználásával járt együtt. A városi – és általában a nem önellátó – népesség sokrétű és fokozódó fogyasztása az élelmiszerek mellett egyre több iparcikkre terjedt ki, s nőtt a tüzelőfelhasználás is.

A kiskereskedelem és a nagykereskedelem elkülönítve nem szerepel az országos vállalatstatisztikában. A fővárosi statisztikai hivatal 1928-ban a budapesti kereskedőkről felvételt készített, amely kis- és nagykereskedelem szerinti megoszlásukra is kiterjedt. A bolti kereskedelemben a kiskereskedők aránya 86% volt, de az ágazati megoszlás jelentős eltéréseket mutatott: az arány az élelmiszer-kereskedelemben 95%, a fűtő- és építőanyag-kereskedelemben, valamint az egyéb kereskedelem csoportjában 87–89%, míg az iparcikk-kereskedelemben 77% volt. A nagykereskedők aránya (a kis- és nagykereskedelmet egyaránt folytatókat figyelmen kívül hagyva) az iparcikk-kereskedelemben volt a legnagyobb (a textileseknél 20%, a vegyes iparcikk csoportban 19%), emellett jelentős volt még a mezőgazdasági termék-kereskedelemben (15%) és a fűtő- és építőanyag-kereskedelemben (11%).

A kereskedelmi vállalatok méret szerinti megoszlásának településtípusok szerinti fővonásai a kereskedelem sajátosságaira újabb megközelítésben világítanak rá.

Az egyes méretcsoportok településtípusonkénti megoszlása még élesebben kidomborítja Budapest hatalmas kereskedelmi túlsúlyát. A közepes méretű vállalatok és a bennük foglalkoztatott személyek több mint a fele a fővárosban volt, a nagyoknak több mint négyötöde. A közel kilenctizedes nagyvállalati személyi arány a budapesti székhelyű szövetkezeteknek az ország számos helységében tevékenykedő alkalmazottait is tartalmazza ugyan, de ezek figyelmen kívül hagyásával a fővárosi arány még mindig közelíti a kétharmadot. Jóval kisebb, de azért figyelemre méltó a főváros részesedése a kisboltokból, ami a lakosság kereskedelemmel való jó ellátottságát mutatja.

Az ország kereskedelmi fejlődésének regionális sajátosságai a területváltozások következtében módosultak ugyan, de a megmaradt területeken többségében a háború előtti tendenciák folytatódtak. A két világháború között változatlanul az Alföld kereskedelme maradt az élen, a {II-634.} növekedés dinamizmusa azonban megszűnt. A Dunántúl és az északi országrész kereskedelmi fejlettsége lényegében azonos szintűnek mondható. A regionális sajátosságok a városok mellett a községek kereskedelemmel való ellátottságában is megjelentek. Az I. világháború előtti helyzethez képest határozott javulás mutatkozott. Azoknak a községeknek az aránya, amelyekben nem volt egyetlen kereskedő sem 8%-ra csökkent, míg azoké, amelyekben csak egy kereskedő működött, 10,6% volt országosan. Az Alföldön a kereskedő nélküli községek aránya nem érte el az 1%-ot, s további 1,6%-ban egy kereskedő volt. A Dunántúlon még mindig a községek több mint egytizedében nem volt kereskedő, az északi országrészben az ilyen községek aránya 4% fölött volt. Azoknak a községeknek az aránya, melyekben egy kereskedő volt, e két országrészben meghaladta a 14, illetve a 9%-ot. Ezekben a változásokban szerepet játszott az országban maradt aprófalvas települések számának csökkenése.

A II. világháború után

A II. világháború az elsőnél is nagyobb mértékben korlátozta a kereskedelmi tevékenységet. A nyersanyagok, energiahordozók, félkész termékek forgalmának állami szabályozása a hadigazdaság kibontakozásának természetes velejárója volt. Ugyanez vonatkozik az élelmiszerek és a fogyasztási iparcikkek növekvő körére is. A háború utolsó szakaszában az ország hadszíntérré vált, ami a kereskedelem teljes bénulását, átmeneti szünetelését eredményezte.

