Román költők

 


STEFAN AUGUSTIN DOINAS
 

Sz. 1922-ben az Arad megyei Caporal Alexa községben. A kolozsvári egyetem bölcsészkarát végezte, első kötete csak 1964-ben jelenik meg. Lapszerkesztő. Intellektuális költészete balladás árnyalatokkal elegyes. Francia és német költőket fordít.


  

KÚTÁSÓ

A földnek nincs elég szeme.
A keserű agyag fele
vágok a kapámmal keményen,
hogy a friss víz felszínre érjen
kéken, mint a tekintete.
Teli a telt korsók nyaka!
Éreztem, mint verdes oda
alant a mélyben, mint a gerle
a kalitkában, míg lebegve
szállt a juhászok csillaga.
Gyertek, s nézzetek bele, mint
a bika teszi, ha iszik.
Arcotok hagyva benne loppal,
ismerkedjetek a homokkal,
hol majd mindetek nyugoszik.
Gyertek, s dalolva mosdjatok.
Egyszer rég élet vize serkent,
és lehet, hogy fölfakad újfent,
s mindenkit mosnak a habok.

Jancsik Pál fordítása
 
 

LAOKOON

Kétezer éve - hiszen érthető - 
magasodik mind fönnebb a talapzat,
házak, terek épülnek bele; nő
a régi márvány, növeli az aszfalt.
Csak az öreg nem változott: szavak 
nélkül üvöltő sápadt árny-alak,
dús hajzata fakó lett a halálban.
Fiai száma meggyarapodott;
jönnek most is, mint annak idején még,
midőn minden lényeknek sorsa volt
s tagjaikban ott rejtőzött a szépség.
Jönnek, s kővé merednek: gyászszalag
övezte testek félelmes csapatja - 
sírnak a szobrász vésője alatt
s mindet saját kígyója fojtogatja.

Veress Zoltán fordítása
 
 

EZÜST AGYARÚ VADKAN

Egy ifjú levantei herceg a vadra
tört sűrű berekben a bokrokon át.
Míg tépte az ág, iszalag hasogatta,
megfútt egy erős szavú csontfuvolát,
s így szólt: - Nosza, társaim, űzzük a vadkant
és ejtsük el őt, az ezüst agyarút,
mert rettenetes csodalény, fene nagy vad;
ki meglövi, hírneve messzire jut.
- Jó herceg - a kürtösök így okították -,
nem jár soha erre a kan, kire vársz;
jöjj, űzzed a szarvasünőt vagy a borját
vagy nyúlra, szelíd szemű őzre vadássz. - 
Ment, ment mosolyogva tovább csak a herceg,
fürkészte a sűrűt, az ágasbogasat,
nem vonta fel íj idegét, ha a rejtek 
mélyén a hiuz vagy a róka hasalt;
ám egyszer a bükkök alá betekintve
így szólt: - Ide nézzetek, itt a kan, itt
a táltos ezüst agyarú; lesi szinte,
hogy földre terítik-e nádnyilaink.
- Jó herceg - a szolga felelte morogva -,
nem vadkan az, árny csak a lombok alatt.
- Légy csöndben - a herceg ekképp csitította;
ő látta a két ragyogó agyarat.
És mentek előre, s az ifjú megint csak
így szólt: - Ide nézzetek, itt a kan, itt
horkol heverészve ölén a csalitnak,
hadd lám, leterítik-e vasnyilaink.
- Jó herceg - a szolga felelt mosolyogva -,
nem vadkan az, egy halom őszi avar.
- Légy csöndben - a herceg ekképp csitította;
ő látta, hogy ott az a fényes agyar.
És mentek a fenyves alatt, ahol ismét
így szólt: - Ide nézzetek, itt a kan, itt
a táltos ezüst agyarú; nosza, szívét
járják hamar át a mi tűznyilaink.
- Ej, herceg - a szolga felelt vigyorogva -,
nézd meg, csak a hold süt az ágakon át.
- Légy csöndben - a herceg ekképp csitította;
ő látta a kan hegyes érc-agyarát.
És akkor, a kék-lila csillagos estén
szomj-oltani hogy le a vízre hajolt,
egy kan nekiront, s agyarát belevervén
vérével itatja a földön a port.
- Miféle vadállat ez itt, ki ledöntött,
s nem hagyja keresni az én vadamat?
Miféle madár sirat engem; örökzöld
mért fed be, miképpen a vermet a hant?
- Jó herceg, ez ő, az ezüst agyarú volt.
Épp ő sebzett meg, a rég keresett;
űznék a kopók, de hiába, megugrott.
- Légy csendben - a hercegi ifjú felelt -,
míg elhagy egészen a hűtelen élet,
hadd szóljon a tiszteletemre a kürt. - 
És akkor a hold feketén elenyészett,
s az éjben a kürt szava lassan elült.

Veress Zoltán fordítása
 
 

ÉJSZAKA

Tudtam, hogy eljön: a tavak iszapját
pír lepte el, s a néma levegőben
csak egy nyugvó madár trillája úszott;
a füstgomolyok tárt ujjú tenyérként
nyúlánkoztak fel befogadni őt, s a
víz önmagával társalgott a partnál.

Mi még ketten voltunk. Csak a lehelet
járta be köztünk a teret, amelyben
elkezdődött a hamvadás. Először 
gyúlt csillagot tartottam a kezemben,
de csak a kezem tudta; a szemem,
mint hű ebé, az ő szemébe mélyedt.

És ő, az éj, leszállt a könnyű széllel
tovarepült szkarabeusz-bogárra,
pillantásodra, mely idegenül
fürkészett szerte, és a fűre, melynek
sűrűje közt már ott honolt öröktől.

Veress Zoltán fordítása


  
Román költők