{I-377.} Kiugrási kísérlet

Közben Moszkvában megszülettek az előzetes fegyverszüneti feltételek, bár Faragho nem rendelkezett teljes körű kormányzói felhatalmazással. Ez gyakorlatilag a feltétel nélküli megadást jelentette Magyarország számára. Az ország köteles volt – többek között – Németországgal minden kapcsolatát megszakítani, illetve hadat üzenni annak. Az is szerepelt, hogy a Szovjetunió katonai segítséget nyújt Magyarországnak a német csapatok elleni hadműveletekben. Budapest a feltételeket elfogadta, s a kiugrás előkészítése érdekében kérte a Duna–Tisza közén támadó csapatok megállítását. Ezt a szovjet hadvezetés teljesítette. (A támadás felfüggesztésére kiadott parancs nem vonatkozott a 2. Ukrán Front Tisztántúlon harcoló főerőire, és az Erdélyben, Kárpátalján tevékenykedő csapatokra.) Október 11-én este Faragho altábornagy egyoldalúan parafálta a fegyverszüneti feltételeket, már csak végre kellett hajtani azokat. A végrehajtás előkészítése azonban előrevetítette a kudarcot.

Tekintve, hogy a feltételek következetes végrehajtása de jure és de facto átállást jelentett, a szovjet hadvezetés egy tájékozott és megfelelő felhatalmazással bíró vezérkari tisztet kért átküldeni a fronton, hogy vele megbeszélhessék az átállás gyakorlati kérdéseit. Október 13-án Horthy a Honvédelmi Minisztérium 21., hadifoglyokkal foglalkozó osztályának vezetőjét, Utasssy Loránd ezredest küldte át a Szeged melletti Deszkre, Malinovszkij marsallhoz. A 2. Ukrán Front parancsnoka természetszerűen nem találta megfelelően Utassy személyét, hiszen nem rendelkezett az általa kért információkkal, nem ismerte a magyar és német csapatok pontos elhelyezkedését az arcvonalban. Malinovszkij úgy küldte vissza a magyar főtisztet Budapestre, hogy újabb, megfelelő információkkal rendelkező vezérkari tiszt kiküldését kéri.

Többek között az Utasssy-misszió kudarcának tudható be az az ultimátum is, amit október 14-én Moszkvában Faraghónak adtak át, s amelyben a fegyverszünet nyilvános bejelentését követelték, legkésőbb 16-án reggel 8 óráig. Malinovszkij ugyancsak 48 órás ultimátumot adott: még ennyi ideig hajlandó magát a támadó harctevékenység leállításához tartani a Duna–Tisza közén.

Horthy 11-én Vattay jelenlétében fogadta Miklós Béla vezérezredest, a Kárpátokban küzdő 1. hadsereg parancsnokát. Tájékoztatta az előzetes fegyverszüneti feltételekről, s meghagyta neki, hogy az „1920. március 1-jei rendeletem végrehajtandó” szövegű üzenet lesz a jel a kiugrás kezdetére. Az Észak-Erdélyben harcoló 2. hadsereg parancsnokát, Veress Lajos vezérezredest képviselő Geréb László alezredesnek Vattay mondta el ugyanezt. A kormányzó, akadályoztatásának esetére Veresst jelölte ki saját helyettesítésére, mint homo regiust, csakhogy Geréb a kapott tájékoztatást a németeknek is továbbadta. A 3. hadseregtől senkit sem rendeltek be, a németbarátságáról közismert Heszlényi József altábornagyot kihagyták az előkészületekből.