Zárszámadás utáni bevásárlás, 1950-es évek

Zárszámadás utáni bevásárlás, 1950-es évek

A szolnoki MESZÖV mozgó áruháza Nagyivánon

A szolnoki MESZÖV mozgó áruháza Nagyivánon

A földműves szövetkezet áruházában csecsemő kelengyét vásárolnak, Mezőberény

A földműves szövetkezet áruházában csecsemő kelengyét vásárolnak, Mezőberény

Karcagi csemegebolt

Karcagi csemegebolt

Az abonyi földműves szövetkezet boltja

Az abonyi földműves szövetkezet boltja

A szombathelyi Állami Áruház

A szombathelyi Állami Áruház

Amikor a háború véget ért, az ország gazdasági teljesítőképessége a korábbinak töredéke volt csupán. A termelő- és szállítókapacitás jelentős részének pusztulása miatt rendkívüli gazdasági nehézségek közepette indult meg a termelés és a kereskedelmi forgalom. A kereskedelem helyzete már ekkor is, ezután pedig még inkább jelentős mértékben eltért a két világháború közötti időszakra jellemző állapottól.

A kereskedelemmel foglalkozó személyek számának és arányának településtípusok szerinti megoszlása a kereskedelem fejlettségét a korábbiakkal azonos módon mutatja be.

A II. világháború utáni első népszámlálás országos eredménye az ezer lakosra jutó kereskedelmi foglalkozásúak számának nagymértékű csökkenését mutatja. A háború okozta gazdasági nehézségek fokozatos leküzdése lehetővé tette a kereskedelem aktivizálódását, de ennek hatása több okból nem jelentkezett az 1949. évi adatokban. Bár a boltok és a bennük dolgozó személyek száma növekedni kezdett, de ez jelentős mértékben pótlásnak tekinthető csupán, mivel a korábban kereskedelemmel foglalkozók tekintélyes része a háború áldozatává vált. Magyarországon ugyanis a kereskedelmi foglalkozásúaknak nagy hányada a zsidó lakosság köréből került ki (az 1930. évi népszámlálás szerint az arányuk a kereskedelemmel és hitelügyekkel foglalkozók körében 40% volt), többségüket 1944-ben deportálták.

54. táblázat. Kereskedelmi foglalkozásúak megoszlása településtípusonként, 1949, 1970
Településtípus Kereskedelmi foglalkozású személyek
ezer lakosra jut megoszlása százalékban
1949 1970 1949 1970
Magyarország 21 30 100,0 100,0
Budapest 58 49 47,6 31,2
Megyei városok 30 35 11,4 8,0
Városok 26 31 14,0 20,8
Városok összesen 42 39 73,0 60,0
Községek összesen 9 22 27,0 40,0

Az 1949. évi, szokatlan méretű visszaesés okai között olyan tényező is éreztette már a hatását, ami a következő években még nagyobb arányban teljesedett ki. Az 1940-es évek végétől ugyanis Magyarországon éppúgy, mint a többi, a Szovjetunióban megvalósított gazdasági-társadalmi berendezkedést átvevő országban, új tendenciák bontakoztak ki, amelyek számos vonatkozásban, így a kereskedelem területén is a korábbiakkal szöges ellentétben álltak. Az új tendenciák kibontakoztatásában az a gazdaság- és társadalompolitikai elképzelés játszott meghatározó szerepet, amely a magántulajdon és mindenfajta magántevékenység visszaszorítását és főként állami, kisebb részben szövetkezeti tevékenységgel való felváltását célozta.

{II-635.} A magánvállalkozás megszüntetésének társadalompolitikai célkitűzése mellett az a felfogás is éreztette a hatását, amely a minél nagyobb gazdasági egységeket tekintette fejlettebbnek. Ehhez járult a központosított gazdaságirányítás és -ellenőrzés igénye, amely praktikus okokból a vállalatok minél kisebb számát tartotta kívánatosnak. Összhangban volt ezekkel a nézetekkel a szolgáltatások fontosságának fel nem ismerése, s ennek folytán a kiskereskedelem szerepének lebecsülése. Mindez azt eredményezte, hogy a magánkereskedelem jóformán máról holnapra történt felszámolását követően nem váltotta azt fel az állami és szövetkezeti kereskedelem. A kereskedelmi hálózat összeszűkült, a kereskedelemmel foglalkozók száma csökkent. Az 1949 utáni évek nagyarányú kereskedelmi visszaesését követően az 1960-as években mutatkozott olyan mértékű emelkedés, amelynek nyomán sikerült a II. világháború előtti kereskedelmi növekedés szintjét elérni.

