IOANA CRACIUNESCU
|
Ünnepi deszkabódé a világ legvégén.
Jólelkű, jövőjüket pálinkából jósolgató emberek.
Bugyogós kislánykorom egy triciklin
megörökítődik az asztalok között
egy felnőttkori album számára illetlenül.
Az ünnepség zenekara
elrakja hangszereit.
Üstök lobogó vízzel,
angyalok füsttől maszatosan, hancúrozva jászlakban,
öregekkel.
Zsenge borjúhús.
Vörösszemű történelem.
Egy deszkabódé a föld peremén, szalmás trágya
a lábak alatt.
Fölötte
susogó rokolyákban, divatjamúlt pongyolákban keringőznek
törékeny illúzióink.
Hasonlítasz egy fiúra, ki elrabolt engem
s egy galambdúcban tartott bezárva.
... és kölesszemeket csipegettem a tenyeréből
s gyűrű volt bokám körül rajta a nevem
s összes ostoba cselekedetem...
Nézlek és te rá hasonlítasz
e vékony csövön át figyelve engem
szép a mutatóujjad
eggyé válva a ravasszal
s épp
oly lassan és bizonytalanul húzod meg te is
Őt is a sajnálkozás gyötörte halálra
és a te tenyeredből is kölesszemeket
fogok csipegetni.
Várj.
Benned is kívüled is megszínesedik a vers.
A puffadt arcú alkoholista civilizáció
belefúj üde áttetsző lelkedbe!
No gyerünk
vedd a pizsamád
a kikérgesedett házi papucsot
szelídülj meg
horgold körbe azt a nagy étvágyadat
halaszd el a nagy döntéseket
cirógasd meg gerincvelődet vesédet
belép majd hozzád a vers a nyitott ablakon át
égő szemekkel
s azt kérdi:
- Itt vagy? Nagyon helyes. Ülj itt és várj.
E röpülésem után visszatérek.
Taníts meg járni!
Hogy az ő jelene a múltaddá legyen, nem akarod!
Így hát valami olyasmibe kapaszkodnál ami
tartósnak tűnik. Ám a WC-lehúzón kívül
mást nem találsz.
Vendégeket hívsz, mosolyogsz pontos időközökben,
a frissen mosott arc és ruha egyaránt
vadonatújnak tűnik.
Meggyőzöd magad a normális életvitel szükségességéről.
Felnőtt korban már nem csimpaszkodunk az autóbuszra,
nem rágjuk a körmünket, nem piszkáljuk az orrunkat.
Mondataid és gesztusaid logikusak.
Lám, amint megérkezik és egy zsák cseresznyét dob az ágyadra.
S a keze s a szeme s a szája vérvörös.
Mióta elhagytad megszedi a pokol összes gyümölcsfáját
s az ágyadba szórja.
Te lefekszel
szófogadóan, a cseresznyére, a karjaiba,
az agyvelejébe, lefekszel.
S a gyöngeség e pillanatában
lesz múltaddá az ő jelene.
És akkor?
ROVARIRTÓSZER BOGÁRGYŰJTEMÉNYHEZ
Ne menj oly messzire
hogy ne érhessenek el a gondolataim.
Az ősz leszáll és sötétbe borítja a csűrt.
Maradék melegünkkel begyükben a darvak tovaszállnak.
Gondosan megtisztogatom a diófaágyat a fegyvert
a szegről s a
tükröt.
Rovarirtószert vásárolok
a bogarakkal pillangókkal teli
rovargyűjtemény számára.
Megtisztogatom
az apám torkát, a sebet a tenyér közepén,
a töviseket a homlok fölött és egyéb
apróságaim.
Boldogan kiáltottak föl a tengeri utazók
szárazföldet pillantva meg a láthatáron!
(Valami krumplislepényfélét majszolgatva
zsíros ujjal pörgettem a földgömböt magam előtt.)
Az Egyenlítő környéki hőhullámok
görcsbe rántották a gyomromat.
A falu papja megtért a mezőről, néhány dinnyét dobott
átal a kerítésen
és valami kottalapokat orgonamuzsikához.
Így szóltam magamhoz:
mindazok, kik az életük felénél, épp a megszületésük
pillanatában
tükörbe pillantanak
elölről kezdenek mindent. Csodálkozva fedeznek föl újból
mindent.
Sárral és vérrel bemocskolódott lábaim megmostam
és boldog voltam hogy mit sem tudok arról merre jártam
fél életen át, álomba merülten.
EGY ÓRÁVAL AZELŐTT, EGY ÓRÁVAL AZUTÁN EGYAZON ÓRA
Ugyanabban az órában háromnegyedkor megszólalnak
városom ébresztőórái.
Felébrednek a szegény halandók. Egyforma gesztusok:
fogmosás
kávézás
kotorászás autóbuszjegy
után.
