ADELA POPESCU

(sz. 1936-ban, az Ókirályságban.) Bemutatkozó kötete 1963-ban jelent meg Bukarestben, sokáig csak lapokban közölt, verseire felfigyeltek Görögországban, Magyarországon, Olaszországban, Új-Zélandon. Különös fegyverténye az 1992-ben a washingtoni Moonfall Press kiadónál megjelentetett Közöttünk az idő c. kötete, amely az eredetin kívül a versek 6 féle nyelvi (francia, angol, olasz, magyar, német, orosz, spanyol) változatát is tartalmazza. Ebből válogattunk.

  

APÁLY

Hittem csodádban, szerelem,
mint Hamlet, királyi atyja szellemében;
voltam zsenge és bűntelen,
minden törvényen kívül éltem.

Odadobtam magam vakon neked,
kit nem is ismertelek, szerelem,
az éj ezüst-fülével tettenérve
el-nem-követett ballépteimet.

Hagytam, töltsél ki, áldott nyugalom,
idegen lettem a magam szemében,
hittem csodádban, szerelem,
mint Hamlet, királyi atyja szellemében...
 

 

KÖZÖTTÜNK AZ IDŐ

Épp most szeretlek, mikor már nincsenek
szerencsés szavaim, hogy megszólítanálak,
közöttünk az idő áll, hűs ablaküveg,
s nézzük egymást, mint néma, festett árnyak...

Gyémántcsilingeléssel nevetni volna jó,
s ha úgy tennél, mintha én ott se lennék,
de vállaink fölött két kupa összekoccan,
gyújtsuk föl a sötétet, mintha mostan

lépnénk le Rembrandt mesteri vásznairól...
 

 

EGYEDÜL

És futottam dermesztő esőverésben,
éreztem: utánam már
   havaz;
és mellbevágott az aszfalt
szuroklilán. Képtelenül,
    az ég villanó
pengéje alatt nehezen forgó szemekben
hársfaerdők zuhantak el
hólepetten...
 

 

ROSSZ SZELLEM

Állj utamba, vagyok az ébredő sugár,
melynek talán halálos kedve nőtt...
Kapudat csapd be az idő orra előtt;
űzz el magadtól, s  megkapaszkodom a holdban
mint csüngő, mely rég fülembe nőtt...
 

 

IDŐ

Nyomultál felém, egyedül,
szabadon,
      miként a fű,
megvontad tőlem a napot,
a vizet és a szelet...

És behódoltam,
ellenkezés nélkül vártalak,
minden lépéseddel mélyebbre
tapostál a földbe.
 

 

ARCOMAT NEKTÁR PORÁBA MÁRTOM

Arcomat nektár porába mártom.
Most fehér vagyok, de sárgának látszom...
mint délutáni nap a szemhatáron,
kontúrokkal le mindhiába zártok,
most fehér vagyok, de sárgának látszom -
ne méricskéljétek izzó sugárom.
 

 

MEGVILÁGOSODÁS

Szerelmem tőled óvnom kellett volna,
mert az igazi szerelem, ha volna
álmaimban él csupán.
Hinnem kellett volna, mint akinek jól megy a dolga,
mert ürügy voltál szökésem homlokán...
Tudattalannak kellett volna tűnnöm, miként a villám,
csak úszni, úszni, kapkodón,
nem tudni, meddig a könny s honnan a víz már -
hol a legmélyebb a tenger,
hol a legmagasabb az ég;
marcangolnám nehézkes, irányzékká vált testem,
bús nyílvessző, egyre távolabb a homoktól,
a megejtő, szépséges haboktól, a dróttól egyre messzebb...
 

 

BÉKÜLÉS

Egymásnak háttal,
   szorosan,
mint a rákok, testvéreink,
a nedves fövenyen a sötétben,
a nagy hideg foglyaiként...

Egymásnak háttal,
   kevéske
    melegért,
ez az utolsó alkalom,
   igazabb
az ölelésnél...
 

 

VISSZHANG

Hisz még valaki a szavakban?
feszít dölyfösen a harkály,
végiggépfegyverezi 
  a fészkeket ringató fákat:
a rémült madarak serege
   hussanó felhő
az erdő fölött
akárha égi fények pusztulása.

Egyedül a kakukk -
  egy elfeledett világból
   tompán rikoltó
   sose kotló

válasza zúdult
az élő erdőre,
mint tüzérségi
  üdvlövés

(Cseke Gábor fordításai)