Az ezer lakosra jutó kereskedelmi foglalkozásúak számából az egyes településtípusok kereskedelmi fejlettségére következtetve megállapítható, hogy a II. világháború után a korábban rendkívül nagyarányú különbségek jelentősen csökkenni kezdtek. A fővárosban ez a mutató a századforduló előtti szintre esett vissza 1949-ben, a csökkenés tovább folytatódott. Az önkormányzati önállósággal rendelkező városok (a korábbi törvényhatósági jogú városok, amelyeket 1949-ben kiemelt város néven tartottak nyilván, a számuk ekkor 10 volt, majd a közigazgatási átalakítás után e kategóriát a megyei városok alkották, számuk 1970-ben 5 volt) visszaesése 1949-ben az 1890-es szintig ért, s az ezt követő enyhe növekedés csupán az 1900 és 1910 közötti színvonalat érte el. A többi város (a két világháború közötti megyei városok, a számuk 1949-ben 43, 1970-ben 70 volt) kereskedelmi fejlettségi mutatója alig haladta meg 1949-ben az 1900-as, majd némi emelkedés után 1970-ben az 1910-es színvonalat. A városok kereskedelemmel való ellátottsága összességében visszaesett az I. világháború előtti szintre.

A községek kereskedelemmel való ellátottsága ezzel szemben jelentősen javult. A századfordulótól folyamatosan növekvő községi arányszám 1949-ben ugyan az 1920-as szintre esett vissza (amiben a vidéki zsidó kereskedők nagy részének pusztulása bizonyosan jelentős szerepet játszott), ezután viszont erőteljes növekedés tapasztalható, ami a falusi kereskedelem fejlődését jelzi. A különbségek csökkenését mutatja, hogy míg a kereskedelmi foglalkozásúak lakossághoz viszonyított száma a városokban korábban ötször-hatszor haladta meg a községekét, addig ez az arány 1970-re már a kétszeresét sem érte el. Ez {II-636.} a fejlődési tendencia mutatkozik a településtípusok közötti megoszlásban is. A II. világháború után az összes kereskedelmi népességből, átmeneti emelkedés után egyre csökkenő rész működött a városokban. Ebben meghatározó szerepe volt a fővárosi – egyébként továbbra is igen magas – részarány csökkenésének. Figyelemre méltó sajátossága a változásoknak, hogy miközben a községek népessége 1949 és 1970 között 63%-ról 55%-ra csökkent, a kereskedők országos létszámából való részesedésük 27%-ról 40%-ra emelkedett.

A bolti kereskedelem ágazati szerkezete a II. világháború után fő vonásaiban nagyjából követte az előző időszak arányait. Az eltérések a hasonló korábbi táblázatoktól részben annak tudhatók be, hogy azok alapjául a foglalkozási statisztika, míg a 55. táblázathoz a vállalatstatisztika adatai szolgálnak.

55. táblázat. Kereskedelmi vállalatok és alkalmazottaik megoszlása,
1948, 1970
Kereskedelmi ág Kereskedelmi vállalatok Kereskedelmi vállalatokban
dolgozó személyek
megoszlása százalékban
1948 1970 1948 1970
Élelmiszer 60,3 62,0 57,4 54,9
Ruházat, textília 12,4 7,3 13,9 10,3
Vegyes iparcikk 11,3 10,2 13,6 14,5
Áruház 0,04 0,3 1,1 7,0
Fűtő- és építőanyag 4,1 4,4 4,9 6,0
Egyéb 11,9 15,8 9,1 7,3

A korábbiaktól való legnagyobb eltérést a bolti élelmiszer-kereskedelem arányának jelentős növekedése mutatja. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a korábban kiterjedt piaci kereskedelem a II. világháború után erősen összeszűkült, és az ily módon keletkezett űrt – legalábbis részben – a bolti élelmiszer-kereskedelem töltötte ki. Fontos újításként jelentek meg a foglalkozási és a vállalatstatisztikában az 1941 óta önálló csoportként elkülönített áruházak adatai. Az iparcikk-kereskedelemben a boltok csökkenő arányát a vállalatok méretének növekedése is okozta, a személyek aránya részben emiatt, továbbá az iparcikkeknek a kereskedelmi forgalomban fokozódó jelentősége miatt nőtt. Az áruházak forgalmának nagy részét szintén iparcikkek tették ki. Az egyéb kereskedelem aránynövekedése a boltok esetében a megmaradt kisméretű magánkereskedelem apró egységeinek a következménye volt 1970-ben.

