Román költők

 

LACUL

Lacul codrilor albastru
Nuferi galbeni il incarca;
Tresarind in cercuri albe
El cutremura o barca.

Si eu trec de-alung de maluri,
Parc-ascult si parc-astept
Ea din trestii sa rasara
Si sa-mi cada lin pe piept;

Sa sarim in luntrea mica,
Inginati de glas de ape,
Si sa scap din mina cirma,
Si lopetile sa-mi scape;

Sa plutim cuprinsi de farmec
Sub lumina blindei lune -
Vintu-n trestii lin fosneasca,
Unduioasa apa sune!

Dar nu vine... Singuratic
In zadar suspin si sufar
Linga lacul cel albastru
Incarcat cu flori de nufar.




A TÓ

Kék taván a rengetegnek
Rózsák bontják szirmaikat.
Ezüst habot ver a hullám,
Lenge bárkát játszva ringat.

Tóparton alá s fel járok
Hallgatózva, várakozva,
Nád közül hogy ő kiszökken
S odaomlik a karomba.

Vizek szelíd szava csábít,
A kicsiny csónakban párom.
Kihull a kezemből a kormány,
Pihen evező-lapátom.

Holdnak halvány sugaránál
Ringunk mély-mély bűvöletbe.
Szellő lebben, zizzen a nád.
Az ezüst hab csendül csengve...

Oh, de nem jön! Én magamban
Sóhajtozom egyre mind itt
A kék tónál, melynek tükrén
Tündérrózsák ezre nyílik.

(1939/1950)

Finta Gerő fordítása



A TÓ

Sárga, súlyos vízirózsák
ülnek kék tükrén a tónak.
Sűrű erdő tava szintjén
fehér utat szánt a csónak.

S én a parton álmodozva...
mintha tán csak arra várnék,
hogy a nád közt felbukkanjon
s rámboruljon a szép árnyék.

Mintha csónakomban ülnénk
mintha habmoraj dalolna,
mintha nyele a lapátnak
kezemből halkan kihullna.

Éji varázs alatt úsznánk,
holdsugárral elkeverten...
fel-felcsobban az ezüst víz,
hűs szél zizzen nádon-berken.

Nem jön senki! - egymagamban
küldöm sóhajom az égnek.
Erdei tó acélkékjén
sárga vízirózsák égnek.

(1951/1962)

Hajnal Anna fordítása




A TÓ

Sárga vízirózsák terhe
Hull az erdő kék tavára;
Fehér habfodrait szelve,
Borzolja egy könnyű bárka.

S én a part hosszán bolyongok,
Mintha várnám, hallanám
Őt, ahogy kilép a sásból
És puhán borul reám;

Hogy a kis ladikba szálljunk,
Habmorajban, esti csendben;
S én kezemből már a kormányt
És az evezőt kiejtem;

Hogy majd elbűvölt gyönyörben
Siklunk holdvilágos éjbe -
Szellő zizzen át a nád közt,
Cseng a fodros víz zenéje!

Óh, de nem jön!.... Sóhajtozva
Állok, társtalan epedve
Kék tavamnál, melyet sárga
Vízirózsák ezre fed be.

(1961/1968)

Franyó Zoltán fordítása




A TÓ

Erdőn sárga vízirózsák
Nyílnak kék vizén a tónak.
Fehér fényü gyűrüzések
Sűrüjében ring a csónak.

Őrá várok itt a parton,
Érzem nyughatatlanul:
Jönni fog, nádból kibukkan,
S lágyan kebelemre hull.

Majd beugrunk csónakunkba,
Melyhez halk habok simulnak,
Kormányunk kihull a kézből,
Evezőink is kihullnak.

Siklunk drága bűvöletben
Hold süt, ránk szitál a fénye,
Szellő suttog benn a nádban,
S cseng a hullámok zenéje.

Ó, de nem jön... Fáj a szívem,
S csak sóhajtok, árva lélek,
Partján sárga-vízirózsás,
Csodakék tavam vizének.

(1961/1974)

Áprily Lajos fordítása

 

Román költők