{II-641.} Külkereskedelem

Az I. világháborúig

Magyarország külkereskedelmi forgalma az I. világháborúig két, eltérő jellegű részre oszlott. Az Osztrák–Magyar Monarchia vámközösségének kötelékében a Monarchia másik felével folytatott kereskedelem, körülményeit tekintve, tulajdonképpen belkereskedelemként bonyolódott. Magyarország nemzetközi árucseréjének mintegy háromnegyede jutott a közös vámterületre a századfordulótól az I. világháborúig. A kivitelben enyhén nőtt, a behozatalban némiképp csökkent a Monarchia másik felének részesedése.

A vámkülföldi országokkal folytatott külkereskedelem aránya az áruforgalom mintegy egynegyedére tehető a hivatalos statisztikai adatok alapján. A valóságban a vámkülföldi országok részesedése a magyar külkereskedelemben némiképp nagyobb volt, ugyanis a nemzetközi árucsere egy része osztrák cégek közvetítésével bonyolódott. A vámkülföldi külkereskedelmi forgalomban a legnagyobb részaránnyal Németország, Nagy-Britannia, Románia, Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok bírt.

A külkereskedelmi forgalom az I. világháború előtt, a vámpolitika hullámzásai ellenére, többnyire növekedést mutatott. Ellentétes tendencia az agrárkereskedelem terén jelentkezett. Az 1870-es évek európai agrárválságának hatására ugyanis a többi országban kibontakozó vámvédekezés miatt a vámkülföldre irányuló gabonakivitel szinte lehetetlenné vált. Ezért a magyar mezőgazdasági kivitel, elsősorban a gabonakivitel, az I. világháború előtt a Monarchia vámokkal védett piacára szorult vissza.

A külkereskedelem szerkezete az ország gazdasági fejlettségi szintjének megfelelően alakult: a kivitelben az agrártermékek, a behozatalban az iparcikkek voltak a meghatározóak. A kivitel mintegy háromnegyedrészben mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekből (főként lisztből és cukorból), a behozatal közel négyötöde ipari kész- és félkész termékekből, további mintegy egyhetede ipari nyers- és fűtőanyagokból állt.

A behozott iparcikkeknek több mint a fele textília, ruházat és bőráru volt, nagy többségében az osztrák és a cseh ipar terméke. A behozott fogyasztási iparcikkek aránya csökkent, a magyar kivitelben pedig némileg emelkedett a nem élelmiszeripar által előállított iparcikkek aránya. Az iparosodást mutatta az is, hogy a behozatalban jelentősen nőtt az ipari nyers- és fűtőanyagok, az ipari feldolgozásra kerülő félkész termékek, a beruházási javak részesedése. Az élelmiszer-ipari termékek többségét a Monarchia másik felébe vitték ki, míg a nem élelmiszeripar által előállított iparcikkek felét (a világháború előtt 60%-át) viszont a vámkülföldi országokba.

Magyarország külkereskedelmi forgalmának mérlege a századforduló utáni években egyre erőteljesebb behozatali többletet mutatott, mind a közös vámterületen belül, mind a vámkülföldi országok vonatkozásában.

A két világháború között

A világháború kitörése után a kivitelt és a behozatalt korlátozták a hadviselő országokban. A kormányzati beavatkozás a háborús céloknak rendelte alá a külkereskedelmet. A központi intézkedések legfontosabb szempontja a haditermeléshez szükséges nyers- és fűtőanyagok, valamint félkész és késztermékek biztosítása volt. Emellett másodrangú, bár szintén fontos feladatnak tekintették az élelmiszerek és fogyasztási iparcikkek biztosítását a hadsereg, valamint a polgári lakosság számára. Az általános háborús korlátozások körülményei között rendkívül összeszűkült a külkereskedelem lehetősége {II-642.} arra, hogy hozzájáruljon e célok valóra váltásához.

A háború befejeztével, a békekötés eredményeként Magyarország számára a külkereskedelem jelentősége rendkívül megnőtt. Már a háború előtt is behozatalra szorult az ország egyes nyers- és fűtőanyagokból. Az új határok között a nyersanyagforrásoknak töredéke maradt csupán, s emiatt a magyar gazdaság a korábbiaknál sokkal nagyobb mértékben szorult rá a külkereskedelemre. A Monarchia felbomlása új helyzetet teremtett Magyarország számára, hiszen a magyar külkereskedelmi forgalom legnagyobb része addig a közös vámterületen, vámok nélkül bonyolódott le, ettől kezdve azonban a legfontosabb kereskedelmi partnerek vámkülföldivé váltak. Súlyosbította a helyzetet, hogy a magyar kivitel fő cikkei a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek voltak, melyek számára a Monarchia protekcionista vámokkal 50 milliós piacot biztosított.

