A 19–20. század fordulója és a 20. század eleje


FEJEZETEK

Az I. világháborúig az utazócirkuszok száma állandóan emelkedett: 1892-ben 10, 1901-ben 16, 1906-ban 30, 1911-ben 46, 1913-ban 52 cirkusz fordult meg az ország közel 1000 helységében. Ezek az együttesek természetesen jelentős eltéréseket mutatnak a cirkusz nagyságát, szervezeti-működési feltételeit, felszereltségét, műsorainak színvonalát tekintve.

A legnagyobb cirkuszok külföldi vállalkozások voltak. 1901-ben a világ legnagyobb látványossága, a Barnum and Bailey (a későbbi Ringling) mutatkozott be Budapesten, a Tattersall területén; a 12 000 személyt befogadó, határbocos, nagysátrában egyidejűleg három manézsban artistaprodukciókat, a melléksátrakban pedig emberi furcsaságokat mutogattak. A századfordulón Phineas Barnum (1810–1891) mint a humbug királya vált híressé-hírhedtté, gigantikus reklámhadjárataiban a leggátlástalanabb hazugságokat is felvonultatta, de ő maga soha nem dolgozott artistaként, a művészeti irányítás James Bailey feladata volt. A katonai fegyelemmel megszervezett hatalmas vállalkozás (1000 fő körüli alkalmazottról, legalább 280 lóról szólnak a híradások) különvonatán, a pesti fellépéssorozat után az ország nagyvárosait is végigjárta, legfeljebb két napot töltve egy-egy helyen. A másik amerikai vállalkozás, a Buffalo Bill Wild West Show 1906-ban járt hazánkban, de ez a látványosság kevésbé tekinthető igazi cirkusznak, inkább egyfajta élő cowboyfilm előadásának.

{III-646.} A német Charles (Krone néven ma is Európa legnagyobb cirkusza) 1912-ben járt Magyarországon. Az újságcikkek itt is kiemelték a szervezettséget, pontosságot, a cirkusz felszerelésének nagyságát („sátorváros”); a nézőtérre közel 5000 ember fért be. A személyzet 27 állandó művész, 9 irodai alkalmazott, 44 munkás, 48 zenész volt, az állatállomány: 60 ló, 24 oroszlán, 15 teve és dromedár, 10 zebra, 10 jegesmedve, 8 elefánt, 7 tigris, 7 elefánt, 7 fóka, zsiráf, strucc, bivaly, antilop, kutyák stb. A Charles cirkusz mégsem az amerikai menedzserszemléletű nagyvállalkozást jelentette, hanem a klasszikus kapitalista patriarchális üzlet kiteljesedett formáját. Ez az igazgató-házaspár képviselte a család történetében a nagy nemzedéket (az igazgatóné is dolgozott a műsorban, oroszlánidomítást mutatott be).

A Charlest megközelítő nagyságú utazócirkusz volt még a Villand testvéreké (3500-as nézőszám, 60 ló, 4 elefánt), akik eredetileg bohócként dolgoztak a Beketow Cirkuszban, majd 1907-ben indították be önálló vállalkozásukat. A nyári szezonokat általában Ausztria–Magyarországon és Olaszországban utazták végig, télre a testvérpár Varsóba, a Cinisellihez, olasz színházakhoz vagy a Balkánra szerződött. 1914-ben a világjáró Könyöt fivérek – lovasakrobaták – hoztak létre egy utazó nagycirkuszt, de a háború tönkretette a vállalkozást.

A század első évtizedének cirkusza még számos elemet megőrzött a korábbi előadások jellegzetességeiből, de már a mai formációt is reprezentálta.

A cirkuszműsor

A századfordulón a cirkuszműsorok három típusát lehetett megkülönböztetni. Ebben az időszakban még a lovasprodukciókra építő klasszikus cirkuszi műsor dominált, amelyben a testügyességi mutatványok is igen fontos szerepet játszottak. A varietécirkusz nem különült el határozottan a klasszikus cirkusztól, itt azonban jóval kevesebb volt az állatszám, viszont nagyon fontos szerepet kapott a „balettkar”. Meg kell jegyezni, hogy az európai cirkusztörténet valamennyi korszakában határozottan kirajzolódnak a periodikusan vissza-visszatérő revüsítési hullámok. A menazsériacirkusz eredeti ismeretterjesztő funkciójából megőrzött annyit, hogy ez a műsor külön típusnak számítson. Az előadás rendszerint az állatok „természettudományos” ismertetésével, bemutatásával kezdődött. A néhány ügyességi és bohócszámon kívül sok vadállatszám szerepelt. A műsort az állatok etetése zárta.

