Színesfémkohászat


FEJEZETEK

Míg az 1867–1919-ig terjedő fél évszázad alatt a nagyipart rohamos fejlődés jellemezte és annak szerves részeként vasérc- {IV-179.} és kőszénbányászatunk valamint vasgyártásunk a gazdaság egyik meghatározó tényezője lett, addig a régebben számottevő nemesfémtermelésünk a készletek kimerülése, egyéb ércbányászatunk pedig a tengerentúlról beáramló olcsó nyersanyagok következtében elvesztette gazdasági jelentőségét. A bánya- és kohótermelésben a nemes- és színesfémek értékaránya az 1880-as évek 20%-áról az 1910-es évekre 5–7%-ra csökkent, ugyanakkor a vastermelés értéke mintegy 25%-ra emelkedett.

Arany- és ezüstkohászat

Arany- és ezüsttermelésünk területén a 19–20. század fordulóján mutatkozó rövid életű fellendülés után az 1910-es években erőteljes visszaesés következett be és megváltozott az egyes nemesfémtermelő területek részesedési aránya is. Nőtt az Erdélyi-érchegység, és csökkent a Körmöcbánya–Selemecbánya környékének aránya.

Az I. világháború végétől a nemesfémkohászat jelentéktelen szerepet játszott. A réztermelés a 19. század végére jelentéktelenné vált a lényegesen olcsóbb dél-amerikai réz beáramlása és a hazai tőkehiány következtében.

A trianoni békeszerződéssel Magyarország elvesztette ércbányászatának 98,3%-át. Színesércbányáink időleges termeléssel Recsk és Gyöngyösoroszi. Az ezekből nyert, nem számottevő érceken kívül gyakorlatilag nem kohósítottak színesfémérceket, a színesfémkohászat lényegében csak a finomítást és a félgyártmánygyártást ölelte fel.

A II. világháború előtti időszakban – és részben utána is – a csepeli Weiss Manfréd gyáron kívül még a Rézhengerművekben, a Metallkémiában, az Állami Pénzverdében, a Mosonmagyaróvári Fémfeldolgozó Vállalatnál és a Felten és Guilleaume Kábelgyárban is foglalkoztak félgyártmánygyártással. A meghatározó azonban már akkor is az 1895-ben alapított Csepeli Fémmű volt. A Metallokémia 1935 óta szerepel ezen a néven, tevékenysége azonban egészen 1908-ig nyúlik vissza. Fő profilja a szennyezett réztartalmú hulladékok, továbbá ólom- és cinkhulladékok feldolgozása volt, melyet 1945 után is folytatott. A gyár 1997-ben leállt.

A Csepel Művek Fémmű az 1930-as években mintegy 46 féle nehézfémötvözetet gyártott. 1941-től kezdve azonban az előre összegyűjtött jelentős fémkészletek elfogyása miatt a nehézfémtermelés visszaesett. A II. világháború alatt a fémmű súlyos károkat szenvedett és ezek kijavítása csak 1949-ben fejeződött be. Lényeges fejlődése az 1950-es évek végén kezdődött. Megnövekedett a félgyártmányigény (híradástechnika, műszeripar, járműipar által igényelt színesfém féltermékek) és megindult a híradástechnikai ötvözetek gyártása. 1965-ben megindult a finomkohászati öntöde létesítése két folyamatos tuskóöntő berendezéssel és a hozzájuk tartozó kemencékkel, amelyek közül az egyik az OFHC (oxigénmentes, nagy vezetőképességű) réz, a másik a sárgaréz-tuskók kristályosítására szolgált.

1968-ban létrehozták a Móri Cső- és Elektródagyárat, Csepelről áttelepített gépekkel. Az 1970-es években további modern berendezéseket telepítettek, újabb hengerállványokat, védőgázas dekarbonizáló kemencével és lakkozóberendezéssel, majd a General Electric cégtől vásárolt licenc alapján dolgozó rákristályosító gépsort, amely közvetlenül katódrézből állítja elő a hengerhuzalt, ezáltal megkétszereződött a hengerhuzal gyártása. 1985-ben üzembe helyezték az új rézfinomító üzemet. A fejlesztés további lépései és iránya a hulladék-előkészítés, valamint a rézraffinálás tűzi és elektrolitikus részei voltak.

1983-ban megszűnt a Csepel Művek Tröszt. A Csepeli Fémmű teljes jogú, önálló vállalatként folytatta tevékenységét, 1985-ig államigazgatási felügyelet alatt, ezt követően pedig vállalati tanács irányítása {IV-180.} alatt. 1983-ban a Metallokémia, 1984-ben a Székesfehérvári Nehézfémöntöde vált ki a Fémmű kötelékéből. Az 1989–1990-ben bekövetkezett politikai és gazdasági változások új helyzet elé állították a Fémműt. Mind a termelés, mind a nyereség csökkent. Megszűnt az alumínium-formaöntészet és a színesfém-lemezgyártás, szünetel a rézfinomítás.