Az új helyzetben, a gazdasági leromlás és az általános áruhiány miatt kezdetben nem a kivitel, hanem főként a behozatal okozott többnyire gondot. A kormányok a kivitel és behozatal szabályozásával, tilalmi listákkal korlátozták a külkereskedelmi tevékenységet. Néhány év múltán, amikor a termelés helyreállításának eredményeként megszűntek a hiányok, és egyre fontosabbá vált a nemzetközi áruforgalom élénkítése, nyilvánvalóvá vált a tilalmi rendszer tarthatatlansága. Ezzel párhuzamosan egyre világosabban bontakoztak ki a háború utáni új helyzet kereskedelempolitikai sajátosságai. A békegazdaságra való visszaállás általában csak szerény mértékben csökkentette a protekcionista irányzatot. A Monarchia utódállamaiban egyre erősebb gazdasági nacionalizmus bontakozott ki. A vámközösség piacának előnyei mellett jelentkező hátrányok hatásaitól kívántak most szabadulni, a korábbi gazdasági kapcsolatok lehetőleg minél nagyobb mértékű csökkentésével. Magyarország esetében ez a gyengén fejlett könnyűipar, elsősorban a textilipar növekedésének támogatását jelentette, míg Csehszlovákia és Ausztria esetében a mezőgazdaság fejlesztését szorgalmazták. Az 1924-ben kidolgozott új magyar vámtarifa, a többi országéhoz hasonlóan, alapjában véve protekcionista jellegű volt. A húszas évek második felében kötött kereskedelmi szerződésekben némiképp csökkentettek egyes vámtételeket.

Az 1929–1933. évi gazdasági világválság hatására minden országban sor került a protekcionista vámvédekezés korábban nem látott méretű kiterjesztésére. Ennek következtében az áresésből és a kiviteli bevételek csökkenéséből származó veszteségek a mezőgazdaságot különösen súlyosan érintették.

A mezőgazdasági termékek kivitelének támogatását több kormányzati intézkedés szolgálta. Az agrárexportőrök a kötött devizagazdálkodás 1931. évi bevezetését követően a hivatalos árfolyam fölött felárat kaptak a deviza beváltásakor, a vasúti szállításnál fuvardíjkedvezményt és -visszatérítést kaptak; a gabonajegyrendszer (boletta) bevezetése eredményeként a gabonaexportőröknek az állam meghatározott összegű készpénzt fizetett az eladáskor kapott gabonajegyért. Az állami támogatás egyéb formái mellett a kormány külpolitikai lépésekkel, szerződések kötésével (elsősorban Németországgal, Olaszországgal, Ausztriával) igyekezett a mezőgazdasági kivitelt segíteni. Az 1930-as évek folyamán a kormányzat szervezeti intézkedésekkel is támogatta az agrárexportot, több félhivatalos intézetet állítottak fel ebből a célból. Egyes fontosabb termékek kivitelének elősegítésére export-monopolszervezetet hoztak létre (így például a terményértékesítést a Futura, az állat és állati termékek kivitelét a Hangya hatáskörébe utalták). A {II-643.} kivitel és általában a nemzetközi áruforgalom megkönnyítését célozták a klíringmegállapodások, amelyek a szűkös devizakészletek forgalomkorlátozó hatását kívánták kiküszöbölni, főként a Németországgal folytatott kereskedelemben.

Az 1930-as évek második felében némiképp enyhültek a nemzetközi áruforgalmat nehezítő korlátozások. A II. világháború kitörése után alapvetően megváltoztak a külkereskedelem körülményei és a kereskedelempolitikai célkitűzések. A kivitelt minden eszközzel növelni kívánó igyekezetet felváltotta a behozatal fokozására irányuló törekvés. A hadviselő országok a hadiipar számára nélkülözhetetlen nyers- és fűtőanyagok, valamint az élelmiszerek minél nagyobb mennyiségben való beszerzésére törekedtek. A kiviteli többlet elérésének hajszolását a minél nagyobb behozatali többlet elérésére irányuló törekvés váltotta fel. Ez a célkitűzés jellemezte legfontosabb külkereskedelmi partnerünk, Németország törekvéseit is.