A lakosság kereskedelemmel való ellátottsága a II. világháború után az előző időszakhoz képest jelentősen romlott. Az eleinte folyamatos, erőteljes csökkenést csak negyedszázad múltán váltotta fel szerény méretű növekedés (56. táblázat).

56. táblázat. 100 ezer lakosra jutó kereskedelmi vállalatok és személyek, 1930, 1948, 1970
Kereskedelmi ág 100 ezer lakosra jutó
Kereskedelmi vállalatok (boltok) száma Kereskedelmi foglalkozású személyek
1930 1948 1970 1930 1948 1970
Élelmiszer 353 683 464 746 261 646
Ruházat, textília 94 296 96 181 31 122
Vegyes iparcikk 102 325 87 177 43 170
Áruház 0,3 14 1 82
Fűtő- és építőanyag 48 120 31 63 18 70
Egyéb 182 300 92 119 66 86
Összesen 779 1724 770 1300 420 1176

A vállalatstatisztika alapján készült bolthálózati adatok a foglalkozási statisztika adataitól némileg eltérnek a vizsgálati szempontok különbözősége miatt, így például az összeírás minden működő boltra kiterjedt, de nem tartalmazta a munkanélkülieket. Emiatt és az összehasonlítás lehetővé tétele kedvéért tartalmazza a táblázat a két világháború közötti adatokat is. A lakossághoz viszonyított fajlagos adatok 1948-ban a boltoknál enyhe, a bennük dolgozó személyeknél elég erőteljes csökkenést mutatnak. Ezt a következő években még nagyobb arányú visszaesés követte, s 1952-ben a 10 000 lakosra jutó boltok száma {II-637.} mindössze 25, a bennük dolgozó személyeké 68,5 volt. Az ezt követő változások eredményeként a fajlagos adatok nőni kezdtek, de 1960-ban még jócskán elmaradtak az 1948-as szinttől (az összes boltok adata 39,9, a személyeké 92,8 volt). 1970-ig – részben a gazdasági reformkísérletek hatását is tükrözve – a bolthálózatnál további enyhébb, a személyeknél ennél jelentősebb emelkedés következett be.

A bolthálózatot jellemző általános visszaesése alól kivételt csupán az iparcikk-kereskedelmi szakmák képeztek. A boltok adatai 1970-ben továbbra is alacsonyabbak voltak, mint 1948-ban, de a személyek adatai már csekély mértékben meghaladták az akkori szintet. Ezt főként az áruházi kereskedelem növekedése eredményezte.

A kereskedelmi tevékenység Magyarországon – mint a többi szocialista országban – rendkívül szűk keretek közé szorult. Az európai tőkés országok kereskedelmi hálózata az 1970-es évek elején legalább két-háromszor volt sűrűbb, amit a lakossághoz viszonyított adatok egyértelműen bizonyítanak (a legalacsonyabbak közé tartozó írországi adatok ekkor a boltok esetében kétszer, a bennük dolgozó személyeknél két és félszer voltak magasabbak a hazaiaknál). A következő időszakban az újabb, megerősödő magyarországi gazdasági reformkísérletek eredményeként a javulás a korábbiaknál erőteljesebbé vált.

A kereskedelmi hálózat II. világháborút követő összeszűkülése alapvetően a magánkereskedelem visszaszorításának következménye volt. Erre is rávilágít a bolti kereskedelem tulajdonformák szerinti megoszlása. Az állami kereskedelem az 1952. évi mélyponton minden vonatkozásban a legnagyobb arányú volt, részesedése a bolthálózatból ezt követően folyamatosan csökkent, de megőrizte magas részarányát a forgalomból. Ennek az a magyarázata, hogy az állami kereskedelem forgalmazta kizárólag, vagy legalábbis túlnyomó részt a nagyobb értékű cikkeket (például az iparcikkeket), továbbá, hogy a nagyobb méretű boltok, áruházak legnagyobb hányada állami tulajdonban volt. A szövetkezeti kereskedelem a bolthálózat terén megelőzte, a személyzetnél utolérte az állami kereskedelmet, a forgalomban azonban erősen elmaradt attól.

