DEPARTE SUNT DE TINE
Departe sunt de tine si singur linga foc,
Petrec in minte viata-mi lipsita de noroc,
Optzeci de ani imi pare in lume c-am trait,
Ca sunt batrin ca iarna, ca tu vei fi murit.
Aducerile-aminte pe suflet cad in picuri,
Redesteptind in fata-mi trecutele nimicuri;
Cu degetele-i vintul loveste in feresti,
Se toarce-n gindu-mi firul duioaselor povesti,
S-atuncea dinainte-mi prin ceata parca treci,
Cu ochii mari in lacrimi, cu mini subtiri si reci;
Cu bratele-amindoua de gitul meu te-anini
Si parc-ai vrea a-mi spune ceva... apoi suspini...
Eu string la piept averea-mi de-amor si frumuseti,
In saruturi unim noi sarmanele vietii...
O! glasul amintirii ramiie pururi mut,
Sa uit pe veci norocul ce-o clipa l-am avut,
Sa uit cum dup-o clipa din bratele-mi te-ai smult...
Voi fi batrin si singur, vei fi murit de mult!
MESSZE VAGYOK TŐLED
Messze vagyok tőled. Ülök a tűz mellett
S elgondolom mindazt, mit szenvednem kellett.
Nyolcvan éves aggnak képzelem magamat,
Vén vagyok, mint a tél... S te már rég halva vagy.
Apró-kicsi dolgok jutnak az eszembe,
Mintha látnám most itt, úgy hatnak lelkemre.
Ujjaival dobol ablakomon a szél,
Oly élénken látom, amiket csak beszél;
Te mégy el előttem, könnyes szemeiddel,
Picike, jéghideg, fehér kezeiddel.
Érzem, hogy karoddal átölelsz engemet,
Szólni akarsz ... Érzem a leheletedet...
Keblemre ölellek, nem eresztelek el,
És csókoljuk egymást örök szerelemmel.
Maradj, maradj csak el tőlem emlékezet,
Hogy feledjem, ami számomra elveszett.
Feledjem, hogy tőlem elszakítád magad.
Magam vagyok, s öreg... Te már rég halva vagy.
(1895)
Szőcs Géza fordítása
TÁVOL VAGYOK TETŐLED
Távol vagyok tetőled és ülök egyedül
A tűz mellett s idézem rossz sorsom keserűn,
Úgy tűnik, mintha máris öreg volnék nagyon,
A tél hava fejemen s Te holt vagy, angyalom...
Emlékek lepkeraja a lelkemre repül
S ezer régvolt semmiség a múltból felmerül;
Ráver jeges ujjával a szél az ablakomra,
Míg lelkem édes gondban a mese szálát fonja
S akkor sűrű ködökből, ím kiválsz hirtelen,
Könnyes szemed ragyog és ujjad hidegen
S a két karod nyakamon sokáig ott hagyod,
És mintha szólna szád is, de kél csak sóhajod.
És én magamhoz vonlak szépséges kedvesül,
És árva életünk így csókokban egyesül...
Oh, be szegény a szóban a megemlékezés,
Feledjem el örökre a percnyi üdvöt és
Feledjem, hogyan szálltál újra ködként Te el.
Öreg leszek és árva, Te rég halott leszel!
(1930/1950)
Finta Gerő fordítása
ITT ÉLEK MESSZE TŐLED...
Itt élek messze tőled, s a tűznél egymagam,
Bús sorsomon tűnődöm, milyen vigasztalan,
Úgy rémlik, agg vagyok már, ki nyolcvanévesen
Kihűlt és tél-fehér lett, s te holt vagy, édesem.
Sok emlék csöppje csurran szivemre - s újra élnek
A bennem régen elhalt, kihamvadt semmiségek.
A szél kopog didergő kezével ablakomra,
S agyam fájón-borongó meséit ölti-fonja.
S te ekkor - mintha látnám - a ködből tűnsz elő,
Keskeny kezed be hűvös, szemed be könnyező,
Két lágy karod nyakamra fonod szelíd-puhán,
Majd mintha szólna ajkad... de sóhajtasz csupán.
És én keblemre vonlak, mint drága kincsemet!
Egy csókba forrjon eggyé zord életem veled ...
Az emlékek sugalmát ne halljam már soha,
Feledjem percnyi üdvöm, mely gyorsan tűnt tova.
Feledjem, hogy egy perc volt s már eltépted karod...
Mint hogyha agg, magányos lennék, s te rég halott.
(1959/1972)
Franyó Zoltán fordítása
|