Folyóiratok, egyesületek

A szakma klasszikus lapját a Vízügyi Közleményeket Kvassay Jenő alapította 1879-ben, amelyet 1999-ben az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) ad ki Stelczer Károly szerkesztésében. 1955 után a közleményeken kívül hosszabb-rövidebb ideig megjelentek elsősorban híranyagot tartalmazó folyóiratok és periodikák.

Az OVF kiadásában a Víztükör című lap már túllépte harmincadik évfolyamát. Szerkesztője Perecsi Ferenc. Belső használatra a vízügyi igazgatóságok is kiadnak, általában havonta, saját folyóiratot a régióban történt vízügyi munkákról, illetve feladatokról. A vízügyi szolgálat a vízrajzi osztály (majd intézet) mérései alapján a 19–20. század fordulója óta adja ki a vízrajzi adatokat a Vízrajzi Évkönyvben. Néhány évig megjelentek más szakmai periodikák is, mint például a Vízkészletgazdálkodási Intézetben szerkesztett Vízkészletgazdálkodási Évkönyv, de ezek anyagiak híján megszűntek.

A szakma fontos társadalmi egyesülete a Magyar Hidrológiai Társaság, amelynek két folyóirata van. Az 1921-ben indult Hidrológiai Közlöny havi folyóiratnak készült. Az 1980–1990-es években kéthavonta jelent meg. Egyedülálló a lap abban, hogy minden vízzel foglalkozó témát tárgyal a hidrológiától – a limnológián, hidrogeológián keresztül – a vízépítésig, vízgazdálkodásig. Főszerkesztője Vágás István, szerkesztője Békési János (1999).

1962-ben indult meg a társaság másik folyóirata a Hidrológiai Tájékoztató, amely rövidebb cikkeket közöl kutatásokról, építésekről, organizációról. Szerkesztője alapítása óta Vitális György.