57. táblázat. 100 ezer lakosra jutó kereskedelmi vállalatok (boltok) és személyek
Év Vállalatok Személyek
1980 419 1456
1989 626 1659

A magánkereskedelem részesedése a kereskedelemből minden időpontban a legkedvezőtlenebb volt. Különösen hátrányos helyzetét mutatja az, hogy hosszú időn keresztül a forgalomból való részesedése egyenesen elenyészőnek {II-638.} mondható. Ez azt mutatja, hogy a magánkereskedelem számára többségében csak olyan szakmákban nyílt lehetőség, amelyekre a kis méretek és a kis forgalmi érték volt jellemző (jellegzetes példái ennek a dohányárudák). A gazdasági reformfolyamat eredményezett ezen a téren némi pozitív változást, de ez nem volt folyamatos, s a mérete sem volt elégséges. Az 1989. évi adatokból azonban kiolvasható, hogy már megkezdődött a kibontakozás a korábbi torz arányokból.

58. táblázat. A bolti kereskedelem jellemzőinek megoszlása tulajdonformák szerint, 1952, 1989 (%)
  Év Állami Szövetkezeti Magán
Boltok 1952 56,8 31,7 11,5
1960 36,8 36,9 26,3
1970 34,8 43,0 22,2
1989 27,6 28,5 43,9
Személyek 1952 72,3 23,5 4,2
1960 63,0 25,7 11,3
1970 60,2 31,9 7,9
1989 35,7 35,2 29,1
Forgalom 1960 69,2 29,3 1,5
1970 65,1 34,0 0,9
1989 62,0 27,8 10,2

A kereskedelem szerkezetének sajátosságai az eddigiekben többségében alapvetően a kiskereskedelemre vonatkoznak. A nagykereskedelem szervezetét a II. világháború után gyökeresen megváltoztatták. A tőkés korszakban kialakult nagykereskedelem helyén monopolisztikus, túlcentralizált állami szervezetet hoztak létre, amelyet az idők folyamán többször is átszerveztek. A termelő vállalatok kereskedelmi részlegeit megszüntették, feladatukat az állami nagykereskedelem kapta meg.

A mezőgazdasági termék-kereskedelem helyébe állami begyűjtési szervezet lépett, a kötelező termékbeszolgáltatás keretében. Az 1956 után ezt felváltó felvásárlási szervezet már nagykereskedelmi jellegű volt, de az élelmiszeripar átszervezése során részben beolvadt a termelő szervezetekbe.

A belkereskedelmi vállalatoknak 1960-ban közel 13%-a, 1970-ben közel 18%-a nagykereskedés volt. E vállalatoknak mintegy a fele foglalkozott fogyasztási cikk nagykereskedelemmel, míg a többi ezektől szervezetileg különválasztott, kizárólagos joggal rendelkező termelőeszköz-kereskedelmi és -készletező vállalat, valamint felvásárló és hulladékbegyűjtő vállalat volt. A kereskedelemben foglalkoztatottaknak mintegy egyötöde-egyhatoda dolgozott a nagykereskedelemben. Ez a nagykereskedelem azonban több vonatkozásban különbözött a tőkés piacgazdaság nagykereskedelmétől. A kötött gazdálkodás viszonyaihoz alkalmazkodva ugyanis kereskedés helyett inkább begyűjtést és elosztást végző monopolista szervezetként működött. Az állami nagykereskedelem mellett kialakult, bár jóval szerényebb keretek között a szövetkezeti nagykereskedelem is (például a zöldség-gyümölcs kereskedelem), viszont a magán-nagykereskedelem legális tevékenységére nem volt lehetőség.

