A Tungsram

A Tungsram elődjét a bécsi Egger telefon- és távírógyár fióküzemeként Pintér József alapította 1883-ban. Igazi hírneve és fejlődése az izzólámpagyártásban elért eredményeivel kezdődött. A világ első volfrámszálas izzólámpáját Újpesten, 1903-ban készítették; a lámpát Just Sándor és Hanaman Ferenc (az Egger anyavállalat kutatói) által kidolgozott szabadalmak védték.

1920-ban a vállalat kutatólaboratóriumot hozott létre, amelynek élére Pfeiffer Ignác, a műegyetem Kémiai Technológiai Tanszék vezetője került. A volfrámszálas izzólámpa folyamatos fejlesztést igényelt: javítani kellett termomechanikai tulajdonságait, (melegszilárdság, spiralizálhatóság), másrészt azonos (illetve növekvő) élettartam mellett növelni kellett a szálhőmérsékletet. Előbbiben nemzetközi szintű áttörést jelentett Millner Tivadar és Túry Pál 1931. évi K-Al-Si adalékolt, nagykristályos (GK) volfrámhuzal, illetve dupla spirál előállítási szabadalma, melyet Millner Tivadar Neugebauer Jenő segítségével az adalékanalitika kidolgozásával és a szinterezés optimalizálásával egy 1954. évi szabadalommal tovább finomított. Neugebauer Jenő nevéhez fűződik a volfrám-oxid redukciós mechanizmusának részletes vizsgálata, az átmenetileg {IV-102.} képződő vegyületek leírása, s ezeken át a folyamat szabályozási lehetőségeinek kidolgozása. Nevéhez fűződik a béta-volfrám máig legelfogadottabb leírása. A szálhőfok emelését Bródy Imre a kriptontöltet bevezetésével (1936) oldotta meg. Az akkor Manchesterben dolgozó Polányi Mihállyal együtt kidolgozták a nagyüzemi kriptongyártást is (1937). A volfrámkutatásban 1958-tól a Szigeti György által alapított és vezetett MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézet játszott meghatározó szerepet (Bartha László, Gaal István, Horacsek Ottó, Vadasdy Károly).

Horacsek Ottó a magashőmérsékleti szilárdságot jellemző szemcseszerkezet kialakulásának értelmezésével és széles körű kísérleti bizonyításával vívta ki a nemzetközi szakközvélemény elismerését. Az általa kifejlesztett és megvalósított termikus emissziós elektronmikroszkóp olyan egyedülálló eszköz, amely az átkristályosodás folyamatának közvetlen, kinetikus megfigyelésére alkalmas és új megfigyeléseket tesz lehetővé.

Gaal István a szemcsehatárok szilárdságot meghatározó szerepének szabatos leírásával, a fém, a szennyezők és az atmoszféra kölcsönhatásaival, valamint a technológiai folyamatok modellezésével ért el jelentős eredményeket.

Bartha László nevéhez fűződik többek között az ammónium-volfrámbronz létezésének bizonyítása, a halogénlámpák gázterében zajló transzportfolyamatok számos részletének tisztázása, továbbá a volfrámhuzalban igen magas hőmérsékleten (3000 °C) végbemenő diffúziós folyamatok sebességének kísérleti meghatározása.

Vadasdy Károly új szemléletű, számos országban szabadalommal védett, környezetkímélő módszereket dolgozott ki, amelyek alkalmazásával a volfrámalapanyag-gyártás hulladéksó-kibocsátása radikálisan, 80-85%-kal csökkenthető. Katalitikus eljárása molibdénnek volfrám melletti, hidrogén-peroxiddal történő feloldására a műszaki fizikai kémia egyik szép példája, sikerrel váltotta ki a rendkívül agresszív, salétromsav-kénsav-víz összetételű marószereket.

Egyesült Izzó, rádiócső-gyártás (1920 k.)

Egyesült Izzó, rádiócső-gyártás (1920 k.)

Egyesült Izzó, Wolfram-laboratórium (1930 k.)

Egyesült Izzó, Wolfram-laboratórium (1930 k.)

Egyesült Izzó, Elektroncső-laboratórium (1930 k.)

Egyesült Izzó, Elektroncső-laboratórium (1930 k.)

1936-ban az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (EIVRT) kutatólaboratóriuma vezetését Pfeiffer Ignáctól Bay Zoltán vette át, aki a fotoelektron-sokszorozók részecskeszámlálóként való kifejlesztésével foglalkozott. A laboratóriumban dolgozott többek között Polányi Mihály (az abszolút reakciósebesség-elmélet megalkotója), Selényi Pál (a xerografia úttörő feltalálója és a szelén fényelemek kutatatója), Simonyi Károly, Grünwald Géza, Tarnóczy Tamás (Selényi mellett, majd az elektroncső fejlesztésen), Valkó Iván Péter, Gábor Dénes (a gázkisülési csövekkel foglalkozott), Winter Ernő (különböző katódanyagokkal kísérletezett), Barta István és Szigeti György.