A külkereskedelmi forgalom az I. világháborút követő negyedszázadban, összesített értékadatokkal kifejezve, a következő táblázatban látható. A háborút követő néhány évben a gazdasági leromlás miatt a külkereskedelmi forgalom rendkívül alacsony szintre süllyedt. Csak a gazdasági helyreállítás, a valuta stabilizációja által teremtett kedvező körülmények eredményeként növekedett valamelyest a kivitel, s némileg jobban a behozatal a húszas évek közepére. A húszas évek második felében a külkereskedelmi forgalom növekedése lelassult. A gazdasági világválság éveiben a forgalom a húszas évek elejének mélypontjára zuhant vissza. A válságból lassan kiemelkedő magyar gazdaság külkereskedelmi forgalma rendkívül csekély mértékben növekedett, s a háború kitörésekor még messze volt a húszas évek második felének szintjétől. A háborús években emelkedtek csak jelentősebben a nemzetközi áruforgalom értékadatai, amiben azonban a valuta kezdődő inflálódása is éreztette hatását.

A külkereskedelmi forgalom mérlege az I. világháború után is negatív maradt, egészen a válság kitöréséig. 1930-tól viszont – az 1940-es év kivételével – a II. világháború végéig mindig pozitív volt a külkereskedelmi forgalom mérlege. A kiviteli többlet a válság alatt a kormányzati politikától is támogatott erőteljes protekcionizmus hatására alakult ki. A {II-644.} háború éveiben a kiviteli többlet fennmaradását, sőt növekedését elsősorban az erősebb partner, Németország erősödő nyomása eredményezte.

A külkereskedelmi forgalom főbb származási és rendeltetési országok szerint erőteljes aránymódosulást mutat az I. világháború után.

A legszembeszökőbb változás a főbb kereskedelmi partnerek körében végbement nagyméretű aránymódosulás. Az I. világháború előtt a magyar külkereskedelem háromnegyed része a Monarchia másik részével, s ezen belül legnagyobbrészt az osztrák és cseh területekkel bonyolódott. A háború után, a húszas években még Ausztria és Csehszlovákia voltak Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnerei, bár részesedésük a forgalomban csökkenő tendenciát mutatott.

Németország részaránya ekkor számottevőnek, de távolról sem meghatározónak tekinthető. A gazdasági válság hatására Ausztria szerepe a magyar külkereskedelemben jelentősen csökkent, Csehszlovákiáé szinte jelentéktelenné vált. Németország részesedése a magyar külkereskedelemben viszont egyre meghatározóbb lett, mellette Olaszország jelentősége is nőni kezdett. Az Ausztriával folytatott kereskedelem az Anschluss után a Németországgal bonyolított forgalom részévé vált. A háború kitörését követően megszűntek a kereskedelmi kapcsolatok Nagy-Britanniával és szövetségeseivel. Németország részesedése a magyar külkereskedelemből a háború végére az áruforgalom mintegy háromnegyed részét tette ki.

A külkereskedelem szerkezete az I. világháború után jelentősen módosult, a magyar gazdaság iparosodásának és a világgazdasági helyzet változásainak hatására.

A behozatalban erőteljesen csökkent a fogyasztási iparcikkek aránya. Ez a folyamat már a húszas években megindult az iparosodás eredményeként, a textilipar és más fogyasztási cikkeket előállító iparágak fejlődésének hatására. A gazdasági válság kitörését követően az iparcikk-behozatal további nagyarányú visszaesése következett be. Ezzel a folyamattal függött össze a nyersanyag-behozatal (nyersgyapot, gyapjú, szén, koksz stb.), valamint a félkésztermék-behozatal (fonal stb.) növekedése.