A kereskedelem szervezetét, tevékenységét a szocialistának nevezett gazdaság viszonyai között a fővonásaiban bemutatott korlátozó körülmények határozták meg. A kereskedelem modernizálódása azonban az 1950-es évek első felének visszaesése után tovább folytatódott. Ennek több oka volt, amelyek közül kettő különösen jelentős. Egyrészt az említett korlátok nem voltak merevek, {II-639.} illetve állandóak. A gazdasági reformfolyamat több hullámban (1968-tól, majd az 1980-as években) módosította, tette kedvezőbbé a kereskedelem működési feltételeit. Másrészt az iparosodás és urbanizáció hatására a kereskedelem tevékenységi köre szükségszerűen bővült. Az önellátás visszaszorulása nyomán a kereskedelmi hálózat korábban megindult terjeszkedése a falvakban az 1960-as évektől rendkívül megerősödött.

A kereskedelem modernizálódását az 1960-as évektől több változás is jelezte. Ekkor jelentek meg és terjedtek el az új bolttípusok (szupermarket), kiszolgálási formák (önkiszolgálás), kereskedelmi-technikai berendezések. Módosultak a bolthálózat szakmai-ágazati arányai, követve a lakosság fogyasztásának szerkezeti változásait, az iparcikk-kereskedelem javára (rádió, televízió, háztartási gépek, bútorok, lakberendezési cikkek, gépkocsi stb.).

Szövetkezeti áruház Kaposváron

Szövetkezeti áruház Kaposváron

Centrum Áruház Zalaegerszegen

Centrum Áruház Zalaegerszegen

Vásárcsarnok Sopronban

Vásárcsarnok Sopronban

Fontana üzletház a Váci utcában, Budapest

Fontana üzletház a Váci utcában, Budapest

Fehérvári úti bevásárlóközpont, Budapest

Fehérvári úti bevásárlóközpont, Budapest

Óbudai bevásárlóközpont

Óbudai bevásárlóközpont

A magyar gazdasági reformkísérletek a piacgazdaság megteremtését tűzték ki célul. Az 1980-as évek végére felismerték, hogy az államigazgatás alá rendelt tulajdonviszonyok nem teszik lehetővé e cél elérését. Ezért új gazdasági szervezeti formák létrehozását, illetve engedélyezését határozták el. Ennek jegyében született 1988-ban a társasági törvény. Lehetővé tették az állami nagyvállalatok önálló részvénytársaságokká alakulását, valamint korlátolt felelősségű társaságok alakítását. Ennek nyomán 1989-ben a kereskedelemben 923 rt. és 531 kft. működött. Ezzel párhuzamosan megfogalmazódott a privatizáció, azaz az állami tulajdon magánkézbe adásának szükségessége. Világossá vált azonban az is, hogy a monolitikus politikai intézmények keretei gátolják az áttérést a piacgazdaságra.

Az 1990. évi politikai rendszerváltás megteremtette a piacgazdaság megvalósításának feltételeit a gazdaságban, a tulajdonviszonyok terén. Az egyéni vállalkozások száma az 1989. évi 320 ezerről 1993-ra 688 ezerre nőtt. Folyamatosan növekedett a kiskereskedelmi bolthálózat, ezen belül az egyéni vállalkozók üzleteinek a száma.

59. táblázat. Kiskereskedelmi vállalatok (boltok), 1990–1994
  1990 1991 1992 1993 1994
Kiskeresk. vállalatok száma 75 794 110 985 128 711 147 664 161 806
  ebből egyéni boltok %-ban 57,6 59,0 62,7 64,2 64,1
100 ezer lakosra jutó kisker. váll. 731 1072 1245 1432 1579

A sűrűbbé vált kiskereskedelmi hálózatban nőtt az aktív keresők száma, ami 1993-ban 574,5 ezer fő volt (az összes keresők 14,9%-a). Az egyéni vállalkozások keresőinek aránya a kereskedelemben 37,2% volt, a gazdaság egésze megfelelő arányának (17,3%) több mint a kétszerese. Ez azt mutatja, hogy az egyéni vállalkozók különösen nagy arányban tevékenykedtek a kiskereskedelemben (alkalmazottaikkal együtt az összes egyéniek 32%-át tették ki). Az egyéni vállalkozók üzleteinek mérete jócskán elmaradt a többi kiskereskedelmi vállalatétól, ami az egyéni boltok és a bennük dolgozó személyek arányának nagy különbségéből is kitűnik.