A kiugrás előkészítésének ebben a fázisában már nem volt megkerülhető a Honvéd Vezérkar főnöke, akit addig kihagytak mindenből, mivel időnkénti ingadozásai ellenére a németek oldalán való továbbharcolást támogatta. Vörös meglepő intenzitással vetette bele magát az előkészületekbe, de intézkedései már elkéstek. Kivonta az 1. hadsereg kötelékéből a VI. hadtestparancsnokságot és a fővárosba rendelte. Parancsnokára, Farkas Ferenc altábornagyra {I-378.} kívánták bízni Budapest külső támadásoktól való védelmét. Farkas idejében beérkezett a fővárosba, de a kiugrási kísérlet idején passzív maradt, később pedig Szálasi egyik kormánybiztosa lett. Október 15-én csupán törzse felett rendelkezhetett, csapatai még nem voltak.

Budapest belső védelmének megszervezését a budapesti I. hadtest parancsnokára, Bakay Szilárd altábornagyra bízták. Bakayt azonban október 8-án a németek elrabolták. Ez azzal függött össze, hogy az igen agilis tábornok személyesen vezette a két nappal korábban a Zách utcai laktanyában leleplezett nyilas szervezkedés résztvevőinek kihallgatását. A helyettesítésére felrendelt Aggteleky Béla altábornagy nem rendelkezett kellő ismerettel és persze idővel. Október 15-én saját helyettese, Hindy Iván vezérőrnagy tartóztatta le. Ugyanez a sors érte a kormányzó számára szintén feltétlen megbízható dr. Hardy Kálmán vezérfőkapitányt, akinek az alárendeltségébe tartozó Honvéd Folyami Erők ennélfogva nem tudtak részt venni a kiugrás biztosításában.

Vörös intézkedett csapatok Budapestre irányítására is, de a végrehajtásra kevés volt az idő. Ezért nem érkezett be a fegyverszünet bejelentéséig az 1. hadsereg arcvonaláról kivont 10. gyaloghadosztály és 1. ejtőernyős zászlóalj. Intézkedett továbbá 12-én arról is, hogy minden gördülő csapatszállítmányt, tekintet nélkül annak eredeti rendeltetésére, Budapestre kell irányítani. Ezen utóbbi csapattöredékek összesített ereje sem volt azonban számottevő.

Bár a fővárosban volt a szegedi 9. gyalogezred II. zászlóalja, Horthy, mint ezredtulajdonos és egykori szegedi fővezér legnagyobb meglepetésére erre az alakulatra sem lehetett számítani. Parancsnoka, Mészáros István ezredes az elsők között állt át a nyilasokhoz. Később ő lett Szálasi testőrségének parancsnoka, miután az eredeti Testőrséget a Szent László hadosztályba sorolva, mint testőrlövész-zászlóaljat a frontra vezényelték.

Vörös 12-én parancsot adott ki az 1. és a 2. hadsereg visszavonulására is, amit Guderian azonnal igyekezett hatálytalanítani. A két vezérkari főnök erőpróbája igazából nem bírt jelentőséggel az események menetére, miután mindkét hadsereg közvetlen harcérintkezésben állott a szovjet csapatokkal. Gyors elszakadásuk emiatt egyébként is megvalósíthatatlan lett volna, s akkor meg nem is szóltunk a szomszédos német hadseregek esetleges reagálásáról: északról délre az 1. német páncélos, az 1. magyar, a 8. német, a 2. magyar, a 6. német és a 3. magyar hadsereg helyezkedett el. Az utóbbi visszavonulására egyébként Vörös nem adott parancsot, egyrészt Heszlényi miatt nem, másrészt azért, mert eleve túl közel állt Budapesthez. A szovjet támadás leállítása viszont csupán a 3. hadsereg arcvonalát érintette.