{II-645.} A kivitelben továbbra is a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari termékek domináltak. A két világháború közötti időszakban ezek együttes aránya növekedett. Ez egyrészt a magyar gazdasági fejlődés korlátozott voltára utal, másrészt viszont tartalmazza az előrelépés elemeit is. A gabona kivitelének aránya csökkent a kedvezőtlen világgazdasági helyzet hatására, míg az intenzív művelésű termékek (gyümölcs, bor, takarmánymagvak stb.) súlya nőtt. A háború előtti állapothoz képest drasztikusan csökkent a kivitelben az élelmiszer-ipari cikkek aránya, és jelentősen módosult az áruösszetétel is (a korábban domináló liszt aránya csökkent, a cukoré ingadozott, míg sikeres új termékek – elsősorban a paradicsompüré – világpiaci keresettsége növekedett). Az ipari késztermékek kivitelében új elemként megjelentek a textil- és ruházati ipari termékek, de a legjelentősebb hányaddal a nehézipar fejlett, modern ágazatainak (vasútijármű-gyártás, villamosipar) termékei bírtak.

A II. világháború után

A II. világháború folyamán külkereskedelmünk túlnyomó részben Németországgal bonyolódott. A magyar gazdaság egyre jobban alárendelődött a németnek, a két ország közötti forgalomban jelentős magyar kiviteli többlet alakult ki. A háborúban súlyos ember- és anyagi veszteségeket szenvedtünk. A háború után a gazdaság helyreállításának nehéz feladata szükségessé tette a külkereskedelem újraindítását, ami a megváltozott nemzetközi helyzet miatt egyre inkább a kapcsolatok átrendezésével járt együtt.

Az újjáépítés kezdeti eredményei lehetővé tették a külkereskedelmi forgalom fokozatos növekedését. A belső és a nemzetközi politikai helyzet változásának következményeként kibontakozó gazdaságpolitika 1949–1950-től az autarkia lehető legteljesebb mértékű elérését állította előtérbe. Az önellátás megvalósítására tett erőfeszítések szükségszerű következménye volt a külkereskedelmi forgalom erőteljes növekedése. Az ország természeti adottságai miatt a gazdaság eleve erősen külkereskedelemre utalt volt. A minél több ágazat fejlesztésére irányuló törekvés egyre többféle áru behozatalát követelte meg, ezek beszerzését viszont csak a kivitel fokozása tette lehetővé.

A kül- és belpolitikai helyzet változásai és a gazdaságpolitika módosulásai eredményeként az autarkiás célkitűzések elhalványultak, majd elenyésztek, de a nemzetközi áruforgalom jelentősége a magyar gazdaság számára megnőtt. Az erőltetett iparosítás eredményeként kialakult szerkezet, valamint a termelés növekedése az 1950-es évek elejétől az 1980-as évek végéig a külkereskedelmi forgalom növelését vonta maga után. A külkereskedelem részesedése a nemzeti jövedelemben, illetve a bruttó hazai termék előállításában folyamatosan {II-646.} emelkedett (közelítette a 45–50%-ot).

A külkereskedelmi forgalom összesített értékadatai a II. világháború után, a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint, devizaforintban, majd folyó áron a következő két táblázatban láthatók.

A külkereskedelmi forgalom értékének devizaforintban való nyilvántartására azért volt szükség, mert a magyar valuta nem volt konvertibilis, árainkat pedig elszakították a világpiaci áraktól. A nemzetközi áruforgalomnak valamelyest a realitáshoz közelítő értékét ezért a konvertibilitást helyettesíteni hivatott átszámítási módszerrel kívánták meghatározni. A kimutatásokban a dollár-, illetve a rubelelszámolások értékét ezért 1975-ig devizaforintban adták meg. Csak ezt követően tért át folyamatosan a Központi Statisztikai Hivatal a nemzetközi összehasonlítást lehetővé tevő módszerek alkalmazására és a külkereskedelmi forgalom értékének folyó áron, illetve ezzel párhuzamosan, dollárban való közzétételére.

A külkereskedelmi forgalom értékének összefoglaló adatai erőteljes növekedést {II-647.} mutatnak. Egyidejűleg az is kitűnik, hogy az évek többségében a külkereskedelmi forgalom mérlege negatív volt. A külkereskedelmi mérleg első kiugró méretű hiányának 1957-ben egyértelműen politikai indoka volt az 1956-os forradalom után, míg az első kiugró méretű kiviteli többletre 1969-ben, a gazdasági reformkísérlet beindulása után került sor.

Az 1976 és az 1993 közötti időszak külkereskedelmi mérlegeinek hullámzásai tükrözik a külkereskedelmi többlet elérésére tett erőfeszítések változó eredményét. A hiány, illetve a többlet mértéke hozzávetőleg azonos nagyságrendű sávon belül mozgott, csupán az utolsó év behozatali többletének kiugróan magas volta mutat eltérést a korábbiaktól.