A II. világháború alatti és utáni technológiai elzártság időszakában nagy eredménynek számított a hazai fénycsőgyártás beindítása (1944) és a hozzá tartozó fénypor fejlesztése (Kardos Ferenc, Szigeti György, Szabó János és Körös Endréné). A vizsgálatok e témakörben 1945-ben újra megindultak, s a Szigeti György vezette kutatócsoport a hazai lumineszcencia-kutatás központjává vált.

A kutatás az antimonnal és mangánnal aktivált kalcium-halofoszfát fénypor hazai gyártástechnológiájának kidolgozását tűzte ki célul. A halofoszfát fényporokkal kapcsolatos kutatás néhány jelentős, nemzetközileg is elismert eredményt hozott. Az emissziós spektrum elemzésénél a fényporból kilépő fotonszám hőmérsékletfüggésénél, az aktivátorkoncentráció befolyásánál kapott összefüggések hozzájárultak a folyamat megismeréséhez. Vizsgálták a lumineszcens anyagokban lévő mangáncentrumok hatását is. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból értékes volt az a munka, amelyet Bodó Zalán végzett a fényporok, elsősorban a halofoszfát fényporok szemcseméretének, ultraibolya {IV-103.} abszorpciójának, illetve egyéb optikai adatai összefüggésének vizsgálatánál, a fényporok kvantumhatásfokának mérésénél és a fényporrétegek optikai tulajdonságainak vizsgálatánál. A fényporgyártás kísérőjeként a kutatás a minőség folyamatos javítására, a szennyezések hatásának vizsgálatára és az alapanyagok tisztítására irányult. Tisztázták a magnéziumion szerepét és ennek a fényporból való eltávolítása a hatásfok növekedését eredményezte (Szabó János, Körös Endréné és mások).

A fényforrásokban alkalmazott fényporok területén új fejezetet nyitott a ritkaföldfém-tartalmú anyagok felhasználása. A korábbi fényporok, illetve fényporkeverékek a fénycsövekben vagy jó hatásfokkal alakították át a higanygőz-kisülés ultraibolya sugárzását látható fénnyé, vagy a színvisszaadás szempontjából voltak jobbak. A jó hatásfok és a jó színvisszaadás (a régebben kékesen lumineszkáló régi fénycsövek ma a vörös és a zöld színeket is tartalmazzák; a természetes fény illúzióját keltik) egyaránt kielégíthetők voltak a ritkaföldfém-ionokkal aktivált fényporkomponensekkel. A jó (természetes fényhez hasonló) színvisszaadáshoz három, a színháromszög különböző irányaiban elhelyezkedő – vörösben, kékben, zöldben – sugárzó ritkaföldfémes fényporok keveréke szükséges. Az EIVRT Bródy Imre Laboratóriumában európium(III)-mal aktivált ittrium-oxid (vörös), európium(II)-vel aktivált aluminát, valamint apatit (kék) és a különböző arányban cériummal és terbiummal aktivált aluminát, illetve foszfát fényporok kutatásával és alkalmazásával foglalkoztak (Körös Endréné, Gelencsér Péter, Balázs László, Sajó Gábor és mások).

Ha elektronsugárzás éri a lumineszkáló kristályokat, azok nagy része világít, e jelenséget katódlumineszcenciának nevezzük. A jelenség fő alkalmazási területei a katódsugárcsövek, elsősorban a televíziós képcsövek. Hazánkban az EIVRT Laboratóriuma, majd a belőle kifejlődött kutatóintézetek már 1949-ben bekapcsolódtak a katódlumineszcencia kutatásába, elsősorban a katódlumineszcens fényporok vizsgálata révén. A kutatási eredményeket az 1950-es években meginduló, majd lassan elhaló hazai fekete-fehér tv-képcső gyártásában is hasznosították.

Az új, háromsávos fényport alkalmazó, jobb színvisszaadási tulajdonságokkal rendelkező fénycsövekkel Balázs László, Deme István, Sajó Gábor és Szigeti Judit foglalkozott.

Kiugró eredményt (és jelentős piaci részesedést) hozott a gyárnak az 1970-es évektől a halogén izzólámpa (halogén autólámpa) hazai kifejlesztése és gyártása (Demeter Károly, Oldal Endre, Várkonyi László, Ugrósdy László és Szabó György).

A nagynyomású nátriumlámpák műszaki fejlesztéséhez kapcsolódó alapkutatásokban Holló Sándor és Ugrósdi László, a fémhalogénlámpák területén Billing Péter, Ugrósdy László, Vida Dénes és Nágel Ferenc nevét kell kiemelni.