Az, hogy október 12-étől (három napon át) ismét és erőteljesen beavatkozott a hadműveleti szintű irányításba, jelentős szerepet játszott abban, hogy október 15-én a harcok folytatására vonatkozó parancs is az ő nevével ment ki. A Honvéd Vezérkar főnöke egyébiránt megsértődött és 14-én délelőtt Balatonalmádiban a Hadiakadémia kihelyezett végzős évfolyamának tartott katonapolitikai tájékoztatót. Két intézkedését ugyanis negligálták. Egyfelől javasolta a kormányzónak, hogy az 1. hadsereg parancsnokának törzsszállásán {I-379.} jelentse be a fegyverszünetet, s elrendelte a kormányzói különvonat, a Turán előkészítését. Lakatos javaslatára azonban Horthy elutasította a huszti utazás tervét. Másfelől 14-ére Szatmárnémetibe rendelete az 1. és 2. hadsereg parancsnokát és vezérkari főnökét eligazításra. Ezt a kormányzó azért utasította el, mert Vattay az október 11-i várbeli eligazításra hivatkozva feleslegesnek minősítette.

A kiugrási kísérlet biztosítására bent a fővárosban, illetve elővárosaiban igen kevés katonai erő állt rendelkezésre. A parancsnokok, Aggteleky és Hardy kiiktatása után Lázár Károly altábornagy, a Testőrség parancsnoka lehetett csak, aki az érvényben lévő karhatalmi szabályzat alapján elláthatta a budapesti karhatalmi csoport parancsnokságát, karhatalmi felriasztás esetén. A kiugrási kísérlet biztosítása pedig ilyen esetnek is számíthatott, jóllehet, szó szerint karhatalmi riadót senki sem rendelt el október 15-én.

Lázár a Testőrségen kívül mindössze a „Budapest” őrzászlóaljjal, két műszaki zászlóaljjal, egy folyamőrosztállyal (zászlóaljjal), néhány állásban lévő, így lekötött légvédelmi üteggel és a HM-őrszázaddal rendelkezhetett, amikhez 7 páncélgépkocsi, néhány páncéltörő és légvédelmi löveg, valamint aknavető tartozott. Mindent összeszámolva Lázár nem egészen 2000 katonára számíthatott. Katonailag a Tigris harckocsik fedezetével felvonuló németekkel szemben, akik a főváros felé menetben lévő 24. páncéloshadosztályt is ideszámítva 25 ezer fővel rendelkeztek a főváros birtokbavételére ekkora erőnek nem voltak esélyei.

Vörös 14-én este jelentkezett a Várban. Másodszor is javasolta a kormányzónak, hogy utazzon Husztra, azonban Horthy azt ismét elutasította Vattay Horthy jelenlétében utasította Ibrányi Mihály altábornagy hadosztályparancsnokot, hogy intézkedjen a Lengyel Főkormányzóság területéről éppen visszatérőben lévő és Kecskemét körzetében kirakodást folytató 1. lovashadosztály Budapestre vezénylésére, azonban a seregtest összpontosítására és beérkezésére sem maradt elegendő idő. Ráadásul Ibrányi nem igyekezett a végrehajtással. Az elitalakulatnak számító lovashadosztállyal (október 2-től huszár-) és az Esztergom, Vác, Aszód térségében települt 1. és 2. páncélos póthadosztállyal együtt a magyar csapatok létszáma is elérte a 25 ezret, csakhogy ezek tétlenek maradtak.

A kormányzó október 14-én reggel határozta el a fegyverszünet 15-i bejelentését. (A 48 órás ultimátumról csak ezt követően szerzett tudomást.) A bejelentés időpontjáról nem tájékoztatta előre az 1. és 2. hadsereg parancsnokát, lehetetlenné téve a két tábornak gyors és határozott intézkedését.

14-én este Horthy, Lakatos nyomására a már kész államfői beszédből törölte azt a tagmondatot, hogy „…a németekkel a mai naptól kezdve Magyarország harcban levőnek tekinti magát.” Ráadásul másnap a rádióban a „fegyverszünetet kötöttünk” kifejezés „fegyverszünetet kötünk” formában hangzott el. Mindkettő kimondásának pedig nagy jelentősége lett volna, nem csupán azért, mert a Faragho által aláírt előzetes fegyverszüneti feltételekben benne foglaltattak, hanem azért, mert kihagyásuk lehetőséget adott egy olyan értelmezésre, hogy a fronton lévő magyar csapatok (átállás helyett) egyelőre folytassák a harcot a szovjet csapatok ellen.