Budapest kereskedelmi koncentrációja továbbra is erőteljes, bár a korábbiakhoz képest némiképp kisebb méretű volt. Az ország összes kiskereskedelmi vállalatának 19,4%-a, az egyéni boltok 16%-a működött a fővárosban. Az eltérő arányok mutatják, hogy a nagyobb méretű boltok nagyobb arányban voltak jelen a budapesti kiskereskedelemben, mint más településeken.

A piacgazdaságra való át-, illetve visszatérés folyamatában már az első években jelentős változások következtek be a kereskedelemben. Ez a bolti kiskereskedelem ágazati szerkezete, tulajdonformák szerinti megoszlása, valamint a lakosság kereskedelemmel való ellátottsága terén egyaránt megmutatkozik.

A kereskedelem ágazati megoszlásában rövid idő alatt nagyarányú változás következett be. Az élelmiszer-kereskedelem részaránya, amely a II. világháború után jelentősen megnőtt, a korábbi szint alá esett vissza. Az iparcikk-kereskedelmi ágazatok aránya viszont minden korábbinál magasabbra nőtt.

Az egyéni vállalkozók üzletei a kiskereskedelmi {II-640.} boltok közel kétharmadát tették ki. E mögött az átlagszám mögött azonban ágazatonként jelentős eltérések húzódnak meg. Egyedül az élelmiszer-kereskedelemben azonos az egyéni üzlettulajdonosok aránya az átlaggal. A ruházati csoportban ez az arány jóval magasabb (háromnegyedét kitevő), míg a többi csoportban jóval alacsonyabb. A változás okai eltérőek lehetnek. Az élelmiszer-kereskedelemben a boltok arányának csökkenését a korábbi szinthez képest részben a nagyobb méretű egységek (szupermarketek), valamint a fiókhálózati boltok szaporodása idézte elő. Az áruházak esetében az alacsony arányt viszont a nagy tőkeigény magyarázza.

A kereskedelemmel való ellátottságot a 10 ezer lakosra jutó boltok számával érzékeltetve megállapítható, hogy e téren rendkívüli növekedés következett be. A bolthálózat sűrűsége nem csupán az előző évtizedekét haladta meg többszörösen, de az 1930. évinek is közel a kétszeresére emelkedett. Az aktív keresők 10 ezer lakosra jutó aránya a kereskedelemben 1993-ban az 1930. évinek több mint háromszorosát tette ki.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy a kereskedelmi hálózat sűrűsége terén a lemaradást rövid néhány év alatt sikerült pótolni, és elérni a piacgazdaságok szintjét. Másrészt viszont ez a gyors bővülés az I. világháborút követő évek hasonló jelenségét idézi fel, amikor a válságos gazdasági helyzetben a megélhetést keresők számára úgy tűnt, a kereskedelem kínál viszonylag könnyen elérhető megoldást. Erre utal az üzletnyitások és megszüntetések gyakorisága is.

60. táblázat. Kereskedelmi vállalatok (boltok), 1994
Ágazat Ágazati szerkezet
%-ban
Egyéni boltok aránya
%-ban
100 ezer lakosra
jutó bolt
Élelmiszer 33,9 65,5 536
Ruházat, textília 18,2 68,5 288
Vegyes iparcikk 23,0 52,2 363
Áruház 0,4 24,9 7
Tüzelő- és építőanyag 4,0 44,8 62
Egyéb 20,5 75,7 323
Összesen 100,0 64,1 1579

A számbeli gyarapodással párhuzamosan lezajlott a kereskedelem privatizációja (így például 1994-re befejeződött Budapest kiterjedt élelmiszer-kiskereskedelmének magánkézbe adása). A kereskedelem privatizációjában a magyar vállalkozók mellett részt vett a külföldi tőke is, részben a korábban már meghonosodott cégek (pl. Julius Meinl) visszatérése, nagyobbrészt újak (pl. IKEA) megjelenése révén.

Az új viszonyok között, a közepes és nagyméretű kereskedelmi magánvállalatok, valamint az újonnan induló egyéni kisvállalkozások tömegének megjelenésével felújult, illetve megerősödött a kereskedelmi kamarai tevékenység, bővült az országos kereskedelmi szövetség működési köre, fokozódott az érdekvédelem lehetősége, fontossá vált a kereskedelem szakmai színvonalának emelése.

Nemzetközi Kereskedelmi Központ épülete Budapesten

Nemzetközi Kereskedelmi Központ épülete Budapesten