A Magyar Néphadsereg az 1960-as években

Az Elnöki Tanács Révész Géza vezérezredest 1960. május 17-i hatállyal, saját kérésére felmentette miniszteri tisztségéből és Czinege Lajost kinevezte honvédelmi miniszterré és egyúttal altábornaggyá. A Magyar Néphadsereg korszerűsítésére és további fejlesztésére vonatkozóan a Honvédelmi Minisztérium a megfelelő politikai döntések alapján az Egyesített Fegyveres Erők Törzsével egyeztetve távlati tervet dolgozott ki. Ennek fő célkitűzése az volt, hogy a hazai viszonyokat figyelembe véve a Magyar Néphadsereg felzárkózzék a Varsói Szerződés többi hadseregéhez.

Az 1961–1965 közötti időszakban a szervezeti és az anyagi-technikai fejlesztésre helyeződött a hangsúly. A hadsereg technikai fejlesztési és szervezeti átrendezése nagy – 20–25 ezer fős – fejlesztési létszámot igényelt. Az első években a létszámnöveléshez még a feltételek adottak voltak. Később azonban már csak nehezen volt biztosítható, majd pedig szinte lehetetlenné vált, és előtérbe kerültek a belső átcsoportosítások.

A fejlesztés nagyságrendjének, ütemének alakulásában – különösen a szervezeti fejlesztés tekintetében – nagymértékben közrejátszott az, hogy az 1960-as évek elején rendkívül feszültté vált a nemzetközi helyzet. Emiatt a néphadsereg fejlesztésére tervezett költségvetés és létszám a második ötéves terv során – menet közben is – növekedett.

Ebben az időszakban a nagyhatalmak fegyverzetében elterjedőben voltak az atom- és a rakétaeszközök és megindult a hagyományos fegyverzet korszerűsítése is. A haditechnikában bekövetkezett fejlődés változásokat követelt a hadsereg szervezeti felépítésének egészében, de az egyes katonai szervezetekben is. Ennek megfelelően a Magyar Néphadseregben a hagyományos fegyvernemeket korszerűsíteni kellett és új fegyvernemeket kellett kialakítani. Jelentős változtatásokra volt szükség a szakcsapatok és a különböző szolgáltatások területén is.

1961 és 1965 között a hadseregfejlesztés fő – de korántsem egyetlen – feladatát a honi légvédelemhez tartozó szervezetek minőségi és mennyiségi fejlesztése képezte. Ennek során a löveges légvédelmi tüzéregységeket korszerű légvédelmi rakétakomplexumokkal váltották fel, s kiépült az ország legfontosabb objektumait és körzeteit oltalmazó légvédelmi rakéta tűzrendszer. Megtörtént a számbelileg megnövelt vadászrepülő-csapatok teljes átfegyverzése a jobb repülési jellemzőkkel rendelkező MIG–21 típusú repülőgépekkel. Ezzel egyidejűleg a rádiótechnikai csapatok mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt számottevő fejlesztésére is sor került. A fejlesztés eredményeként a honi légvédelmi csapatok a hadsereg alapvető haderőnemévé váltak. Megalakult a veszprémi 1. és miskolci 2. honi légvédelmi hadosztály, alárendeltségükben a légvédelmi rakéta harciosztályokkal. Átszervezésre kerültek a vadászrepülő csapatok, s ezredeik a honi légvédelmi hadosztályok részeivé váltak. A megnövekedett feladatokat ellátó Országos Légvédelmi Parancsnokság a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe került, s 1962 januárjában az ország légterének védelmét átvette a Déli Hadseregcsoporttól.

A szárazföldi csapatok fejlesztésének üteme és aránya ebben az időszakban {I-430.} kisebb volt mint a honi légvédelemé. A szárazföldi hadműveleti csapatok vezetésének javítására 1961 augusztusában Székesfehérváron felállt az összfegyvernemi 5. hadsereg-parancsnokság. Ennek alárendeltségébe került, a meglévő négy gépkocsizó lövészhadosztály és a rétsági 31. önálló harckocsiezred, amelynek hadosztállyá alakítása éppen kezdetét vette, továbbá több fegyvernemi és szakegység, alegység. A szárazföldi seregtest parancsnoka a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltje lett.

A fejlesztés eredményeként a honi légvédelem 1962-ben 3 rakétaezredben 14 harci osztállyal, 84 rakétakilövővel, a repülőalakulatok pedig, 80 szuperszonikus- és 80 hangsebesség alatti repülőgéppel rendelkeztek.