Október 15-e eleve rosszul kezdődött. Reggel fél kilenckor Skorzeny kommandója tőrbe csalta és elrabolta ifj. Horthy Miklóst. A hetven év feletti kormányzó tetterejét ez nagy mértékben csökkentette, az elkövetkező sorsdöntő {I-380.} két napban szinte minden megnyilvánulásából kicsengett fia féltére.

10.30-kor összeült a koronatanács. A kormányzó bejelentette, hogy fegyverszünetet kér (sic!). Ez még így is nagy meglepetést okozott egyes minisztereknek. Vörös tájékoztatót tartott a hadműveleti helyzetről. Ismertette Guderian táviratát, amelyben a Honvéd Vezérkar főnöke intézkedéseinek visszavonását követelte 15-én 20 óráig, ellenkező esetben kilátásba helyezte, hogy a magyar szuverenitás ellenében foganatosít intézkedéseket a német hadműveleti vezetés biztosítására. A kormányzó kimondta, hogy Magyarország elvesztette a háborút.

A koronatanács ülése pontosan délben félbeszakadt, mert megérkezett Veesenmayer, akit Horthy azért kéretett magához, hogy tájékoztassa a fegyverszünet kéréséről. A kormányzó a miniszterelnök és a külügyminiszter jelenlétében tárgyalt a teljhatalmú birodalmi követtel. Veesenmayer tiltakozni próbált, de nem jutott mondanivalójának végére, mert Horthy számon kérte tőle fiának elrablását. Veesenmayer vita közben arra kérte a kormányzót, mielőtt visszavonhatatlan dolgot cselekedne, fogadja a Hitler személyes üzenetével érkező követet. Horthy erre hajlandónak mutatkozott.

A kormányzó 13 óra után négyszemközt fogadta Hitler különmegbízottját, Rudolph Rahnt. Rahn a Német Birodalom Olasz Szociális Köztársaságba akkreditált teljhatalmú követe volt. Horthyval arról tárgyalt, miként lehetne elkerülni, hogy a szovjet csapatok a németek hátába kerüljenek. Horthy egyenesen kérte Rahnt a német csapatok elvonulásának kieszközlésére, hogy ne kelljen a Honvédségnek azokat megtámadnia. Rahn az időnyerés céljából azt válaszolta, hogy ez a német kormány döntésének függvénye, s kérte a kormányzót, hogy a döntés meghozataláig a magyar csapatok ne nyissák meg az arcvonalat. Horthy ezt lehetségesnek tartotta, s hozzájárult, hogy Rahn ez ügyben tárgyaljon Lakatossal. Lakatos délután több fordulóban tanácskozott is Rahnnal és Veesenmayerrel.

A kormányzó Veesenmayerrel és a Rahnnal folytatott tárgyalásai közben fontos események történtek. Amint Veesenmayer távozott, Horthy engedélyt adott kiáltványának beolvasására, ami Hlatky Ede, a Magyar Rádió kormánybiztosának feladata volt. Ambrózy Gyula kabinetiroda-főnök, aki intézkedett Hlatky felé, meggyőzte a kormánybiztost, hogy a proklamációt a miniszterelnöki ellenjegyzés hiánya ellenére is beolvastathatja. Horthy, Lakatos és Hennyey visszatértek a koronatanácsba. Ott a kormányzó utasította vöröst az október 11-én meghatározott jelmondat leadására az 1. és a 2. hadsereg parancsnokának. Ugyanezekben a percekben a másik oldal is akcióba lendült. Hindy Iván vezérőrnagy felszólította a nyilasokhoz való csatlakozásra Aggteleky Béla altábornagyot, a budapesti I. hadtest parancsnokát, aki előzőleg parancsot adott a Citadella visszafoglalására a németektől. Aggteleky erre nem volt hajlandó, Hindy letartóztatta. Megtörtént az egyik kulcsember kikapcsolása.

