TEODOR DUNA
A fiatal költő 1999-ben tűnt fel
egy tehetségkutató versenyen mint diák. Bemutatkozó kötete 2003-ban jelent meg (Trenul
de treisunu februarie - A február harmincegyediki vonat -, Editura Vinea,
amellyel irodalmi díjat nyert. Kritikusai "horror verseknek" nevezik
költeményeit. Nagyszabású poémája Catafazii címmel a Vatra c. folyóiratban
jelent meg, 2003-ban, e szöveg alapján magyarítottuk. |
KATAPHÁZISOK
előre, sokat:
a diófára azt
mondtam a'ma
pedig diót terem
s a dióból kalácsot
és a dióval
kolivát*
nem jó kolivát
csinálni
gagya gagya anya
leteszi a kolivát
meg ne sérüljek
mikor ugrok
én szeretem a
kolivát térdepelve eszem
fahéjat tesz
belé
szív alakúan
szórja rá
ahogy eszem
ver a szívem
a kolivában
búza az a'mafa nem terem búzát
a búzát megfőzik
nem kell kiönteni a
főzővizet
a fövő víztől reped a bőr
a legszebb fa az a'ma
az a'mafán van egy odú
az odúba
kolivát teszek szívekkel
mindketten eszünk
főtt búza nőtt ki az
a'mafából
gagya gagya leugrom ééés
anya leteszi a kolivát ki
ne csurogjon a vér
anya nem főz búzát a
vérben
pedig ha a vér eláll
a búzát odateszik főni
mikor nincsen kenyerünk
mi kolivát eszünk
de nem esszük meg a mamáét
a nagyapáét esszük
nagyapa nagyon jó ember
lehetett
ha ennyire finom
*
kővel teli az udvar
lábának mindenegy nyomába
követ helyezett
a földre
mintha egy folyón kelne át
egy kék folyó akár egy
szoknya mely nem a tiéd és sosem
suhog
nagyapának nem volt
folyója csak fél tava a kert
mögött
a bőre alatt
a tél kemény volt
télen a tó mely befagy már
nem kék
a tó már nem a tó
ő azt mondta "télen
megtanítalak korcsolyázni"
most meg három méternyire
kell a földbe lemennem
anya mondja nagyapa immár
tél marad
anya tenyerébe rejti arcát
és képes behunyt szemmel
is átmenni az udvaron
azt hiszem egy napon
megcsúszik és kitöri
veszem a bőre alatti
vattát és a bőröm alá rejtem
de addig a köveket kell
fényesítenem ahova
lépnek
mint csokibombont
szopogassam míg felfénylenek
majd talpukhoz mérve
szabom le őket s anyának adom rakja le
az udvaron
majd egész éven át
korcsolyázok nagyapánál hideg van
kesztyűt húzunk meg
pótgatyát
eloszlatja a szobában
rekedt ködöt
tortát csinálok és száz
gyertyát gyújtok
és elénekeljük
éljen
soká
*
mozdulatainkról azt hittem
csak a miénk
a kád vizéből
visszatükröződnek
kucorogva ültem ott térdem
ajkamhoz szorítva
várva a fövő vízzel
közelítő fazékra
hogy sóhajtozva a cementre
tedd
majd hideg vizet önts belé
s ujjaiddal vállam
izmai közé túrj
hadd lám sűrűbb-e már a
vér
befogadna-e téged
majd tekintetedet követtem
tudván hogy kezed újraéli
testemen a levél-
hullást
és aztán már csak ősz lesz
*
(néha éreztem ha elkezdene
havazni
minden valósággá válna
s a szavak önmaguktól mint
a sztaniolvirágok
ami annyit jelent hogy a
szavaknak anyaillatuk van
vagyis értetlenül
távolodnak tőlem:)
anya jobban szereti apánál
a liliomjait
anya nem engedi apának a
virágai mellett nevetni
a világon övéi a
legnagyobb liliomok
már régóta a mennyezetet
verdesik
anya szerint a halál egy
liliommal telt szoba
amelyek régóta már a
mennyezetig érnek
anya sokat beszél nekem
erről
olyankor sír és könnyeit
hajával törli le
majd az ablaknál ácsorog
és nem mozdul többé
azt hiszem ilyenkor
halottnak álmodja magát
*
("az én vérem rajtam és
őrajta csörgedez át mintha egy és ugyanazon testben
és vérem kinlódva ömlik
belé és betegen romlottan tér meg"):
minden oly jó és szép
anyát úgy kéne hívni
dojna
vége az éjszakának bőre a
te bőrödre boruljon
