Magyarország bekapcsolódása a német–szovjet háborúba

A Jugoszlávia elleni hadművelethez való csatlakozással a magyar kormány egyértelműen Németország mellett kötelezte el magát, s felszámolta a Teleki Pál által képviselt fegyveres semlegesség politikáját. E német szövetség szükségességében teljes volt az összhang a magyar politikai és katonai vezetés között, ennek szorosabbá fűzését, kölcsönös és garanciális politikai és katonai szerződésekkel való megerősítését illetően azonban különböztek az álláspontok.

A magyar katonai vezetés – élén Werth Henrik gyalogsági tábornokkal, a Honvéd Vezérkar főnökével – a német hadvezetéssel való kapcsolat még fokozottabb elmélyítésére törekedett. Legfőbb célja az volt, minden alkalmat megragadni a honvédség felajánlására a német hadsereg Szovjetunió elleni, részleteiben előtte ugyan ismeretlen, hadjáratához. Álláspontja szerint kizárólag ezen akcióhoz való fenntartások nélkül, időben és megfelelő erőkkel végrehajtott csatlakozás lehet a maradéktalan revíziós siker útja. A tervezett német hadművelet részleteiről szerzett egyre több nem hivatalos információ hatására a magyar katonai vezetés 1941 májusában elérkezettnek látta az időt a kezdeményezés megragadására.

Werth gyalogsági tábornok előbb május 6-i, majd június 14-i memorandumában fejtette ki véleményét és elképzeléseit a német–szovjet viszony közeli alakulásáról, s az ezzel kapcsolatosan követendő magyar kül- és katonapolitikáról. A miniszterelnöknek eljuttatott átiratában határozott biztonsági politikát követelt, s javasolta a magyar részvétel felajánlását a közelgő német–szovjet összeütközéshez. Sürgette a szükséges lépések meghozatalát a hadsereg felkészítéséhez, s csendben történő mozgósításához. A két memorandum hangja meglehetősen éles volt, s a magyar kormányt tette felelőssé a majdani következményekért a várható német hadműveletekhez való csatlakozás elmaradása esetén. A honvédségnek háborúban való alkalmazására ösztönözte a magyar katonai vezetést az is, miszerint – Hitler döntésével ellentétben – a német vezérkar szívesen vette, ha a Honvéd Vezérkar előkészületeket tesz, hogy amennyiben a hadműveletek alakulása megkívánja, felajánlhassa szolgálatait.

A politikai vezetés nem akceptálta a Honvéd Vezérkar elképzeléseit. A német kormány hivatalos közlései, megkeresései hiányában várakozó álláspontra helyezkedett a lehetséges német–szovjet háborúban való magyar részvétellel kapcsolatban. A második Werth-memorandum megvitatására összehívott minisztertanács elvetette a Németországnak nyújtandó magyar katonai segítség felajánlását, s Bárdossy László miniszterelnököt, egyben külügyminisztert egyre jobban irritálta a Honvéd Vezérkar főnökének azon törekvése, hogy saját elképzeléseit és javaslatait mindenáron érvényre juttatva illetéktelenül beleavatkozzon a magyar kül- és katonapolitika alakításába.

A június 22-én megkezdődő oroszországi hadműveletekig a magyar politikai vezetés, Bárdossyval az élén több ízben érdeklődött a Magyarországtól várt {I-343.} esetleges német igények, kérések felől, de külügyi vonalon még az offenzívát követő napokban is elutasító válaszokat kapott. Hitler nem akarta, hogy Magyarországnak újabb ígéretet kelljen tenni a háborúban való részvételéért, ugyanakkor remélte, hogy amennyiben Románia részt vesz a hadműveletekben, Magyarország is előbb-utóbb – a hátrányba szorulás elkerülése érdekében – a maga jószántából csatlakozni fog. A Budapesten ez idő alatt megforduló német katonai vezetők, köztük Halder vezérezredes, a német szárazföldi erők (Berkommando des Heeres, OKH) vezérkari főnöke ugyanakkor a magyar katonai vezetés előtt mindannyiszor kifejtették, hogy bárminemű katonai segítséget szívesen vesznek. Azt sem tartották kizártnak, hogy már a hadjárat első napjaiban is szükség lehet a magyar csapatok közreműködésére a Kárpátok előterében levő szovjet seregtestek lekötésében. A lengyel főkormányzóságból támadó Közép és a Romániából támadó Dél Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd) között ugyanis hadműveleti hézag volt.