A századfordulón ötvöződött össze e három típusból a 20. század tipikus vegyes cirkuszműsora, melynek jellegzetessége az artistajelleg teljes szakosodása, s a műsornak az a felépítési gyakorlata, hogy az igazgató a szezon elején megvásárolja az egyes számokat, s az ezekből összeállított produkciósor gyakorlatilag változatlanul fut le estéről estére, hónapról hónapra. Ez az átmenet annál hamarabb zajlott le, minél nagyobb volt a cirkusz. A Barnum és a Charles cirkusz már gyakorlatilag a mai műsortípussal dolgozott nálunk.

A közönség a kisebb cirkuszoknál naponta új előadást láthatott, a műsort változatosan állították össze. A változatosság több szempontból értendő: az artisták naponta ténylegesen más és más műsorszámmal léphettek fel, emellett feltételezhető a számon belüli változtatgatás is, illetve, hogy nagyjából ugyanazt a mutatvány-(trükk)sort más köntösben adták elő, s a produkciót más címmel látták el (a számoknak ugyanis még gyakran volt meséje: pl. kertészlány lóháton, a részeg matróz lovaglása stb.). A számok sorrendjét is változtatták, és záradékul naponta új némajátékot mutathattak be, a társulatoknak {III-647.} akár féltucatnyi pantomimjük is lehetett. Ehhez társult a vendégfellépés gyakorlata, vagyis a nagyvárosokba néhány napra szerződtettek egy-egy világszámot. Ide akár több hétre is beállhatott egy-egy közepes nagyságú utazócirkusz (a kétárbocosokat már „grand” jelzővel látták el). Egy ilyen vendégjáték tipikus menete a következőképpen zajlott le: az első egy-két hétben a cirkusz végigjátszotta a szokásos repertoárt, majd következett az attrakció néhány napja, utóbb pedig a birokverseny, amelyen belül a párok egymás közötti mérkőzéseinek sorozatát a döntők követték.

Több száz műsorfüzet információinak egybevetésével meg lehetett állapítani a számzsánerek előfordulási gyakoriságát. Kétségtelen, hogy a leggyakoribb számtípus a lovasprodukció volt: szabadidomítás, magasiskola, zsoké, voltizs, par force, groteszk-lovaglás, nyergeletlen lovas, pas de deux, különböző lovasjelenetek, de a lovaszsonglőr sem volt ismeretlen. Az ügyességi számok gyakorisági listáján az akrobata csoportok (földszinti, trambulin, ugró- és sportjelenetek) vezetnek. Hasonlóan népszerű volt a tipikusan szolisztikus ekvilibrisztika, valamint a kerékpár. A légtornászok gyűrűt, trapézt, lógó bambuszt használtak. A zsonglőrök, excentrikusok, kígyóemberek sorát a viszonylagosan sok nyújtó, műlövész és ikária zárta. A melange (vegyes) számok mellett akadt néhány nehezebben osztályozható ügyességi produkció: lábekvilibrisztika, földgömb, székpiramida, létrai lábmutatvány, bambusz stb. Tucatnyi gladiátor, atléta szerepelt, voltak fogerőművészek, tűznyelők, sőt kínai hajmutatvány is.

Az állatszámok gyakorisági listája a következő volt: kutya, vegyes, szamár, medve, elefánt, majom, jegesmedve. Vadállatszámokat a menazsériákon kívül csak a legnagyobb cirkuszok szerződtettek.

A társulatok 2–5 bohóca műsoronként általában két (teljes értékű bohócszámot) csinált. A plakátok gyakori megfogalmazása szerint a „nagyérdemű közönséget a szünetek alatt a társulat bohócai és a Dummer August mulattatja”. Esetenként előfordult egy-egy bohócnak az artistaszámokon belüli megjelenése is. Természetesen a bohócjeleneteken belül bármely zsánert komikus számként is előadhatták.

A cirkuszban szerepeltek varietészámok is: volt hasbeszélő, árnyjáték és feltűnően kevés bűvész. A zeneszámokat énekkel és tánccal kombinálhatták, de leggyakrabban zeneexcentrikusok, illetve zenebohócok dolgoztak. A táncszámok a karakter-, illetve társasági táncok köréből kerültek ki: spanyol, román, lengyel, zsidó, orosz, magyar, csárdás-, toborzó-, huszár-, cigány-, matróztáncok mellett a keringők, cake walk, a „lábujjhegy” és „forgószél” különböző változatai divatoztak.

A számok felépítéséről, a dolog természetéből adódóan, gyakorlatilag semmit nem lehet megtudni, miután alig feltételezhető, hogy konkrét, pontos számleírások előkerülhetnének, kivételt képez ez alól a lószámok zsánere. A lovas produkciók kiemelkedő jelentőséggel bírtak, a lovak nevét is rendre közölték a műsorfüzetek és plakátok. A szaklapban számleírások is találhatók, pl. a díjlovaglás lépésnemeinek részletes elemzése jellemezhette a kritikákat.