mint meleg hótakaró
és szóljon hozzád:
"így nőttek ki zuhanásaink
pár mozdulatból
eleinte idegennek tűntek
majd fokról fokra
a helyünkre
léptünk"
és ő a markodba csusszan
mint mindenegy éjszaka
végén
és újra szörnyen meleg
lesz
*
egykoron az ősz három évig
tartott és víz csurgott
le a falakon
és a padlóra csöpögött én
pétert ringattam karomban
a péterről szóló meséből
nagyapa szobája üres volt
széke az ablak jobboldalán
el nem mozdult onnan, haja
akkor a válláig ért
még egy kevés és válla a
térdét verdeste
és a székről lecsúszva
mindegyre térdre hullt
és suttogott
míg a halál el nem választ
őt egy eső választotta el
tőlünk
és nem a halál
*
tőle tanultam meg
letérdepelni
és nem tudni mihez kezdjek
láttam amint három ujját
egybefogja és homlokához illeszti
azokat az ujjakat nem
tudom egybefogni
ezért cérnával kötözöm le
őket
bal kezemmel átfogom és
homlokomra teszem
akkor csönd lesz
érzem viaszt csurgatnak
homlokomra
egy szerdai napon mikor
letekertem a cérnát ujjaim együtt maradtak
szememhez emeltem őket s
láttam hogy egymásba nőttek
közöttük fény derengett
gyorsan megkentem
körömlakkal és anyámhoz siettem
megmutatni
ő mit se látott
ő azt mondta nekem
eridj
*
tizenkettő negyvennégy a
szeget kitépem a falból s az óra üvegébe döföm
ketyeg egykor ők
jönnek ők verik az ajtót hangjuk mint az ostorcsapás
TUDJUK HOGY OTT VAGY
KINYITNI
öklömmel a szegre ütök a
szeg tenyerembe szalad
tenyereim összetéve a
tizenkettő negyvenöt felett
a lég a szájhoz tapad
TUDJUK HOGY VAGY
én
szófogadó vagyok ma nem fejtettem föl a ruhám
anyát nem
láttam
APA HARMAT ELREJTEM
KEZEIMET EZ
NEM
ANYÁNK VÉRE
nem rágtam le a körmömet
hagytam nőjön nagyra
mint a fák
a fák a mezők felett
repülnek
kapjátok el míg
összegyűlnek
avagy az első díj hátadon
nyolc véraláfutás tizenkettő ötvenegy
gyökér- s levélkoszorú
majd nagyapában egy tó fele
nagyapában a hideg még
akkora mint alaszkában
nagyapában meglelték a
legrégibb jégbefagyott embert
GAGYA GAGYA ÉÉÉS
ők
jönnek tudod hogy mindennap jönnek hangjuk az ajtó alá is beás
de ők nem akarják hogy
meghalld és csöndesen járnak és tenyerükbe rejtik a hangot
meg ne hallják közeledésük
mert éjszaka jól terjed a
hang s az éjszaka hűvös
sötétben jő a halál nem
nem apa ezt nem akartam mondani
HARMAT ELREJTEM KEZEIMET
GAGYA GAGYA ugorj térded
koszos fahéjas
főtt búzával teli
térded szorosan a padlóhoz
szorítod
sajog a hátad
ajkad a földet éri nagyapa
koliváját eszed
és nagyapában hidegebb van
mint alaszkában
nagyapában találták meg a
világ legöregebb emberét
ma gagya ma még maradt
három
naponta három perc még
maradt három perc örökké három
perccel hamarabb
kezem az órát falhoz veri
és a fal ketyegni kezd
a mennyezet ketyegni kezd
bennem elcsattan valami
és tudom csontjaim
egymáshoz verődnek
mikor még van egy perc az
ő hangjuk surran a fűben
minden résből előjönnek és
hangjuknak kezdete sincsen
és húrként kifeszül járni
lehetne rajta
és tudod hogy leesel és
szádat bevered a szék
lábába
és dől belőled a víz és
előjönnek a pókok
és szőni fognak EGY ÓRA AZ
EGY
JER JER MI GYERMEKÜNK
TUDJUK HOGY OTT VAGY HIÁBA
REJTEZEL
MERT A MI HANGUNK NEM
ÁLOMBELI HANG
uram uram égi atyánk
könyörgünk néked
világítsd be
éjszakánkat feledjük a sötétet
HARMAT
ELREJTEM KEZEIMET
NEM PEDIG
ANYÁNK VÉRÉT
Cseke Gábor fordítása
* koliva: az ortodox
gyászszertartáshoz tartozó rituális étel, búzából v. kölesből főzik, sajátos
recept alapján, a megboldogult lelkiüdvéért osztogatják
|