Román költők

 


ADRIAN POPESCU

(Sz. 1947-ben, Kolozsváron.) A helybeli egyetemen végzett bölcsésztanulmányokat, irodalmi szerkesztő. A mai erdélyi román irodalom egyik erőteljes egyénisége. Több román irodalmi díj kitüntetettje.


 
 
A KÖLTŐ CERUZÁJA

Buzgó csigaként araszol éjszakákon át
megvillanó ásó utat váj forrást fakaszt
grafitja gyémánttá válik néhanap
halálsápadt neon régi petróleumlámpa fénye alatt
fürge és serény pedig nem kíméli magát

Buzgó jelentést dicshimnuszt sosem írt
lassan de biztosan hízó kamatot se számolt
ami a faburok mélyén van az a versem
míg papírt csókol van kenyerem és élek
élet és halál között elfehéredő ujjakkal szorongatottan
talizmánom ő hiszek benne s remélek

idők ködébe vesző ősmadár csontja lába
villanó  forgács mely a fatörzsről lehasad
grafitbél ennyi a költő  mindene
tétova surrogása egyszer ha elakad
lassan gazdája is elpusztulhat bele

Cseke Gábor fordítása
 

 

A FÜRDŐ

Franz I., Franz K., Franz H. fürdik.
Az első a császár, schönbrunni palotájában,
márvány fürdőkádban, melyben a víz
szabályszerűen tizennyolc celsius fok,
hat inas melegít számára puha kendőket.

A második egy cementpadlós helyiségben,
melynek átlátszatlan ablakát vasrácsok védik.
A zuhany jéghideg, a mennyezet alacsony,
K. nyugtalanul tekinget a zárt ajtó felé.

A harmadik Franz garzonban lakik,
melyért házbért fizet, egyébként igen komfortos.
F. elnyúlik a zománcozott kádban
és figyelmesen vizsgálgatja csuklóján a kékes ereket.

A császár a langyos vízben a hírekre gondol,
melyek a határokról érkeztek a reggel;
"építtessek még egy szárnyat a Gloriette-hez?"
- töprengve bámul ki az árkádos ablakon.

Franz K. egy fekete bogarat rugdos
mezítlábával a lefolyó felé,
öklével a bezárt ajtón dörömböl,
azok meg késlekednek kinyitni.

Az utolsó Franz hirtelen meggondolja magát,
felkászálódik, s egy durva törülközővel
ledörgöli atlétikus testét, mely olyan
mint egy római császáré a dekadens korszakból,
s az acélpengét békés célokra használja.

Bal csuklóját diszkréten a kvarcóra fémfonadékú
karkötője alá rejti, rendbeszedi faun-szakállat,
bemegy a városba, elvégzi a nyomdai korrektúrát,
összevész a szedőkkel, sört iszik,

de gondolatai az otthoni fürdőkád felé kalandoznak,
mintha rozmaring illatú ágy,
mintha egyiptomi bárka, a Níluson ringatózó,
mintha egy asszony, mintha lakályos sírhant lenne.

Lendvay Éva fordítása
 
 

EGY GÉPFŰRÉSZ

Egy gépfűrész, mit két kezedbe
markolsz. Egyedül, erdő sűrűjében.

Jól megtámasztod a kévés sugárban. Kora reggel.
Éneke bármely rigófüttyöt elnyom.

Hunyorítanod kell egy kissé, hogy meg ne vakítson
a fenyőszilánk, a csapkodó eső és a szél.

A szavak finom lisztje csalókán megtöri
a harmatcseppek poshadt ragyogását.

És főként ne tétovázz, ne remegj, ne
kételkedj. Övé a hús és a vér.

Fejed ne kapkodd se balra, se
jobbra. Rikoltás, sírás szóra ne bírjon.

Tiéd a vas s a zengés. Ne zavarjon
se kiáltás, se visszhang, se tieid szólongatása.

Már-már belefáradt férfiak sora,
akár az élek fémlő tucatjai,

a hajthatatlan penge ha egyszer megindul
legyen VÉGZETES

Így duzzad benne egyfajta öröm.
A fűrész így lesz egyenlő legalább a verssel.

Ha érted a módját, derekasan elmetszi a törzsed.
Csak támaszd a térdednek, teljes erővel.
 
 

TÉLI REGGEL

Negyed hétkor megébredsz. Hideg víz, hol
a beretva, pokrócod alvó barátod
testére teríted, csöndben
osonsz le a deszkagrádicson.

Fél hétkor már a menedékház előtt;
óvatosan, csak ne köhögj, el ne csússz
az éjjel varázsolta jégen, csillámló 
kérge akár egy tűnő emlék

tudatod mélyén, megszorítod vitorlavászon
zubbonyod övét, hogy sustorog belé, pár
perc, az országútra értél, lopva néhány
fenyőágat szakítsz, lábad havas bokrokba gázol.

Hirtelen megérzed, ott ül válladon, suhogva
csak a szemed sarkából lesed, hátra se fordulsz,
remegve, nehogy elrepüljön, öngyújtód kattan,
aprópénz szotyog szerte a hóban.

Vissza a házba, vacogva, ifjan,
vissza a lepedő alá, szemed lehunyod,
te ostoba, már megint képzelődsz, hisz mi sem történt,
az estéli bor mi árthatott neked.

(Cseke Gábor fordításai) 


  
Román költők