Ugyanabban az órában az irodákban ezek a derék emberek
kezükbe veszik a sorsot
Ugyanabban az órában róják ki az adót
meg-nem-vásárolt bútorom
után,
meg-nem-szült gyermekem
után,
meg-nem-maradt férjem
után,
az adót magányom után.
Abban az órában én még alszom.
S alszom egy órával későbben is
s egy órával korábban is
és egyfolytában alszom.
Nyilatkozatokat firkantok alá jómagamról s az alvásról
a térről, időről, sebességről
s az egyetlen vagyok aki tudja:
mily hosszú télnek nézek
elébe,
mily gyorsan rothad az
avar,
mily közeliek a hajtók
s
még néhány efféle hasznos dolgot
"Az erdő és az erdei állatok védelme"
című kézikönyvből
Hozott Isten, Szomorúság, hamar egy gyorsfényképet!
Mosolygunk mind a ketten
a kitömött medve s a nemrég lőtt szarvas mellett.
Mint egy piacteret, úgy özönlik el a csigák az agyam!
és pokolian lassan
mozdul ez a gondolat bennem.
De nézd csak, szerelmem
(hogyan is szólíthatnálak másként)
kezem a te kesztyűdre méretezett.
Lépj be a házba.
Ne ijesszen el a süket lárma,
apám himbálódzik fönn a padláslyukban,
kettőnknél boldogabban, felöltözve
menyasszonyi ruhába...
(lépj be a házba)
... eső húzódik közte és közöttem
a világ kettőbe vágva
víz zúdul súlyosan az ereszcsatornába,
a ház fehérlő rémületben,
fönn egy rúdon angyal,
szárnya lebben,
bezárul minden könyv és írás
hétfőkeddszerda... s mi élünk, halunk, élünk
tovább, mint más... csütörtökpéntekszomb
(Kenéz Ferenc fordításai)
Szomorú vagyok, mint a karaván,
mely minden oázist maga mögött hagyott
mint szennyben fulladó tengerek
mint nyájban legyilkolt angyalok
Büszke vagyok, mint temetkezési ló
fényes fekete bojttal homlokán
a mindent a semmi felé vivő vagyok -
ajtónálló ott, hol nincsen ajtó
Fű vagyok, mely halogatja az őszt
mivel a kasza élébe szerelmes
madárraj vagyok, levegőben lelőtt -
szélmalmok szárnya ver, min t levegőt
s nem is tudom
vagyok-e még
ami vagyok
kit a szó süketen hagyott
a szó jele megvakított
süket szótagok seregélycsapata
szaladgál szemelget agyam letarolt
mezején
Ha nő a köd
ködöt akarok!
S kévébe kötöm, mint a gondos gazda.
Név:........................
Cím:...................................
Munkahely címe: .............................
Telefonszám:......................
Van
öt vagy hat jóbarátom
elszórtan a világ négy
sarkában.
Az egyik Honoluluban él.
A másik Amerikában, de
tulajdonképpen
Svédországban lakik.
A harmadik, úgy sejtem
mázoló Görögországban.
Ketten bizonyosan
egy kettéosztott országban
élnek.
Az egyik egy fehér szobában lakott
szerette a gyerekeket
és zongoraleckéket adott.
A másik merész verseket írt
bátor volt, és voltak barátai
s az Ana Ipatescu sugárutat szerette.
A harmadik (a mázoló) színdarabokat rendezett
valahol Szebenben,
szerette a népviseletet és a hagyományokat.
(ritkán találkoztunk,
különös szertartás volt,
ritkán találkoztunk)
Van egy apám (egy éve halott). Szeretem.
Van egy szerelmem, szerelmem.
Feltehető, lehetséges, jövőbeli
szerelmeim, szerelmeim, szerelmeim.
(Mindeniküket nagyon szeretem tehát!)
Az egyiknek felesége van
és nyolcéves kisleánya.
A másiknak felesége és
hároméves kisfia.
A másiknak kétéves fia
és felesége van.
A másiknak csak felesége
volt és
ő az én volt férjem
Van egy lakásom sok-sok telefonszámmal:
030, 053, 058, 134498, 125560, 151228, 834102, 350737,
155019, 125337, 143354, 519973, 554990, 123978,
554591,
TŰZOLTÓK! MENTŐK! RENDŐRSÉG!
VASÚTI TUDAKOZÓ
LÉGIFORGALMI
TUDAKOZÓ
071
091
Tehát nem érezhetem magam magányosnak
(semmi esetre sem)
érezhetem magam magányosnak ebben a pillanatban
segítség, támasz nélkül.
Tehát: ma február 22-én (csütörtökön)
nem leszek öngyilkos.
(Lendvay Éva fordításai)