Horthy éppen Rahnnal tárgyalt, amikor 13.10-kor elhangzott proklamációja a rádióban. A kiáltványt követő hadparancs felszólította az összes kinevezett parancsnokot a kormányzóra tett esküjének megtartására. A kormányzó a koronatanács feloszlatása után visszavonult a királyi palotába, kikapcsolva önmagát az események irányításából.

Vörös Pogány Imre ezredesen, a Kormányzó Katonai Irodája főnökének helyettesén keresztül intézkedett a megbeszélt jelmondat leadására. Ezt azonban fél kettő és kettő között Kapitánffy {I-381.} Albin vezérkari őrnagy megakadályozta. Nem sokkal később a Honvéd Vezérkar híradó osztályának vezetője, Porzezinszky Ádám ezredes olyan utasítást adott, hogy tilos a csapatok felé továbbítani bármilyen, a kormányzóságról érkező parancsot vagy közleményt. Nádas Lajos vezérkari ezredes, a Honvéd Vezérkar 1. (hadműveleti) osztályának vezetője távmondatot adott le mindhárom hadsereg-parancsnokságnak, hogy a kormányzói proklamációt nem szabad fegyverszünetként értelmezni (vagyis a harcot folytatni kell), s további parancsnok fognak érkezni. A vezérkari főnök nevében 14.50-kor hadparancsot adtak le a csapatoknak a harc folytatásáról.

14 órakor még egyszer, utoljára elhangzott a rádióban Horthy proklamációja. Három óra körül a németek és nyilasok megkezdték a főváros stratégiai pontjainak megszállását. Négy óra után elfoglalták a Rádiót. 16.-15-kor már felhívást olvastak be, hogy Beregfy Károly vezérezredes azonnal jelentkezzen Budapesten.

Vörös három után érkezett vissza szolgálati helyére. Helyettese, László Dezső altábornagy vezetésével beosztottai számon kérték, majd sarokba szorították a Honvéd Vezérkar főnökét. Vörössel új hadparancsot fogalmaztattak, ami 17.20-kor elhangzott a Rádióban: „A Kormányzó Úr rádiószózatában elhangzottakat senki se értelmezze úgy, hogy a magyar hadsereg letette a fegyvert. Mind ez ideig csupán fegyverszüneti tárgyalásokról van szó, amelyeknek kimenetele még bizonytalan. Ezért minden katona és egység változatlan erővel folytassa a harcot bármilyen oldalról jövő támadással szemben.” A hadparancs megfogalmazását követően őrséget állítottak Vörös ajtaja el, majd 16-án aláírattak vele egy nyilatkozatot, hogy nem szegül szembe Szálasival. Ezután szabadon Balatonfüredre távozott, majd október végén átszökött a szovjet oldalra.

A csapatokat Horthy proklamációja teljesen váratlanul érte. A tisztek nem tudták, hogyan kell értelmezniük a hallottakat. Az elhangzott kormányzói hadparancs sem igazította el őket, hiszen abban esküjük teljesítésére hívták fel őket, de nem intézkedtek konkrét teendőikre. Az esküt pedig úgy is lehetett és kellett értelmezni, hogy folytatniuk kell hazájuk védelmét az idegen hatalmak beözönlő hadseregeivel, tehát a szovjettel és a románnal szemben. Vörös öt óra utáni hadparancsa pedig egyértelműen elrendelte a harc folytatását. Igaz, ott volt a „bármilyen oldalról” jelző is, de ezt a tisztek túlnyomó többsége nem értelmezte úgy, hogy I. és II. világháborús szövetségese, a német hadsereg ellen kellene felvennie a harcot. Most köszönt vissza az, hogy a kormányzói proklamációból kihagyták a Németországgal való szembefordulásra vonatkozó mondatot.