Az ábrázolások átlagos artistaprodukciókról tanúskodnak: kivételesen jó hajlékony számok fényképei maradtak meg; a vonalkázott nyilak jelzései alapján duplaszaltók forgására lehet következtetni pl. ugródeszkaszámnál; trapézon fejállásban tartott hátsómérleg is előfordult (itt a trükk felépítése a mai motoros felvitelhez képest nehezebb volt). A leírásoknak inkább hangulatkeltő, mint tényközlő funkciójuk volt, pl. „Miss Roppordini, a hold tündére {III-648.} utazik gyorsvonaton a levegőben… A felszállás Mr. Roppordini úr által feltalált miniatűr gőzmozdonyon történik 60 láb magasságra, s ott a hold tündére légkirálynővé változik át”.

Külön kell beszélni a cirkusztársulatok színészi teljesítményéről is. A műsorok túlnyomó többsége valamilyen – záradékul bemutatott – külön „egyfelvonásossal” fejeződött be. Ezek estéről estére változtak. Így volt ez már a 19. század közepén is. A századfordulón bemutatott darabok többsége vígjáték volt, de befejezésként előfordultak nagy történelmi némaképjelenetek is tableaux-val és görögtűzfénnyel. Ezeknél a daraboknál külön hangsúlyozni szokták a korabeli kosztümök korhű és gazdag kiállítását. A darabokat a társulat több tagja vagy az egész együttes, 20–30 fő szokta előadni a közepes cirkuszoknál, Wulff és a legnagyobbak esetében a statisztákkal és tánckarral együtt 2–300 fős szereplőgárda is előfordult.

A címek alapján öt csoportot lehet elkülöníteni egymástól: 1. A lovas játékok több alcsoportra oszthatók: a) a többnyire nemesi környezetben játszódó lovasdrámák (Mazeppa, Ónémet lovasjáték, Qauadrielle noblesse, Grand Manőver); b) a western megjelenése (Texas Tex, Wild West, Indus lóháton); c) magyar puszta-romantika (Csikós voltige, A csikós posta, Pusztabetyárok, Huszár négyes); d) komikus jelenetek (Mons et Madame Deni az ő bolondos szolgájukkal, Amatőr lovaglás, 99 éves nagymama lóháton). 2. A balettek közül a következőket játszották: Cake-Walk, Herold, Journalista Gavotte, Kánkán a bíróság előtt, La Espagnola, 40 amazon, A párisi élet, Walzer. 3. A történelmi és egzotikus darabok lényege a mesés környezet, köztük átmenetnek számít a Helgoland, a Milleneumi képek, a Maffa és a Cavalier Rustinac. A Mazeppa (Byron nyomán) a 18. századi Ukrajnában játszódott, Barbara Ubrik címen a krakkói karmelita kolostor befalazott apácájának szomorú történetét adták elő, az Ördög Róbert cselekménye lovagi udvarban, temetőben, szellemek, koboldok, nimfák közreműködésével játszódott. A római kori kosztümös jelenetek mellett igen sok variánsban élt a rablók vagy cigányok története; A bakonyi erdőben, amely a főerdész gyermekének elrablása vagy egy éjjeli gyilkosság körül forgott. A Távol-Kelet varázsa már a 19. században is gyakori téma volt, amely tovább élt: Egy kínai családi mulatság, Kínai lakodalom, Japán vagy egy nyári ünnep Titipuban. A század első éveiben Afrika is megjelent: A négerek Afrikában, Eredeti Transvaal búrok. 4. A tréfás némaképletek vagy humoros beszélő jelenetek közül a három legnépszerűbb Az iskolás, az Álarcosbál és a Drótostót volt. A leggyakrabban e színdarabtípus az iparosok világát jelenítette meg. A Kék hétfő bármely műhely másnapos legényeinek játékát adhatta elő, de a legtöbb esetben konkrét mesterséget választottak ki (A bécsi mosónő, A falusi patikárius, Párisi szabó, A politikus csizmadia, A víg kádárok, A víg molnárok). A leggyakrabban előforduló figura: Egy amerikai borbély, A falusi borbély, A sevillai borbély. A szerelem több darabban is központi helyet foglalt el: Szerelem a műhelyben, Ámor, tréfás jelenet a konyhában. Nem egy darabnak több variánsa is volt, ilyenek: A panoptikumban, Az elégetett paróka, A rászedett báró, Az igazgató úr vacsorája, Betegek az önsegélyező egyletben, Együgyű újonc, A hamis őr. 5. Egyéb szórakoztató műsorok is szolgálhattak az előadás záradékául: a birkózáson kívül kinematográf, állatetetés, amatőrök szerepeltetése.