Háborús évek

1938-ban a Népszövetség megszüntette a trianoni békeszerződés fegyverkezési korlátait. Ezt követően Darányi Kálmán miniszterelnök jelentős fegyverkezési programot hirdetett meg. Ebben szerepet kapott a Standard és a Telefongyár is. Mindkét gyár megtette az előkészületeket kapacitásának növelése érdekében. A magyar Philips Művek is elkezdte gyártási lehetőségeit kiterjeszteni. Míg a Felten, a Telefongyár és a Standard teljes munkáslétszáma 1938-ban nem érte el a 4 ezret, 1944-re 8 ezerre emelkedett. A háborús készülődésen kívül az ipar fellendülését segítette, hogy saját fejlesztésű eszközökkel tudott a piacra lépni. A legjelentősebb az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Gyár volt. Aschner Lipót vezérigazgató tehetséges fiatal mérnököket alkalmazott, akiknek lehetőséget biztosított, hogy a híradástechnika bármely területén kutassanak és alkossanak, s ez nagy lendületet adott a magyar híradástechnikának. Hatása még jóval az 1952-ben bekövetkezett halála után is meghatározó volt. Innen indult Bródy Imre (kripton töltésű izzólámpa), Pfeiffer Ignác (volfrámszálas izzólámpa), Bay Zoltán (radar), valamint Millner Tivadar, Selényi Pál, Szigeti György. Az EIVRT profilján túlmutató területeken lett világhírű Simonyi Károly és Kozma László. A gyár profiljához tartozó kutatásokat Winter Ernő irányította, akinek szabadalmai előkelő helyet foglaltak el a világ rádiócsőgyártásában. Munkájának eredményeképpen 1938–1939-ben 23 millió izzólámpát gyártottak és 53 országba exportálták. 1935-ben megkezdődött az amerikai elektroncsövekkel csereszabatos hazai csőgyártás. Később saját fejlesztésű elektroncsövekkel is megjelentek, ennek évi termelése 2,5 millió darab volt, amelyből 2,1 milliót exportáltak. Az Izzóban 1938-ban, 300 ezer pengős alapítvánnyal, Bay Zoltán számára Atomfizikai Tanszéket hoztak létre. Czukor Károly javaslatára az Orion vezetősége 1937-ben televíziós laboratóriumot létesített.

Az Izzóból kivált Wolfram Lámpagyárban Kremeneczky János igazgató Orion védjeggyel jó minőségű rádiókészülékeket gyártott, s a világon ők jelentek meg a legtöbb típussal. Évi 100 ezer db rádiót gyártottak, s ebből 55 ezer Orion típusú volt. Ez messze meghaladta a hazai felvevőképességet, ezért a termelés 90%-a exportra készült.

A Telefongyár az 1940-es években a Weiss Manfréd Művekkel együtt lőszert is gyártott. A Standard gyárral együtt szerepet kapott a vadászrepülőgépek rádióberendezéseinek készítésében is. A Philips rádióadók {IV-250.} gyártására specializálódva a Magyar Postán kívül a Belügyminisztérium számára is készített nagyteljesítményű adókat. A kisvállalatok is kaptak szerepet, így például Engel Károly szerelési anyagok és készülékek gyára átvette a Standard Rt által korábbiakban kidolgozott rádió-vevőkészülékek gyártásának egy részét. Jelentősen fejlődött a Dial Telefonkereskedelmi Rt. Kezdetben kisegítő gyártási feladatokat vállalt, de az 1930-as évek közepétől az alközponti területen vezető cég lett.

Nemcsak a háborús célokat szolgáló gyártmányok iránt növekedett meg az érdeklődés. A lakosság úgy érezte, hogy biztonsága érdekében érdemes telefont beszerezni. Az igények kielégítésére a Standard gyár megkezdte a 7DU típusú kisvárosi és helyközi központ gyártását, amelybe 300 egyedi és 400 ikerállomás volt beköthető. Nagyvárosi célokra a 7A2 dokumentációit szerezte be és felkészült ennek gyártására.

A Magyar Posta szervezetét a háború előszelén kívül a trianoni határokat helyreigazító szerződések és ennek hatására a Felvidék, Erdély egy részének visszacsatolása és később Bácska visszacsatolása is befolyásolta. Új területi igazgatóságokat kellett létrehozni. A hálózat struktúráját úgy kellett módosítani, hogy Kassa, Kolozsvár és Szabadka gócként csatlakozzon a hálózathoz. Ezzel egyidejűleg elkészült az első hálózati terv, amely a hálózati minőségromlásokat felosztotta a különböző szakaszokra, meghatározta a stabilitás biztosításához szükséges csillapításokat és a hosszú áramkörök csillapításának csökkentése érdekében bevezette a csillapításvezérlést. Ebben a munkában vezető szerepet kapott Koczka László, akinek vezetése mellett részt vettek fiatal mérnökök, mint Ocskay Szilárd, Salló Ferenc, Flanek Tibor és később Novák István. A tervben megjelent a többszintű hálózat, amelynek központja a nemzetközi kicserélő fő gyűjtőgóc volt Budapesten, a megyeszékhelyek voltak a gyűjtőgóc-központok, a járás székhelyek pedig a gócközpontok. Némely kisebb tanyacsoport, falu összefogására helyenként a szektorközpontot is szükségesnek tartották. Ennek a többszintű koncentrálásnak azért volt jelentősége, mert így az ország valamennyi települése elérhető volt, ugyanakkor a hálózat lehetővé tette a forgalom hatásos koncentrálását.

