A br. Eötvös Loránd Emlékkiállítás

Eötvös Loránd 1919 tavaszán, a Tanácsköztársaság idején halt meg. Hagyatéka három helyre került, a budapesti tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézetéhez, a szerveződő Geofizikai Intézethez és a családhoz. A tárgyi emlékek többsége ma az ELGI birtokában van. Az első, időszakos Eötvös-emlékkiállítást 1970 októbere és 1971 májusa között szervezték a Tihanyi Múzeumban. A következő, a rendezők szándéka szerint már állandó kiállítás megnyitására 1984 októberében került sor. Azóta változó helyszíneken, változatos formákban, de folyamatosan létezik Eötvös-kiállítás, 1992-től 1998-ig az ELGI Tihanyi Földmágneses Obszervatóriumában, 1998 őszétől az intézet budapesti székházában. A geofizikusok régi adósságukat rótták le ezzel, hiszen Eötvös Loránd a sok neves magyar természettudós között is kiemelkedő helyet foglal el. Ha politikai, tudománypolitikai szerepét is megismerjük, érthetővé válik, miért maradt mindvégig magyar tudós. A kiállítás legfontosabb része Eötvös gravitációs és mágneses kutatásainak eszközeit mutatja be. Látható a torziós ingák valamennyi típusa, a legelső, terepre vitt laboratóriumi műszertől az Eötvös halála után évtizedekkel készített, teljesen automatikus berendezésig.