Hallván a kormányzói proklamációt, de meg nem kapván a megbeszélt jelmondatot, Miklós Béla vezérezredes, az 1. hadsereg parancsnoka rádión kereste a Várat. Vattayval tudott beszélni, akitől először hallotta meg a 11-én megbeszélt jelmondatot. Másnap reggel telefonon beszélt Vörössel, akitől a harc folytatására kapott parancsot, továbbá arra, hogy tegyen eleget az 1. német páncéloshadsereg parancsnoka, egyben hadműveleti elöljárója, Gotthard Heinrici vezérezredes meghívásának. Miklós vezérezredes, vezérkari főnökével, Kéri Kálmán vezérkari ezredessel együtt átment a szovjet oldalra, megbeszélni az együttműködés kérdéseit, de ezzel magára hagyta a vezetésére bízott hadsereget. A 17-én megérkező László Dezső altábornagy minden nehézség nélkül átvette az 1. hadsereg parancsnokságát.

{I-382.} Veress Lajos vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka Pogány ezredest, Vattay helyettesét érte el. Pogány leadta Veressnek az átállást jelentő jelmondatot. Érdemleges intézkedések megtételére azonban nem marad ideje, mert saját vezérkari főnökének közreműködésével a 8. német hadsereg vezérkari főnöke letartóztatta. A kormányzó akadályoztatásának esetére megbízott homo regiust kikapcsolták az eseményekből. Október 17-én Major Jenő altábornagy átvette a hadsereg parancsnokságát.

A 3. hadsereg parancsnoka, Heszlényi József altábornagy a helyén maradt. Néhány, a németek és a nyilasok szempontjából megbízhatatlan tisztet letartóztattak vagy leváltottak.

Október 15-én délután négy óra közül Szálasit átvitték a német követségre, a Várba. Megkezdődött a kormányalakítás. Ekkorra az utcákat már a németek és a nyilasok uralták. Sorra fordították át, kihasználva a kormány tétlenségét, a Budapesten lévő katonai, csendőri és rendőri alakulatokat.

A Testőrség parancsnoka, Lázár Károly altábornagy, akihez eljutottak a hírek a németek és nyilasok mozgásáról és az átállásokról, intézkedett a Vár lezárásra. A mintegy 300 fős Testőrség védőállásokat foglalt, a felvezető utakra és a kapukba aknazárat telepítettek. Belülre került a német követség is. Erich von dem Bach-Zelewsky SS-Obergruppenführer, a Panzerfaust (a budapesti katonai fellépés) október 13-án a magyar fővárosba érkezett parancsnoka este nyolc előtt 23 óráig szabott határidőt az aknazár felszedésére, ellenkező esetben kilátásba helyezte a Vár megtámadását. Veesenmayer diplomatikusabb volt: arra való hivatkozással, hogy ne korlátozzák a német követséget szabad mozgásában, elérte, hogy Lakatos utasítására Lázár a Bécsi-kaput megnyittatta. A Várba szorult magyar vezetőknek nem volt tudomásuk arról, hogy Szálasi is a német követségen tartózkodott.

Este 21.40-kor a Rádióban beolvasták Szálasi proklamációját a hatalom átvételéről és a harc folytatásáról német oldalon. Megismételték Vörös hadparancsát is, ami a csapatoknál azt a benyomást keltette, hogy csak a politikai vezetés csúcsán történt változás, a Honvédségében nem. Végezetül beolvasták a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség felhívását a fegyveres harcra.

Október 16-án hajnalban a németek megindultak a Vár ellen. A Testőrség ellenállt, a kirobbant húszperces tűzharcban 2 testőr és 7 német katona elesett. A magyar katonák csak Lakatos utasítására tették le a fegyvert.

A németek által támogatott nyilas hatalomátvétel 16-án estére teljessé vált.