A postaforgalom területén is hasonló változtatásokra volt szükség. Lehetővé kellett tenni a visszacsatolt területek bekapcsolását a levél- és a csomagfogalomba, továbbá a háborús események speciális hadipostájának kialakítását. Nehezítette működésüket a cenzúra, amely a levelek kézbesítését sok esetben késleltette.

A hadi események lassanként hazánk területére helyeződtek át és ez súlyos károkat okozott a rádióadóknál, a postai szállításban és a távközlő rendszerekben. 1945 tavaszán egy teljesen szétzilált hálózatot kellett újraéleszteni és a szolgáltatásokat újraindítani. A megmaradt eszközök felhasználásával ideiglenes központokat, átvivőberendezéseket hoztak létre, a gyárak a rendelkezésre álló anyagokból pótolták egy-egy rendszer hiányzó elemeit. A MÁV-val együttműködve a postai szállítás is néhány hónappal a háború vége után megindult. A távközlési feladatok megoldásában jelentős szerepet játszott a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság két vezetője Hollóssy Károly és Varjú Ferenc, akik a romokból és tartalék eszközökből igen hamar kialakították a helyközi hálózatot. Saját kis műhelyt hoztak létre Pocskay Tibor vezetésével, ahol a még használható eszközöket rendbe hozták, és számos magánműhely támogatásával új berendezéseket is készítettek. A növekvő hálózat már központi tervezést igényelt. A követelmények gazdaságos kielégítése érdekében Brebovszky Jenő vezetésével megalakult a Postai Tervező Iroda (POTI), mely több mint 40 évig irányította a hálózati tervek készítését. A rádiózás helyreállításában {IV-251.} Kodolányi Gyula, Magyari Endre, Susánszky László vettek részt. A kábelhálózat felújítása Borsos Károly, Ipolyi Károly és Novák István nevéhez fűződik. Csoboth-Róbert Ödön az áramellátást, Balás Árpád és Mjazovszky Ákos a helyi hálózatokat hozta üzemképes állapotba.

A híradástechnikai ipar újjáépítése során különösen az okozott nehézséget, hogy a gyártósorok egy részét a németek leszerelték, elvitték, más része a bombázások során tönkrement. Az itthon maradt, megóvott és megmaradt gépek egy részét jóvátételben a Szovjetunióba szállították. 1943-as árakon számolva a Standard Villamossági Gyár 1,6 millió pengő, a Telefongyár 12,6 millió pengő, a Philips Művek közel 3 millió pengő kárt szenvedett. A többi gyárnál is az épületeknek, és a gyártókapacitásnak legalább 50%-a tönkrement. 1945 tavaszán megkezdték a helyreállítást, ezzel párhuzamosan a termelés is megkezdődött. Az Egyesült Izzó 1945 augusztusában már havi 200 ezer darab izzólámpát, szeptemberben pedig 5 ezer darab rádiócsövet tudott a piacra vinni. Az Orion gyártókapacitását a Vörös Hadsereg kötötte le, és már 1945-ben 10 ezer darab hordozható rádióvevőt készítettek számukra. A Standard gyárban 1945 június végére több mint ezer ember állt munkába és megindult az induktoros telefonkészülékek és hívóművek gyártása a Vörös Hadsereg számára. 1946-ban központ-alkatrészeket készítették.

A rádióadók helyreállításában a Standard Gyár, a Magyar Posta és a Philips Művek együttműködése egy éven belül több mint 10 adó telepítését tette lehetővé. A Standard Gyárban Sárközy Géza vezetésével kiemelkedően produktív szakemberek gyűltek össze, akik a hazai rádióadó-gyártást néhány év alatt világszínvonalra emelték. Kiváló együttműködés alakult ki a Magyar Postával, ahol Tomcsányi István és Baczynski István, régi rádiósok közreműködésével az üzemvitel is magas színvonalú volt.

A Permel Zománchuzal Gyár 1945-ben 31 tonna, 1946-ban 164 tonna zománcszigetelésű tekercselőhuzalt gyártott a hazai ipar számára.

1940-ben Magyarországon a 100 lakosra jutó telefonállomások száma 1,76 volt. Ez a szám a környező és balkáni államok között előkelő helyet biztosított (Görögország 0,76, Jugoszlávia 0,45, Románia 0,51). A háborús károk miatt csak 1950-re érhettük el ismét az 1,76-os telefonsűrűséget. 1947 végére sikerült a háborús károk hatását döntő mértékben kiküszöbölni. A postai és a távközlési szolgáltatások már kielégítően működtek, a gyárak és a kisipari üzemek kialakították új profiljukat, ezeket megfelelően kombinálva a hagyományos gyártmányokkal, gazdaságilag is eredményesek voltak. Zelenka, Csicsátka, Kozmáry, Paksy nevével fémjelzett műszer- és alkatrészgyártó kisvállalatok virágoztak. Ha a politika nem szól közbe, az öntevékeny vállalkozók, a lelkes szolgáltatók és az eredményes nagyipar megindult volna felfelé ívelő pályáján. A beavatkozás első lépése az ipari és szakmai vezetők ellen indított koncepciós perek sorozata volt. A súlyos ítéletek miatt meggyengült a vezetői kar, a többiek kezdeményező készségét pedig gúzsba kötötte a félelem. A második lépés az államosítás volt, amikor politikailag megfelelő emberekkel cserélték le a bevált, jól képzett vezérkart.