Magyarország külkereskedelmi forgalma a főbb származási és rendeltetési országok szerint a II. világháború után jelentősen átrendeződött. A nemzetközi helyzet változásai és az ország politikai életében bekövetkezett változások nyomán a korábbi német túlsúlyt rövidesen a Szovjetunió és az európai szocialista országok részesedésének túlsúlya váltotta fel. Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás és a nemzetközi helyzet átalakulása nyomán újabb gyökeres átrendeződés következett be.

A II. világháború után kialakuló kétpólusú világrendszerben Magyarország a Szovjetunió által vezetett tömb részeként az 1949-ben megalakult KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) tagja lett. A KGST kezdetben csak a tervgazdálkodást folytató tagországok külkereskedelmének összehangolását szervezte meg. Magyarország áruforgalmának 60% körül mozgó hányada rendszeresen a KGST keretében zajlott. A külkereskedelmi forgalmat ezen a zárt rendszeren belül a világpiaci áraktól elszakítva bonyolították. Az ún. tervegyeztetések keretében kötött áruforgalmi megállapodások piacot biztosítottak a kivitelre gyártott termékeknek. Az így megteremtett biztonság hátrányos hatása a technikai fejlesztés kényszerének hiányában, és ennek következtében technikai lemaradásban jelentkezett.

A külkereskedelem kisebb hányada bonyolódott a KGST keretébe nem tartozó országokkal. Ez a forgalom rendkívül fontos volt, mert többségében olyan áruk megvásárlását szolgálta, amelyeket a KGST szervezetében nem lehetett beszerezni (nyersanyagokat, félkész termékeket, gépeket stb.).

Ennek a forgalomnak a nagyobbik hányada a piacgazdálkodást folytató fejlett országokkal, kisebb része a fejlődő országokkal bonyolódott. Az ellentételezést ezért elsősorban alacsony feldolgozottságú árukkal lehetett, illetve kellett megoldani. Az 1980-as évek végétől, a KGST megszűntétől, a külkereskedelmi partnerek részesedése az ország nemzetközi áruforgalmából jelentősen megváltozott. A Szovjetunió felbomlása után az utódállamaival folytatott kereskedelem a korábbinak kétharmadára-felére {II-648.} esett vissza. Lecsökkent a többi volt KGST-partnerrel folytatott külkereskedelem is. Erőteljesen megnőtt az áruforgalom az egyesített Németországgal, valamint Ausztriával.

A külkereskedelem szerkezete a II. világháború után módosult, a gazdaság iparosodásának és a világpolitikai helyzet változásainak hatására. A külkereskedelmi forgalom áruösszetétele a II. világháborút követő iparfejlesztés következtében jelentősen eltért a korábbiaktól. A behozatalban változatlanul a nyersanyagok, félkész termékek aránya a meghatározó, mint az a 69. táblázatban látható. A kivitelben a leglátványosabb változást a gépek és a szállítóeszközök arányának növekedése mutatja. Ez a kiviteli arány a KGST megszűnte után közel a felére esett vissza. Ezeknek a cikkeknek a behozatala korábban is jelentősnek mondható, de a kivitel visszaesésével párhuzamosan tovább növekedett. Még erősebben nőtt a fogyasztási iparcikkek behozatali aránya, bár ezeknek a cikkeknek a kivitele is nőtt, csak kisebb mértékben. Változatlanul jelentős maradt, bár az előző korszakokhoz képest csökkent, a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari termékek kivitelének részesedése.

Az átalakuló és a nem piacgazdálkodást folytató országokkal Magyarország külkereskedelmi forgalma általában visszaesett, {II-649.} de egyes cikkeknél megmaradtak a korábbi arányok. Így például az energiahordozók és a villamosenergia-behozatalban a Szovjetunió utódállamainak a részesedése változatlanul a meghatározó (70–80%), hasonlóképpen az ásványi fűtőanyagok, kenőanyagok és hasonló anyagok esetében. A nyersanyagok, félkész termékek és alkatrészek behozatalában Németország (27%) és Ausztria (15%), a fogyasztási iparcikkeknél Németország (29%), Olaszország és Ausztria (11%) rendelkezett a legnagyobb aránnyal. A kivitelben a cikkek többségénél Magyarország legfontosabb partnereinek Németország, Ausztria, Olaszország és a Szovjetunió utódállamai bizonyultak.