1941. június 22-én kezdetét vette a Barbarossa-tervben rögzített, Szovjetunió elleni német offenzíva. Olaszország és Románia még aznap hadat üzent, s a román csapatok aznap, az olaszok később bekapcsolódtak a támadásba. Szlovákia 23-án, Finnország és Horvátország 25-én üzent hadat és küldött csapatokat. A román és finn erők számottevőek voltak, a többi országé jelképes. A tétlenségre ítélt magyar kormány 23-án megszakította diplomáciai viszonyát a szovjet állammal, ezzel kívánt gesztust tenni Németországnak. A Honvédség lezárta a magyar–szovjet határt.

A Kassa ellen végrehajtott – részleteiben máig fel nem derített – bombatámadás teremtette meg az alkalmat Magyarország hadba lépésére. 1941. június 26-án 13 óra 6 és 8 perc között egy hitelesen még nem igazolt típusú és nemzeti hovatartozású, 3 bombázógépből álló repülőraj DK–ÉNy-i irányú repülés közben, alacsony magasságból sorozatvetéssel 29 bombát oldott ki a város felett. A légitámadás jelentős személyi (32 halott, 82 sebesült) és anyagi (24 lakóházban, a Postapalotában, 2 laktanyában, s az út- és közműhálózatban 3 millió pengő értékre becsült) veszteséget okozott. Hasonló megtorló jellegű bombatámadásokat június 22-ét követően szovjet repülőgépek hajtottak végre, melyek elsősorban román és szlovák városokat támadtak. A nap folyamán nemcsak Kassa felett jelentek meg ellenséges repülőgépek, hanem három szovjet vadászgép 12 óra 10 perckor Rahónál támadást intézett a Körösmező–Budapest között közlekedő gyorsvonat ellen.

A kassai posta épülete a bombázás után. 1941. június 26.

A magyar politikai és katonai vezetés olyan információkat kapott, melyek szerint a bombatámadásokat szovjet gépek hajtották végre, ám a diplomáciai kapcsolat megszűnte miatt kérdést nem intézhetett a szovjet kormányhoz. A döntést ezek után Horthy kormányzónak kellett meghoznia, aki a bombatámadás hírén felháborodva, s annak szovjet irányultságáról hamar meggyőzetve az 1920. évi XVII. tc. 2. §-ának 2. bekezdésében biztosított jogával élve a felelős kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulásának kikérése mellett elrendelte a honvédségnek a határon túl történő harcba vetését és a hadiállapot beálltának kimondását. A kormány az államfői döntést még aznap délután jóváhagyta, s Bartha Károly honvédelmi miniszter a honvédség részleges mozgósítását (a gyorshadtestét) kérte. Ezt követően 1941. június 27-én az Országgyűlés alsóházában a miniszterelnök bejelentette, hogy az országot ért, nem provokált támadás következtében a hadiállapotot Szovjetunió {I-344.} és Magyarország között beállottnak tekinti. A parlamentben a bejelentést tapssal és lelkesedéssel fogadták, s a magyar királyi Honvédség csapatai rövidesen megindultak a Szovjetunió ellen.

A Honvédség jelképesnek induló, majd komoly hadműveletekbe is torkolló részvétele a Wehrmacht Szovjetunió elleni hadjáratában 1941. június 27-én vette kezdetét. A Kassa elleni bombatámadás megtorlásaként a magyar légierő gépei határ menti szovjet városokat támadtak, s a magyar hadvezetés megkezdte a Kárpátalján diszlokáló, június 26-án mozgósított, már korábban készültségbe helyezett szárazföldi csapatainak felkészítését. A visszacsapásra kijelölt harccsoport Kárpát-csoport néven, 40 ezer fővel, Szombathelyi Ferenc altábornagynak, a kassai VIII. hadtest parancsnokának vezetése alatt július 1-jén alakult meg. Kötelékébe tartozott az 1. hegyi- és a 8. határvadászdandár, s a gyorshadtest 1. és 2. gépkocsizódandára, illetve 1. lovasdandára.

A német–lengyel háború tapasztalatai alapján 1940-ben felállított gyorshadtest rövid időn belül immáron második alkalommal került bevetésre. A Honvédség ezen egyetlen gyors seregtestje a fegyverzet és felszerelés mennyiségében és minőségében ugyan elmaradt a hasonló német alakulatoktól, de magyar viszonylatban modernnek és jól felszereltnek számított. Harcászati mozgékonyságát gépkocsizó lövész, huszár, illetve kerékpáros alosztályai voltak hivatottak elősegíteni, modernségét leginkább páncélozott járművei, kis- és könnyű-harckocsiszázadai jelképezték.