A hadsereg vezetése döntött arról, hogy a következő években a hátországi és a szárazföldi csapatok fejlesztésére kell a fő figyelmet fordítani. Ennek keretében állították fel a tapolcai hadműveleti-harcászati rakétadandárt, valamint négy harcászati rakétaosztályt az ország különböző helyőrségeiben. A titkossági intézkedésekre jellemző volt, hogy a dandár az „5. önálló harckocsiezred”, a rakétaosztályok pedig „harckocsi felderítő zászlóalj” megnevezéssel szerepeltek a hadrendben. Ezen alakulatok megszervezésével a néphadsereg szárazföldi erői – elméletileg – képesség váltak vegyi-, illetve atomcsapás végrehajtására. Ilyen típusú robbanófejekkel azonban a magyar haderő sohasem rendelkezett, háború esetén a szovjetek adták volna azokat. Ugyancsak felállítottak tíz páncéltörő rakétaüteget, és befejezték a tatai 11. harckocsihadosztály szervezését. A néphadsereg harckocsizó fegyvernemének fejlesztése lassan haladt. Bár az 1960-as évek első felében megkezdődött a viszonylag korszerűnek mondható T–54-esek rendszerbe állítása, a csapatok gerincét még mindig a világháborús T–34-es típus alkotta. 1963-ban a rendszeresített harckocsi-létszám 1747 volt, de a páncélosalakulatok valójában csak 363 darabbal rendelkeztek. Megerősítették a csapatfelderítő szerveket, megkezdték a mélységi felderítő (légideszant) zászlóaljak felállítását.

T–55-ös harckocsi gyakorlaton

T–55-ös harckocsi gyakorlaton

Harcászati rakétaegység

Harcászati rakétaegység

Még 1962-ben az Elnöki Tanács a honvédelmi miniszter felügyelete alá helyezte az Országos Légoltalmi Parancsnokságot, amely azt megelőzően a Belügyminiszterhez tartozott. A légoltalmi parancsnokságból létrehozták a Polgári Védelem Országos Parancsnokságát. Az országos parancsnok a honvédelmi miniszter lett.

Az 1963-ban kidolgozott és a Kormány Honvédelmi Bizottsága által elfogadott Szervi Határozvány azt rögzítette, hogy a Honvédelmi Minisztérium egyrészt a legfelsőbb katonai államigazgatási szerv, másrészt a Magyar Néphadsereg és a polgári védelem legfelsőbb katonai szerve. A Honvédelmi Minisztérium létszáma az átszervezés végrehajtása után, néhány szervének a minisztériumból való kivonása miatt 1500 fő körül mozgott. A hadsereg békelétszáma 82 700 fő volt, mozgósítás esetén pedig meghaladta volna a 200 ezer főt.

Sajátos szervezési és irányítási feladatot jelentett 1964-ben a népgazdasági feladatok megoldásában való közreműködésre hivatott új kiképzési rendszerű műszaki alakulatok létrehozása és munkába állítása. Ez konkrétan egy közlekedési és egy általános műszaki dandár felállítását jelentette, irányítási rendszerük azonban az 1970-es évek elejéig nem volt tisztázott.

A harmadik ötéves terv időszakában – 1965-től 1970-ig – folytatódott a néphadsereg szervezetének és vezetésének korszerűsítése. A vezetés struktúrájának fejlesztése terén a legjelentősebb {I-431.} változás az volt, hogy 1966-ban a szárazföldi hadműveleti csapatok szervezetének további javítása érdekében létrehozták a ceglédi 3. hadtestparancsnokságot. Az új hadműveleti parancsnokság átvette a hadsereg-parancsnokságtól a két hosszabb menetkészültségi idejű gépkocsizó lövészhadosztály vezetését (4. és 8.).

A két haderőnem csapatainál a technikai fejlesztés folytatása következtében további, a magasabb egységeken belüli szervezeti változások következtek be.

A szárazföldi csapatoknál tovább bővültek a magasabb egységek páncéltörő rakétás szervezetei. A tüzérség keretében megkezdődött a felszerelt szervezetek megalakítása.

A lövészcsapatoknál megjelentek a magyar gyártmányú páncélozott szállító harcjárművek. Ezzel megkezdődött a gépkocsizó lövész csapatok gépesített lövészcsapatokká történő átalakítása. Folytatódott a harckocsik mennyiségének a növelése, minőségi összetételük javítása. A technikai fejlesztéssel egyidejűleg jelentősen növekedett a fegyvernemek és szolgálatok – különösen a harckocsi-, a híradó-, rádiótechnika- és vegyvédelmi csapatok létszáma, ami egyben azt is jelentette, hogy arányuk a lövészcsapatokhoz képest jelentősen megnövekedett. A harmadik ötéves tervben indult meg a szárazföldi csapatokhoz kapcsolódó helikopterek rendszerbe állítása is. Ebben az időszakban tovább nőtt a hadseregen belül a honi légvédelmi haderőnem súlya.

A technikai fejlesztés azonban újabb- és újabb létszámigényeket támasztott. A politikai vezetés 1964 júliusában ugyanakkor olyan határozatot hozott, hogy a fejlesztés a továbbiakban nem járhat együtt a békelétszám növekedésével. Ezért az 1960-as évek második felében, de különösen az 1970-es években a keretesítés – a hagyományos fegyverzettel felszerelt és nem az első lépcsőhöz tartozó katonai szervezetek békelétszámának drasztikus csökkentése – olyan méreteket öltött, amely hátrányosan hatott a harckészültségi követelmények teljesítésére, a technikai eszközök kiszolgálására, a személyi állomány életkörülményeire.

A keretesítés ugyanakkor megnövelte a mozgósítási teendőket. Ennek elősegítésére megkezdődött a békében nem élő katonai szervezetek mozgósítását előkészítő törzsek, majd az 1960-as évek második felében a közéirányító mozgósító törzsek létrehozása.

A létszámgazdálkodást nehezítette, hogy ritkán került sor a régi technika kivonására, a kezelő-, kiszolgáló állomány felszabadítására. A legtöbbször az új mellett a régi technika is a hadrendben maradt, ami főként abból következett, hogy szűkös anyagi lehetőségek nem tették lehetővé annyi új eszköz vásárlást, mint amennyire szükség lett volna.

A hadsereg legjobban feltöltött, elit alakulatai zömmel az ország nyugati részein állomásoztak, megfelelően a szovjetek elképzeléseinek. Ma már köztudott, hogy egy esetleges háború alkalmával a kijelölt magyar egységeknek ausztriai, illetve észak-olaszországi célpontokat kellett volna elérniük. Ennek megfelelően 1967-ben a dunántúli, valamint közvetlenül a nyugati határszélen elhelyezkedő csapatok feltöltöttsége 80–85%-os volt, míg a Dunától keletre ez csak a 14–35%-ot érte el. A tábori és légvédelmi tüzér alakulatok 55, míg a műszaki vegyvédelmi és híradó csapatok 35%-os feltöltöttséggel bírtak.

Az 1967-ben megindult országos oktatási reformmal összhangban nagyarányú szervezési és irányításbeli módosítások történtek a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, ahol a szovjet vezérkari akadémiának hazai megfelelőjeként hadműveleti tanfolyam kezdte {I-432.} meg működését. Ugyanebben az évben szűnt meg az Egyesített Tiszti Iskola és helyette a Kossuth Lajos Katonai Főiskola és a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola képezte a tiszteket. A Kilián György Repülő Tiszti Iskola repülő műszaki főiskolává alakult.

1968-ban a Szovjetunió és a Varsói Szerződés további négy tagországa – Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Bulgária és Magyarország – a „korlátozott szuverenitás” doktrínájára építve, az országok belügyeibe való be nem avatkozás elvét durván megsértve végrehajtotta Csehszlovákia katonai megszállását. A magyar párt és a kormány a Parlamentet megkerülve a beavatkozásban való részvétel mellett döntött. A Magyar Néphadsereg kijelölt csapatai, alapvetően a 8. gépkocsizó lövészhadosztály erői hajtották végre a feladatot. A magyar katonai alakulatoknak 1968. július 27-én hajnali 3 órakor rendelték el a teljes harckészültséget és a tartalékosok mozgósításának a rejtett végrehajtását. A csapatok július 28-án foglalták el az Aszód és Rétság közötti területen kijelölt várakozási körleteiket, itt készültek fel a feladat végrehajtására.

A Csehszlovákiába történő bevonulást augusztus 20-án éjszaka rendelték el. A magyar egységek fő tevékenységi körzete a Léva–Csallókör–Nagyszombat–Vágújhely–Nagytapolcsány–Aranyosmarót határolta terület volt. Ezen a területen fegyveres harcra, az ott lévő csehszlovák alakulatok lefegyverzésére nem került sor. Jelentősebb incidens csak Nyitrán történt, amikor a magyar harccsoport figyelmeztető lövésekkel oszlatta fel a helyi tüntetőket. Egy másik esetben ugyanez a harccsoport fegyverhasználat nélküli harckocsibevetéssel vett birtokba egy illegális rádióadót. Csehszlovák részről veszteség egyik esetben sem volt. A magyar alakulatok vesztesége – nem fegyveres harcban – 3 fő. Szeptember közepén a magyar csapatok zömét – a Nyitrán lévő harccsoport kivételével – a Kis-Kárpátok erdőségeiben vonták össze. Csapatainkat október 23-a és 31-e között elsőként vonták ki Csehszlovákiából.